Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-14

1085 Az Országgyűlés 14. ülése, 1968. július 12-én, pénteken 1086 az új mechanizmusra gondos és megfontolt volt. (Szabó Pál: öreg volt a menyasszony!) (Derültség.) Az új mechanizmus nem öreg, hanem roszszul lát a vőlegény. (Derültség — Szabó Pál: Lehet!) Az átmeneti év eredményei a tárcák és vállalatok előrelátó gazdálkodását és alapos felkészülését érzékeltették. Annak, hogy egyik-másik szabályozót kritika éri, oka elsősorban az, hogy adott körülmények között ennél jobb nem volt alkalmazható, pedig meggyőződésem, hogy közgazdászaink biztosan tudtak volna ennél jobbat is. A pénzügyminiszter elvtárs által előterjesztett, az 1967. évi költségvetés végrehajtásáról szóló jelentést és a törvényjavaslatot a magam részéről elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Dr. Guba Sándor képviselőtársunk következik felszólalásra. DR. GUBA SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Felszólalásomban az állattenyésztés fejlesztésével, illetve az új gazdaságirányítási rendszernek az állattenyésztés fejlődésére gyakorolt hatásával szeretnék foglalkozni. Mivel azonban már az elmúlt délutánon és a mai napon is többen érintették ezt a kérdést, engedjék meg, hogy a rövidség kedvéért csak néhány gondolatot fűzzek az elmondottakhoz, amelyekkel általában egyetértek. Úgy gondolom, az állattenyésztésről beszélve, ma nekem is azzal kell kezdenem, amivel Bélák elvtárs kezdte, hogy sajnos az állattenyésztés az aszály miatt olyan nehéz esztendő előtt áll, amely sürgős intézkedéseket tesz szükségessé, hogy hatásainak elhárítására minden segítséget megadjunk. A segítségnyújtásnak két iránya mutatkozik használhatónak és járhatónak. Az egyik az abrakimport, amire Bélák elvtárs is utalt, és amit nem tudunk elkerülni, a másik pedig az, hogy a mezőgazdasági üzemeknek az én véleményem szerint is — sokkal többet kell megtenniük — ebben az esztendőben azért, hogy a rendelkezésre álló melléktermékeket felhasználják, mint amennyit a korábbi években tettek. Legyen szabad azonban az abrakimport kérdéséhez kapcsolódva felvetnem egy más kérdéskomplexumot is. Ez pedig az, hogy az országot járva sokszor hall az ember olyan véleményt, amely a mezőgazdaságot marasztalja el azért a többlet-abrakimportért, mintha a mezőgazdaságban foglalkoztatott fizikai és szellemi dolgozók tehetnének ennek az okáról, az esztendő aszályos jellegéről. Űgy gondolom, egységesen kell fellépnünk ez.ellen a hangulat ellen — s ezt itt is meg kell tennünk —, mert ez az irányzat nem igaz, sőt káros is. Nem igaz azért, mert a mezőgazdaság dolgozói talán éppen ebben az esztendőben, ezen a tavaszon érték el munkájukban azt a csúcsot, amikor azt mondhattuk, hogy ezek után, ilyen munka után, ha időjárásunk is jó lesz, valóban eddig nem látott eredmények érhetők el. De nem igaz azért sem, mert a többlet-abrakimport lényegében véve tejjé és hússá alakul át, ami ugyancsak bekerül külkereskedelmi forgalmunkba, és lényegében véve a hízómarha formájában elsősorban ugyancsak exportpiacra, tőkéspiacra kerülő exportállattá válik, amiért ugyancsak hozhatunk be többek között ipari nyersanyagot is. Ügy gondolom, ez a vélemény azért káros, mert ellentétet szül a népgazdaság egyes ágazatai, között, amire pedig, véleményem szerint, nincs szükség. Itt nem egymás hibáinak keresésére kell törekednünk, hanem arra, hogy mindnyájan közös erővel próbáljuk hibáinkat kiküszöbölni. És ha már itt tartunk, engedtessék meg nekem, hogy az előbb Inokai elvtárs által elénk vetett kesztyűt, mint mezőgazdász, felvegyem, és azt mondjam, hogy ha megmagyarázzuk, miért nincs öntözőberendezés-alkatrész, ezzel — sajnos — az nem kerül meg és a mezőgazdaságnak éppen úgy hiányzik továbbra is, mintha nem magyaráznánk meg. (Derültség és taps.) Lényegében tehát szerintem arra lenne itt szükség, hogy minden ágazat söpörjön a maga házatája elején, mert úgy gondolom, az iparnak is, a mezőgazdaságnak is van söpörni valója a maga háza tája elején. Ha ilyen problémák vetődnek fel, mint amilyeneket a hozzászólók, Bélák elvtárs is, és a többiek is — úgy gondolom — teljes jószándékkal vetettek fel, akkor ennek a megoldására talán az lenne a jobb, ha a hibákat kölcsönösen próbálnánk kiküszöbölni, nem pedig keresgélni. Legyen szabad az állattenyésztés kérdésével kapcsolatban egy másik kérdéscsoportra is kitérnem az aszályon túlmenően, mert úgy gondolom, az aszállyal nem magyarázhatjuk meg állattenyésztésünk jelenlegi helyzetét és jövendő fejlődésének irányát. Az aszályon kívül egyéb olyan tendenciák is vannak, amelyekre fel kell figyelnünk. Itt utalni szeretnék arra, hogy az új gazdaságirányítási rendszer egyik legfontosabb pontja éppen az, hogy eltörölte az adminisztratív létszámelőírásokat és lényegében véve itt is — mint a népgazdaság minden más területén — a gazdasági ösztönzők azok, amelyek az állattenyésztés fejlesztési irányát kialakítják. Ha most már azt nézzük meg, hogy ezek a gazdasági ösztönzők milyen irányban hatnak és előre viszik-e az állattenyésztést, nem adhatunk egyértelműen igenlő választ, annak ellenére sem, hogy az elmúlt esztendőben alkalmazott új árak sok vonatkozásban segítettek. Mindjárt hozzá téve persze azt, hogy le is vontak annak értékéből az abrak-áremelkedések és az egyéb ármódosulások. A későbbiekben azzal is szeretnék még foglalkozni, hogy milyen veszteséget jelent a mezőgazdaságnak az átvétellel kapcsolatos nehézség, amely ténylegesen forintban jelentkezik és a jövedelmezőséget rontja. Mindezek következménye, hogy az állattenyésztésen belül- a jövedelmezőség korántsem alakul olyan előnyösen, mint az várható lett volna. Ha az egyes állattenyésztési ágazatokat elemezzük, talárj legjövedelmezőbbnek jelenleg a baromfitartást; tarthatjuk. Valamelyest még ugyancsak elfogadható a sertéstartás, de a