Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-14

1087 Az Országgyűlés 14. ülése, 1968. július 12-én, pénteken 1088 szarvasmarha-tartásról már korántsem mondhatjuk ezt. Sajnos, üzemeink egy része már keresi az útját annak, hogy a szarvasmarha-tenyésztést milyen mértékben lehetne esetleg csökkenteni. A számok azt mutatják, hogy ilyen tendenciával csakugyan szembe kell néznünk. Sajnos, ma már nem áll fenn a tájékoztatóban szereplő szám, amely szerint a márciusi állatszámláláskor a szarvasmarha-állomány 80 ezer darabbal volt magasabb, mint az elmúlt esztendőben. Ezzel kapcsolatban legyen szabad néhány számot ismertetnem. 1967 januárjától júniusáig mintegy 30 ezer darab tehénre, viszont 1968 januárjától júniusáig mintegy 125 ezer darabra kötöttek értékesítési szerződést. Ugyancsak hasonló tendenciát mondhatunk el az üszők vonatkozásában is, mert 1967 januárjától júniusáig mintegy 76 ezer vágóüszőre, s ez év azonos időszakában 103 ezer üszőre kötöttek értékesítési szerződést. Az aggályt még az is fokozza, hogy 1968 januárjától áprilisáig 15 ezer üszővel kevesebbet termékenyítettek, mint az elmúlt esztendőben. Ha ezeket a fő mutatókat összevetjük és ezek alapján megpróbáljuk becsülni szarvasmarha-állományunk várható alakulását 1968 végére, akkor ebből azt kaphatjuk, hogy 1968 végén mintegy 50 000—60 000 marhával és ezen belül 30 000—40 000 tehénnel lesz kevesebb a létszám, mint jelenleg. Azt is el kell mondanom, hogy a létszámcsökkenés 1969-ben várhatóan még nagyobb mértékű lesz. Mindezekkel indokolható tehát az, hogy itt részben ugyan az aszály következményeiről van szó, de másrészt az előbb említett jövedelmezőségi tendenciák is közrejátszanak abban, hogy szarvasmarha-állományunk növekedése megtorpant, sőt most már visszaesik. Az okokat keresve, engedjék meg, hogy néhány számadat tükrében foglalkozzam' az értékesítési problémákkal. Ezekkel már több hozzászóló foglalkozott, de úgy vélem, minél szélesebb körben szükséges ezzel foglalkozni. A tej értékesítéssel kapcsolatban nem idei, hanem tavalyi nehézségekről kellene néhány szót mondanom, hiszen idén — sajnos, éppen az aszály miatt — úgy tűnik, nem lesz ilyen problémánk, de a múlt esztendőben volt. Tejtermelésünk sajnos, kevéssé jövedelmező. Nagyobb volumenben exportra nem számíthatunk, tehát termelésünk felvételének elsősorban a belső piacokon kell történnie. Nézzük meg, milyen lehetőségei vannak ennek. Az átlagos fogyasztás hazánkban jelenleg tejből és tejtermékből évente és egy főre mintegy 100—115 kilogramm. Legyen szabad utalnom arra, hogy ez a szám a skandináv országokban mintegy 320 kilogramm. Az Élelmezéstudományi Intézet adatai szerint a korszerű táplálkozáshoz átlagosan mintegy 280 kg tej és tejtermék fogyasztására lenne szükség. A mienket korántsem nevezhetjük korszerű táplálkozásnak. Lenne tehát belső fogyasztási igényünk, ha ki tudnánk használni. Sajnos azonban, azt kell megállapítanunk, hogy többé már nem termelési vonalon kell keresnünk a kielégítetlenség okát, hanem a tejipar, a tejfeldolgozó ipar nem megfelelő voltában. Legyen szabad utalnom itt arra a hozzászólásra, amely tegnap hangzott el itt a pesti peremvárosi tej ellátássa] kapcsolatban. Ebből tudtuk meg, hogy Pesten sem lehet délután mindenütt tejet kapni. Sokkal inkább általános ez — sajnos — vidéki városainkban. Ezt nemcsak mint mennyiségi hiányt állapíthatjuk meg, hanem annak ellenére, hogy el kell ismernünk, tejiparunk az elmúlt hónapokban sokat fejlődött, a tej minősége még mindig nem kielégítő. Tehát a belső tejfogyasztás emelésében a tejipar felfejlesztésének igen fontos része lehetne. Ügy gondolom, ezt széles körű rekonstrukcióval meg is kell valósítanunk, mert különben nem tudjuk majd belső termelésünket elhelyezni. Említést kell még tennem a falusi tej ellátásról is, amely úgyszólván egyáltalán nincs megszervezve. Hűtőberendezésekre, a kulturáltság és az egészségügyi szempontok megfelelő figyelembevételére lenne szükség. Sajnos, a falusi tej ellátást nem oldja meg teljes egészében az az elmúlt évi rendelkezés, hogy a termelőszövetkezetek közvetlenül is értékesíthetnek tejet és tejtermékeket. Az elmúlt esztendőkben ugyanis a meglevő és ma már korszerűtlen tej csarnokokat meglehetősen elhanyagolták, és a termelőszövetkezetek nagy részének beruházásra lenne szüksége ahhoz, hogy ezzel a lehetőséggel élhessenek. Ez a beruházási lehetőség azonban nincs mindig meg. összegezve a tejértékesítéssel kapcsolatos problémákat, azt mondhatjuk, hogy szarvasmarha-tenyésztésünk további fejlesztésének egyik alapvető pillére, feltétele tejiparunk széles körű rekonstrukciója, mert hiszen lényegében véve csak a belső tejfogyasztás lényeges emelésén alapulhat a tejtermelés emelkedése is. Legyen szabad áttérnem a vágóállat értékesítéssel kapcsolatos problémákra is. 1968 januárjában mintegy 32 700 sertés maradt vissza termelőszövetkezeteinkben a következő hónapi átvételre, februárban mintegy 27 000 darab, márciusban pedig 38 500 darab. Ha szerényen becsüljük, ez azt jelenti, hogy az elkészült sertéseket mintegy egy hónappal kellett tovább tartani. Ha számszerűsíteni akarjuk ezt a többletköltséget, akkor ez becslés szerint sertésenként és havonként mintegy 555 forintos veszteséget jelent. Ez országosan csak termelőszövetkezeti vonatkozásban 54 500 000 forint veszteséget jelent. Utalni szeretnék arra, hogy az ilyen problémák a jövedelmezőség realizálódásában igen nagy mértékben estek latba és igen hátrányosan befolyásolják a megfelelő jövedelmezőségi mutatók kialakulását. Elmondhatnánk ezt a vágómarha értékesítés vonatkozásában is. Ott is igen nagy veszteséggel kell a hízóállatot a tárolás miatt számolni. Ez még export relációban is hátrányt jelent, mert hiszen kényszerhelyzetben kell tárgyalnunk külkereskedelmi felünkkel is, s ezt a kényszerhelyzetünket — gondolom — ki is használják. Azt mondhatjuk, hogy főként a vágómarhánál időszakos túltermelésről van szó, s ez a túltermelés általában az év második felében, a harmadik és a negyedik negyedben jelentkezik. Az év első felében, az első és a második negyedévben ez a túltermelés általában,