Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-3

105 /-< Az Országgyűlés 3. ülése, 1967. július 13-án, csütörtökön 106 dekezzék-e vagy sem, hogy hozzon-e áldozatot, vagy sem. A döntést szigorú gazdaságossági szabályok kormányozzák és bennük minden fogyasztó érdekelt, valamennyien érdekeltek vagyunk. Magasabb szinten kell értékelni a kvalifikált munka szükségességét, felhasználását, alkalmazását. A Minisztertanács bölcsen értékelte ezt a szükségességet és hosszú viták után ez év júniusában döntést hozott az állategészségügyi szervezet megfelelő fejlesztéséről, korszerű alapokra helyezte ennek a fontos kérdésnek a megoldását. Persze további gondolkozásra van szükség, hogy a meghozott áldozatok eredményesek legyenek, a befektetés hatékony legyen. A fejlődés során további döntéseket kell hozni. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 2012/1966. számú, a gazdasági mechanizmus reformjával kapcsolatos feladatokról szóló határozatában az első fejezet 4. bekezdésének c) pontja alatt a következőket rendelte el: „Biztosítani kell a magasszínvonalú műszaki és gazdasági munkát végzők fokozott anyagi megbecsülését, a távlati célok elérésében való érdekeltségét." Ez nem könnyű dolog olyan foglalkozási ágakban, ahol a hatékonyságot nem lehet egyszerűen mérni. Egy példán szeretném megmutatni, hogy milyen nehézségek vannak ilyen vonatkozásban. A sertéspestist, mint sértésállományunk egyik legpusztítóbb járványos betegségét 1890 körül hurcolták be Magyarországra. A betegség elnéptelenítette az akkori hizlaldákat. Az állatorvosok ugyanúgy tehetetlenek voltak a betegséggel szemben, mint az 1940-es években a behurcolt baromfipestissel szemben is. A tudósok fokozatosan megoldották a védekezés feladatait. Hatékony oltóanyagot állítottak elő, ennek gyári méretekben való termelésére üzemeket alapítottak és a mind megbízhatóbbá váló oltóanyagot hatalmas propagandával főleg a 20-as években forgalomba hozták. Az állatorvosok megtanulták a sertéspestis elleni védőoltás módszerét és hovatovább egyes vidékeken, főleg az Alföldön a sertéspestis elleni szimultán oltás közismert eljárássá és sok ember gyümölcsöző jövedelem-forrásává vált. A klasszikus szimultán oltás az elmúlt 20 év alatt megváltozott szállítási, tartási és koncentrációs viszonyok közepette elvesztette hatékonyságát és 1953-ban megszüntettük a sertésből termelt, sertéspestis elleni szérum alkalmazását Vas megyében. Közigazgatási, megelőző rendszabályokkal védekezünk azóta is a sertéspestis ellen, most már az egész országban. A betegség megszűnt. Eljárásunk végrehajtása azonban nem volt könnyű, mert a távlati közös cél ütközött a közvetlen érdekekkel. A közvetlen érdekek, amelyek ütköztek, tulajdonképpen kétirányúak voltak. Az egyik az oltóanyagtermelő vállalat, az ő terve, termelékenysége volt, ahol 200 000 liter sertéspestis szérum évi felhasználásáról és ennek gazdasági relációjáról volt szó. A másik pedig az volt, hogy ezt az oltóanyagot be kellett oltani az állatokba, és ebből egy csomó ember • megélt. Ha most ezt az egész szisztémát egy másik szisztémára változtatjuk át, vagyis arra, hogy ezt egyszerűen nem alkalmazzuk, akkor azok az emberek, akik ebben a kérdésben érdekeltek, bármennyire előremutató is a cél, mégis a módszer ellen dolgoznak, és tíz esztendőbe került, amíg keresztül tudtuk vinni a hatékony, új vonalat. A statisztika rendelkezésre álló adataiból kiszámítottam és le is közöltem, hogy 1930 és 1940 között Vas megyében évi két és félmillió forint kár és költség merült fel a sertéspestis elleni védekezéssel kapcsolatosan. Ez idő szerint ilyen kárunk és veszteségünk, költségünk nincs. Ezt tehát megtakarítjuk. Ennyivel olcsóbban tudják a termelők előállítani azt a sertéshúst, ami hiánycikk, és ami ebből a szempontból már itt is sok oldalról került szóba. A termelés oldalán elért haszon másutt, az oltóanyag-termelésben és az állatorvosok munkájának jövedelmezőségében súlyos veszteségeket okozott. Amíg az oltásos módszer érdekeltségi kérdéseire volt díjszabás, meg volt határozva az oltóanyag hivatalos ára, és az állatorvosi díjszabás pontosan előírta az oltásért járó összegeket, s ezeket a tenyésztők bekalkulálták és meg is fizették. A védekezés új módszerének előrelátó, nagy szervezési készséget igénylő tervező munkájára nincs és nem is volt díjszabás. A legjobb esetben megköszönték, hogy sikerült eredménnyel elfojtani a betegséget. De így van ez másutt is a népgazdaságban, s ezért mondtam el ezt a példát. A régi, a megszokott, a sokszor elavult eljárások kitaposott utakon járnak, az új tapogatózva és áldozatokkal jut előre. Érzésem szerint itt kell lehetőséget teremteni az új mechanizmusban az érdekeltség gyors tisztázására és érvényesítésére, a kvalifikált munka jobb értékelésére, ahogyan ezt Fock elvtárs tegnapi beszámolójából hallottuk. A határozat idézett pontjával, mint fontos kérdéseket előrevivő döntések egyikével — úgy hiszem, nem egyedül — messzemenően egyetértek. Feltételezem, hogy pontosan e kérdések megoldásának szükségessége késztette a kormányt több vonalon a korábbi mechanizmus megváltoztatására. De az ilyen munka értékelhetősége ugyanolyan komplikált más vonalakon is, mint ahogyan ez a brünni állategészségügyi ökonómiai szimpozionon kiderült. Ami nem értékelhető, aminek nincsenek kidolgozott értékmérő szabályai, annak nincs húzó hatása, ott az érdekeltség nem nyilvánvaló. Pénzügyi vonalunk nehézkesen mérlegel. Pontosan beszabályozott előírásokra van szüksége ahhoz, hogy a javak termelését hatékonyan elősegítő személyeknek odaadja azokat az összegeket, amelyek őket munkájuk után megilletik. Az eddigi mechanizmus kötöttségei közepette ez érthető is volt. A vezetők fokozott mérlegelési szabadsága, a gyors reagálás lehetősége a változásokra már az új mechanizmus előjelei. Ennek ellenére úgy észleljük, hogy még mindig egyszerűbb és főleg nyugalmasabb, biztonságosabb megoldás az egyenlősdi, mint a tervező, szervező, előrelátó, tehát távlati célokat kitűző munka érdekeltségének fokozása. A kapitalista személyében tudja, hogy egyegy emberi képesség mit ér számára. A szuper-