Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-14

1083 Az Országgyűlés 14. ülése, 1968. július 12-én, pénteken 1084 vezessenek import- és ezen belül tőkés importigényekre. De talán még ennél is súlyosabb probléma, hogy a beruházási piacon a megrendelések növekedésével változatlanul fennmaradna az építőipari és gépgyártó vállalatoknak az a fölénye, válogatási lehetősége, amelyet az új mechanizmus ki akar küszöbölni. Az eredetileg tervezett 1968. évi beruházási szinttel szemben a múlt évi teljesítés vonatkozásában körülbelül 61—62 milliárdnyi volumen az, amely megfelelne 1968-ban a népgazdaság teherbíró képességének. Ezért kí, ván a reform nagyobb súlyt adni a beruházások forrásai között a bankhitelnek. A bankhoz igen sok hiteligényt nyújtottak be a vállalatok. A hiteligények magas színvonalát eredményezte az, hogy a folyamatban volt beruházás eszközszükséglete megnövekedett, a növekedés beszűkítette a vállalatok pótlásra, új beruházásokra rendelkezésre álló forrásait, és növelte a hitel iránti érdeklődést. Annak következtében, hogy az elmúlt évek során a vállalatok nem rendelkeztek elegendő saját forrással, kénytelenek voltak olyan jó beruházási elképzelések megvalósításáról lemondani, amelyek helyzetüket jelentősen javították volna. Az új mechanizmus elvei a vállalatok számára azt a lehetőséget csillogtatták meg, hogy a beruházások megvalósítására az új körülmények között a lehetőség meglesz, ezzel is magyarázható a beruházási hitelek iránti nagy érdeklődés. A Beruházási Bankhoz május elejéig mintegy 400 hitelkérelem futott be hatmilliárd forint nagyságrendben. A hosszú lejáratú hitelkérelmeknél a feszültség megnyilvánulási formája az volt, hogy a korlátozott lehetőségekkel szemben hitelképes vállalatok sok jövedelmező beruházást tartalmazó kérelme érkezett be. A kérelmező vállalatok hitelképességét biztosítja, hogy az igénybe venni szándékolt hosszú lejáratú hitelek visszafizetésének megkezdésekor folyamatban már nagy beruházásuk nem volt, ennek következtében megfelelő volumenű fejlesztési alap állt rendelkezésükre. Megállapítható, hogy a beruházási hitelkérelmek nem tükrözték mindig az új vállalati fejlesztési koncepciókat, hiszen azok jórészt már korábban, a régi mechanizmusban előkészített beruházások megvalósítására vonatkoztak. Ez a körülmény kérdésessé teszi, hogy a beruházási elképzelések kidolgozásakor a piaci hatások, az új külkereskedelmi mechanizmus vonatkozásai kellőképpen figyelembe lettek-e véve. Sok esetben a vizsgálat feltárta, hogy a rövid lejáratú hitelkérelmeknél 36 hónapnál előbb is megkezdődhetik a visszafizetés. A bank és a vállalatok között ennél a pontnál alakultak ki a viták legfőbb forrásai. A bank a visszafizetés időtartamának csökkentésére vonatkozó törekvésében a hitelkonstrukció eredeti rendeltetését, a beruházási eszközök koncentrálását, felhasználását igyekezett érvényre juttatni, és a hitelengedélyezés terén a bank a hitelpolitikai irányelvek •által megszabottaknál szigorúbb feltételeket kívánt érvényesíteni. Az engedélyezett közép lejáratú hitelek körében éppen a benyújtott sok iérelem következtében a visszafizetési határidő csak kivételes esetekben haladta meg a 24 hónapot. Feltétlenül figyelmet érdemel az, hogy kevés kérelem érkezett be a lakosság ellátását javító preferenciacsoportokban, mint például a sütőiparban, a lakossági szolgáltatások fejlesztésében és a lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi létesítmények vonatkozásában. A fizetési mérleget javító beruházások preferált csoportjában is kevés volt az új kérelem. Főleg már 1967ben előkészített beruházások megvalósítását célozták. Kedvezőnek tekinthető azonban, hogy a kérelmek a devizahitel konstrukcióval párosulnak, tehát devizában is vállalják a vállalatok a beruházások ellenértékének kitermelését. A jelenleg ki nem elégíthető hitelkérelmek jórésze a jövedelmezőség és visszafizetési időtartam, tehát a gazdaságosság szempontjából még kedvezőnek ítélhető. Az eddigi tapasztalatokból néhány következtetés máris levonható. így például az, hogy a hitelezési lehetőségek a következő két évben sem fognak lényegesen megváltozni. Ennek oka az, hogy a népgazdaság összberuházási szintjében nem következik be jelentős változás, ugyanakkor a vállalati fejlesztési alapok volumene inkább növekedni fog. A hitellehetőségek determináltsága sem szűnik meg, csak enyhül, mivel egyrészt az 1968. január 1-én folyamatban volt beruházások 1969. évi szükséglete még mindig meghaladja az 1 milliárd forint feletti hányadot, másrészt az idén engedélyezett hitelek a következő évben már terhelést jelentenek. Ezzel egyidejűleg azonban a vállalati beruházási kedv csökkenése nem várható, tehát nem várható a hiteligények lanyhulása sem. A fentiek hatása a hitelversenyre abban mutatkozik majd meg, hogy továbbra is csak szigorú kondíciók mellett lehet hitelt folyósítani. Annak következtében, hogy egyre több vállalat alakít ki átfogó fejlesztési elgondolásokat, nő az érzékenységük a mechanizmusreform szabályozói iránt, számolni kell azzal, hogy a most elutasított hiteligények jelentős hányada megfelelő átformálás után újból benyújtásra kerül, és egyben érvényesül a preferenciák terelő hatása is. összefoglalva megállapítható, hogy a beruházási reform alapvető céljai az eddigi tapasztalatok szerint megalapozottaknak tekinthetők. A jelenlegi nehézségeket főleg az ó-mechanizmustól örökölt terhek korábban számításba vettnél magasabb volta okozta. Az idő • múlásával azonban ezek a terhek csökkenő tendenciát mutatnak, és ezzel párhuzamosan lehetőség nyílik a reform teljes kibontakoztatására. A teljes kibontakozáshoz kell a stabilitás is, mert sikereink egyik feltétele, hogy hosszabb időn át dolgozzunk azonos szabályozók mellett, hiszen csak így lehet megnyugtatóan értékelni a módosítások szükségességét. Ugyanis sokan hajlamosak az új mechanizmus szabályozóit úgy megítélni, mint az egyszeri Vas megyei ember a kommendált menyasszonyt, akit először pucérra vetkőztet, s utána kijelentette, hogy nem kell, mert egy szemölcs van a bal arcán. (Derültség.) Ezzel együtt megállapítható, hogy a felkészülés