Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-14

1089 Az Országgyűlés 14. ülése, 1968. július 12-én, pénteken 1090 hogy úgy mondjam, „elkopik", lassan-lassan fel lehet vásárolni. Mint ahogy napjainkban is tanúi vagyunk, hogy a túlkínálatnak most már vége felé járunk. Itt is a szezonális túlkínálatnak az áthidalására hűtőkapacitás többletigényre lenne szükség, valamint vágóhídi kapacitásra. Ezzel át lehetne hidalni — sok más lehetőség mellett természetesen — a szarvasmarha-, a vágómarha-állománynak a túlkínálatát, és előnyösebben lehetne levezetni úgy a belső, mint a külső piacon. Végezetül a szarvasmarha-tenyésztéssel kapcsolatban legyen szabad egy gondolatra utalnom, lévén, hogy itt egy gyors intézkedésre van szükség. Felvetem, hogy vajon nem lenne-e most is célszerű visszahozni azt a korábban meglevő első borjázás utáni négyezer forintot, amit a legutóbbi évben töröltünk el. Hangsúlyozom ismét, csupán azért, mert gyors intézkedésre van szükség, hogy az üszőállomány levágását megakadályozzuk. Összefoglalva tehát azt mondhatjuk el, hogy a jelenlegi aszályos esztendő igen komoly próba elé állítja állattenyésztésünket. Nagyon nagy aggállyal kell felvetni az illetékes kormányzati szervek felé azt az igényt, hogy mindent kövessenek el ennek a kritikus időszaknak az átvészelésére. Ugyancsak arról is említést kell tenni, hogy az állattenyésztés, különösen a szarvasmarhatenyésztés jövedelmezőségi kérdéseit, különösképpen az értékesítési nehézségek tükrében célszerű lenne felülvizsgálni, és Célszerű lenne megnézni, elegendő mértékben ösztönöz-e jelenleg a szarvasmarhatartás fejlesztésére. Átfogó intézkedésekre lenne szükség a tejipar és a húsipar rekonstrukciójára is, mert elsősorban ezzel lehetne szarvasmarha-tenyésztésünk fejlesztésének alapját megvetni. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslatot egyébként a magam részéről elfogadom és elfogadásra javaslom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Húsz perc szünetet tartunk. (Szünet: 11.33—11.55. — Elnök: DR. BERESZTÓCZY MIKLÓS) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Dr. Molnár Béla képviselőtársunk következik szólásra. DR. MOLNÁR BÉLA: Tisztelt Országgyűlés! Ügy vélem, hogy az állami költségvetés vitája során nemcsak az előirányzat teljesítése, hanem hatékonyságának mértéke is vita tárgyát képezheti. Ezzel kapcsolatban egy problémával kívánok foglalkozni. Az állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentésben megnyugvással olvastam, hogy mezőgazdasági nagyüzemeink 1967-ben a tervezettet meghaladó többleteredményt értek el. Ennek részbeni magyarázata a termelés anyagi-műszaki bázisának javulása, valamint, hogy a gazdaságok a korábbinál nagyobb mértékben alkalmazták a korszerű gazdálkodási módszereket, és szervezettebben dolgoztak. Ha azonban az eredmények megvalósulását alaposabban elemezzük, akkor joggal merül fel az a gondolat, hogy mennyivel több lett volna az eredmény, ha a nagyüzemi gazdálkodás jelenlegi égető problémája, a szakember-ellátottság a mainál kedvezőbb lenne. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése ugyanúgy újból felvetette a mezőgazdasági szakember-ellátottság problémáját, mint annak idején a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Az utóbbi időben mind több vita folyik hazánkban azon, hogy kielégítő-e a mezőgazdasági nagyüzemeink szakember-ellátottsága, vagy a szakemberek a felkészültségüknek megfelelő munkát végeznek-e, vagy milyen igény jelentkezik a szakemberképzéssel szemben az új gazdasági körülmények között. Az ügy fontosságát mutatja, hogy ez a kérdés ma már nemcsak a termelőüzemek vezetőinek problémája, hanem hivatalos szerveinknek is, és ezért mind többet foglalkoznak ezzel. Emiatt folytatnak különböző elemzéseket és vitákat a Központi Népi Ellenőrző Bizottságban, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium illetékes főosztályain, de az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága keretében is. Sajnos, mind jobban igazolódik, hogy a mezőgazdaság gyorsabb ütemű fejlődésének egyik legerősebb szubjektív korlátja a hiányos szakember-ellátottság. Ez nemcsak az éves állami költségvetés végrehajtását befolyásolja, hanem népgazdaságunk további fejlődésében is érezteti hatását. Ezért gyorsabb ütemben és határozottan kell rendeznünk az ezzel kapcsolatos problémákat, mert nagyon időszerűek, és konkrét intézkedéseket kell tennünk. Ezzel kapcsolatban két jelentős probléma merül fel. Az egyik a mezőgazdasági nagyüzemek szakember-ellátottsága, a másik a szakemberképzés helyzete. Azok a vizsgálatok, amelyek e témával kapcsolatban folytak, eléggé meglepő eredményeket adtak. Annak ellenére, hogy az országos adatok szerint három fő felsőfokú végzettségű szakember jut egy termelőszövetkezetre, szemben az állami gazdaságoknál a 13 szakemberrel, mégis 700 olyan termelőszövetkezetünk van, ahol mérnöki végzettségű nincsen, és 135-ben még technikusi végzettségűt sem találunk a szakvezetők között. Nem megnyugtató az sem, hogy a termelőszövetkezetek főmezőgazdászainak — itt beleértem a főagronómust, a főkertészt, a főállattenyésztőt is — csak 45 százaléka rendelkezik mezőgazdasági mérnöki, vagy felsőfokú technikumi végzettséggel, 20 százalékának csupán általános iskolai végzettsége van. A brigádvezetők 87 százaléka pedig csak általános iskolai végzettségű. Sajnos az állami gazdaságokban sem elfogadható a helyzet, annak ellenére, hogy állítólag az állami gazdaságokban szakember-telítettség van. 181 állami gazdaságban végzett felmérés szerint a szakképesítést megkövetelő munkakörökben 1045 olyan személy dolgozik, akiknek még középfokú végzettségük sincs. A brigádvezetők közül 780 főnek legmagasabb iskolai végzettsége az általános iskola nyolc osztálya, 899 brigádvezetőnek pedig még általános iskolai végzettsége sincs. Országos adatok szerint a volt Földművelés-