Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.
Ülésnapok - 1967-14
1091 Az Országgyűlés 14. ülése, ügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó szervek, gazdaságok felső- és középfokú végzettséget igénylő dolgozói, kereken 80 000 munkakört betöltő személy közül 18,6 százalék rendelkezik felsőfokú képesítéssel. Ha a vizsgálódásokat szűkebb területen, egy-egy megyében végezzük, akkor igen eltérő és eléggé szomorú képet kapunk. Zala megyében például a termelőszövetkezetekben a főmezőgazdászok közül csak 32 százaléknak van mérnöki képesítése. Sőt van olyan hatezer hold nagyságú termelőszövetkezet, ahol felső végzettségű szakember nincs is. Nem jobb a helyzet Hajdú megyében sem, ahol több mint négyezer mezőgazdasági szakembernek 21,7 százaléka semmiféle szakképzettséggel nem rendelkezik. Ezek az adatok figyelmeztetnek arra, hogy sürgősen tennünk kell valamit, mert a mezőgazdasági termelésben minőségileg új helyzet alakult ki, és a jövőben a szakemberek mellőzése már káros lenne. A mezőgazdaság szocialista átszervezésének éveiben nem okozott különös gondot, nehézséget a szakvezetői munkakörök szakképzettség nélküli betöltése. Abban az időben a paraszti termelési ismeretek elegendőnek bizonyultak, tízezrével kerültek a termelőszövetkezeti tagok közül kisebb-nagyobb szakvezetői posztokra. Az akkori adott körülmények és a termelésben elért eredmények sajnos olyan véleményt alakítottak ki, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek vezetése nem is követeli meg feltételül a felkészültséget. A mezőgazdaság fejlesztésére fordított milliárdok néhány év óta örvendetesen éreztetik hatásukat. A gépesítés, a kemizálás, a nemesített vetőmagvak, az újabb állatfajták alkalmazása, valamint a dinamikus termelési ágak fejlődése — mint az öntözéses gazdálkodás, a nagyüzemi gyümölcs-, szőlő- és zöldségtermesztés — már olyan szintre fejlődött, hogy a korszerű szakismeretek nélkülözhetetlenek. Kormányzatunk jelentős anyagi támogatással továbbfejlesztette a szakoktatási intézményeket is, így alkalmasak voltak nagyobb számú szakember képzésre. Ez pedig már lehetővé tette, hogy fokozott igényekkel lépjünk fel a mezőgazdasági szakvezetői posztok betöltésénél a megfelelő szakmai hozzáértés, a szükséges szakképzettség érdekében. Az elmúlt húsz év során nemcsak lehetőség volt a mezőgazdaságban, hogy a képzetlen szakvezetők képesítésüket megszerezzék, de közben már jelentkeztek az iskoláinkról kikerülő fiatal szakemberek is. Ezért joggal követelhetjük meg a szakemberek alkalmaztatását ott, ahol ez elengedhetetlen. Annakellenére, hogy a példának felhozott adatok határozottan utalnak a hiányosságokra, mégis vita folyik a mezőgazdasági szakember-túlképzésről, a szakemberfeleslegről. Ha a jelenlegi helyzetet vizsgáljuk, akkor ilyen felfogást alátámasztó tények valóban vannak. Ennek pedig alapvető oka a képzés mértéke és az üzemek alkalmáztatási készsége közötti nagy különbség, annak ellenére, hogy a jelenlegi szakember-ellátottság sem mennyiségben, sem összetételben nem biztosítja a termelőszövetkezeti üzemek fejlődését. Ennek egyik okát abban is látom, hogy hi1968. július 12-én, pénteken 1092 vatalos szerveinkben még ma is uralkodik az a nézet, amely szerint a szövetkezeti demokráciát sértenénk, ha állami intézkedésekkel avatkoznánk be a termelőszövetkezeteknél a szakemberek kötelező alkalmaztatásába. A másik oka r hogy a termelőszövetkezeti tagság véleménye a szakemberekről, a velük szemben támasztott követelményekről gyakran elavult nézeteket tükröznek. Ezek a felfogások különösen az elkövetkező években súlyos károkat okozhatnak a mezőgazdaságnak és ezáltal népgazdaságunknak is. Itt nem arról van szó, hogy a hivatalos szervek határozzák meg, melyik szakember hová kerüljön, hanem arról, hogy milyen munkakört milyen képzettséggel kell betölteni. Véleményem szerint ehhez pedig kormányzatunknak azért is joga van, mert ha milliárdok támogatásával nem sértjük a szövetkezeti demokráciát, akkor azzal sem, hogy azoknak a milliárdoknak minél hatékonyabb felhasználását igyekszünk felelősen befolyásolni a szakemberek kötelező alkalmaztatása által, de azért is, mert a szakemberképzésre százmilliókat fordítottunk éppen a népgazdasági érdekek miatt. Olyan rendeletekre van szükség, amelyek sürgősen megszüntetik az e téren uralkodó bizonytalanságot, és határozott irányítást adnak a nagyüzemek szakvezetésének kialakítására. Tudomásom szerint az illetékes állami szerveinknek vannak jó elképzeléseik, csak ezeket gyorsabban kellene érvényesítenünk. A szükséges rendelkezések mellett sokkal többet és alaposabban kell foglalkozni a közvéleményben található helytelen felfogásokkal, amelyek a mezőgazdasági szakemberek társadalmi megbecsülésének hiányát tükrözik. Itt nemcsak a hivatalos szerveinkre gondolok, akik kapcsolatban állnak a mezőgazdasággal, hanem elsősorban a társadalomban uralkodó felfogásra, amelyet gyakran kulturális szerveink tevékenységükkel nemcsak hogy nem tisztáznak, hanem még a helytelen nézeteket erősítik is. Ilyenekkel elég gyakran találkozunk a rádió hangjátékaiban, színdarabjainkban, sőt szépirodalmi művekben is. Társadalmunk nem mérlegeli eléggé, hogy a mezőgazdasági munka milyen körülmények között folyik és ebben a szakembereknek milyenek az élet- és munkakörülményeik, szociális, kulturális ellátottságuk. A helytelen felfogások nemcsak bántók, de szocialista felfogásunkkal is összeegyeztethetetlen a mezőgazdaságban dolgozók lebecsülése, valamint az, hogy az itt dolgozó szakembereket múltbeli figurákkal azonosítják. A szakemberek problémájával szorosan öszszefügg a szakoktatás. A fejlődő, korszerű termelési módszerek alkalmazását csak akkor biztosíthatjuk, ha rendelkezésre állnak a korszerű szakemberképzés feltételei. A mezőgazdaság fejlődésének ezért elszakíthatatlan része és bázisa a különböző szintű oktatási formák. Ahhoz, hogy mezőgazdaságunkban hatékonyabban dolgozzanak, olyan iskolák is kellenek, ahol biztosítani tudjuk a szakmunkás, a szaktechnikus és a mezőgazdasági mérnök korszerű képzését, nemcsak az ehhez szükséges, mindig legújabb felszerelésekkel, hanem az új körülményeknek megfelelő tananyaggal és oktatási módszerrel. ;
