Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-23

1833 Az Országgyűlés 23. ülése, rűen súlyt kell hogy képezzenek áz Országgyűlés jelen vitájában is. Hozzászólásomban a gondjainkat képező kérdések közül kettőt kívánok kiemelni, amelyek a népgazdaság, valamint a dolgozók életszínvonala szempontjából rendkívül jelentősek. Ezek a termelékenység és a reálbérek alakulásának a kérdései. Az Országgyűlés elé terjesztett jelentés utal arra, hogy a gazdálkodás hatékonysága, a munka termelékenysége nem érte el a kívánt szintet. A munka termelékenységének növekedése az előző évhez viszonyítva — mint ahogy a jelentés utal arra — mindössze 1,2 százalék volt, a létszám 3,6 százalékos emelkedése mellett. Ez azt jelenti, hogy a termelés növekedésének csupán egyharmadát tudtuk biztosítani a termelékenységgel. Sajnos az 1969-es év első négy hónapjának tapasztalatai is hasonló negatív képet mutatnak. Igaz, a reform bevezetésével kapcsolatban fontos érdek fűződött ahhoz, hogy munkanélküliség ne következzen be. Az ösztönzők azonban hivatva voltak elősegíteni az élőmunkával való takarékosságot, a munka hatékonyságának növekedését is. Ez csak kismértékben sikerült az 1968-as esztendőben. A bérszínvonal szabályozása ugyan a bérszínvonal felfutását megakadályozta, de a létszámhígítást a vállalatoknál viszont elősegítette. Ehhez hozzájárult bizonyos társadalmi ráhatás is természetesen. Ez utóbbi olyan problémát takar, ami egyik igen fontos gazdaságpolitikai célkitűzésünk, a teljes foglalkoztatásnak leegyszerűsített értelmezéséből fakad. Ennek a célkitűzésnek a megvalósítása társadalmi méretű feladat. Az egyes gazdálkodó egységekben közvetlenül csak a munkaerő célszerű foglalkoztatása lehet az alapvető cél. Ha nem ez történik, akkor megvalósul ugyan a teljes foglalkoztatás, de ésszerűtlenül és lényegében üzemen belüli, hosszabb-rövidebb ideig tartó kapun belüli munkanélküliség jön létre. Kétségtelen, hogy a közgazdasági meggondolásokat sokszor számos humánus szempont befolyásolja, azonban a valóságos problémák eltakarása gátolja a társadalmi méretű gondoskodást az adott területen feleslegessé váló munkaérő további foglalkoztatásáról, mindenekelőtt a megfelelő módon történő átcsoportosítások útján. A munkaerő célszerű foglalkoztatása az egyes gazdasági egységektől számos műszaki jellegű, valamint termelési és munkaszervezési körülményeket javító intézkedéseket követel. Hasonlóképpen fontos szerepet tölt be ebben az anyagi ösztönzés, mégpedig annak a tevékenységeket hasznosságuk alapján is jobban megkülönböztető formái. E téren az önálló gazdálkodású egységek mögött már érzékelhetők bizonyos eredmények. Természetesen rendkívül lassan bontakozik ki ez az egységeken belül, főként az egyes dolgozók munkájának megítélése során. Ezek a problémák, túl a vállalatok és intézmények saját erőfeszítésein, szükségszerűen igénylik a külső befolyásolási módszerek és eszközök további finomítását, illetve fejlesztését. Szükség van erre azért, mert a termelékenység utóbbi időben tapasztalt alacsony színvonala nem viselhető el tartósan súlyos következmé2969. július 2-án, szerdán 1834 nyék nélkül. Éppen ezért a gazdasági szabályozók olyan alakítását, fejlesztését is igénylik, amelyek megfelelő érdekeltséget teremtenek a gazdasági egységek számára a hatékonyság növelése szempontjából. A termelékenység növelésének erőteljes befolyásolása nélkül nem támaszthatunk reálisan igényeket az életszínvonal további emelésével kapcsolatban. Pedig e területen rendkívül fontos tennivalóink vannak. Itt térek át felszólalásom másik kérdésére, amelyben a jelentésnek a jövedelmek alakulásával kapcsolatos részéhez kívánok néhány gondolatot fűzni. Az a tény, hogy mind a lakosság egészének, mind azon belül a bérből és fizetésből élő dolgozóknak bérbevételei a tervezettet meghaladó mértékben növekedtek, kedvező jelenség. Azonban, ha a reálbér alakulását vizsgáljuk, már közel sem lehet megnyugtatónak tartani a helyzetet. Igaz, hogy az átlagbérek mintegy 2 százalékkal növekedtek, a fogyasztói árszínvonal 0,5 százalékos emelkedése mellett. Ha azonban az átlag számok mögé is betekintünk és az 1969. év eddigi tapasztalatait is szemügyre vesszük, kitűnik, hogy az átlagbérek és az árak alakulása a reálbéreknek csak igen kismértékű növekedését tették lehetővé. 1968 első negyedévében a vállalatok béremeléseket még nemigen hajtottak végre, a bázisbérszínvonal késői megállapítása miatt. Sőt még a második negyedévben is óvatosan jártak el e tekintetben. A dolgozók ugyanakkor nem átlagos áron vásárolták a termékeiket, hanem a vásárlás időpontjában érvényes árakon. Az év végén pedig — a jelentés adatai szerint is — két százalékkal magasabb szinten voltak az árak, mint az év elején. Ez az átlagbérek emelkedését tovább mérsékelte, számos dolgozónál pedig kifejezetten reálbércsökkenést eredményezett. 1968. évben az árak viszonylag széles körében elég nagyméretű volt az áremelkedés, egyes cikkcsoportok ára 10, 20, sőt még 30 százalékkal is emelkedett. Igaz, hogy ugyanakkor más cikkcsoportoknál árcsökkenés is bekövetkezett. Azonban az olyan termékeknél, amelyeket többségében kiskeresetűek, nyugdíjasok, több eltartottal rendelkező családok vásároltak, az áremelkedés igen jelentős volt. Az ez évi tapasztalatok is azt mutatják, hogy az utóbbi tendencia még jelenleg is tart és túlhaladja az év elejei átlagbérfejlesztéseket, amelyek általában két százalék körül mozognak. A Statisztikai Hivatal jelentése szerint a fogyasztói árszínvonal 1969 első négy hónapjában körülbelül 2 százalékkal volt magasabb, mint 1968 azonos időszakában. A kiskereskedelmi forgalomban értékesített élelmiszerek árszínvonala áprilisban 2,3 százalékkal nőtt, az egy évvel ezelőtti szinthez. A ruházati cikkek árszintje az előző négy hónap átlagában 2,8 százalékkal, míg áprilisban már 3,2 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év azonos időszakában. De az idénycikkek az üzletekben és a piacokon egyaránt jóval többe kerültek, mint egy évvel ezelőtt. Például az év első négy hónapjában átlagosan 27 százalékkal, ezen belül áprilisban 35 százalékkal. Az árak és a bérek ilyen alakulása érzékel-