Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-13

1011 Az Országgyűlés 13. ülése, 1968. július 11-én, csütörtökön 1012 zók élet- és munkakörülményeinek javulása, még ha ez utóbbi változó mértékű is, azt bizonyítja, hogy gazdasági életünk vezetői élni tudtak az önállóság nyújtotta lehetőségekkel. E nagyon pozitív, reális véleményt igazolja, hogy választókörzetemben, munkahelyemen — a reform hatására — ma már a termelés is jobban igazodik a piaci szükségletekhez, mint a múltban, a vezetők és a munkások igényesebbek önmagukkal és munkatársaikkal szemben, magasabbra állították a mércét munkájukkal, emberi magatartásukkal szemben is. Ugyancsak örvendetes és általános jelenség, hogy megnőtt az emberek érdeklődése az országos közügyek iránt is. Az emberek nagy figyelemmel és hadd tegyem hozzá, éles szemmel figyelik népgazdaságunk új mechanizmusának első lépteit, intézkedéseit és hatásukat. A már említett nagyon szókimondó beszélgetések során felhívták figyelmemet néhány olyan régebbi keletű tényre és mai jelenségre, amely örömmel tölti el őket, vagy éppen nagy gondot okoz, aggodalomra ad okot, és így az Országgyűlés testülete elé kívánkozik. A textiliparban dolgozók legsúlyosabb gondja, sok éves problémája, a krónikus létszámhiány nem oldódott meg, de még csak nem is csökkent az új gazdasági mechanizmusban. A létszámhiány oka közismert, így a három műszak és a más iparágakhoz viszonyított alacsony bér. A létszámhiány miatt a munkásoknak igen megnövekedett a terhelése, a vezetőknek pedig tovább növekedett a gondja, hiszen az új mechanizmus első félévében már megkezdődött a csökkentett munkaidő fokozatos bevezetése, aminek első lépcsője a havi egy vagy két szabad szombat. A nagymérvű munkaerőhiány, s a munkaidő csökkentése igen ellentmondásos és a gyárak, vállalatok vezetőinek rendkívül nehéz lesz ezt az ellentmondást valami módon feloldani, önerejükből nem valószínű, hogy meg tudják oldani ezt a problémát, és nyilvánvaló, hogy az elkövetkező évek során a gazdasági mechanizmus teljes kibontakozásával párhuzamosan jobban érvényesülnie kell a textilmunkásnők anyagi megbecsülésének. E megbecsülés nagyon is örvendetes konkrét jelenségeit azonban már a reform első félévében is tapasztaltuk. Mint köztudomású, nemrégiben a textiliparban országosan 4,9 százalékos béremelést hajtottak végre. El kell mondanom, a textilmunkásnők — köztük a mi vállalatunk fonónői — érzik, értékelik is azt az országos és, ha szabad úgy mondanom, családon belüli törekvést, amelyet az elmúlt hat hónap alatt is tapasztaltak élet- és munkakörülményeik javítását illetően. A reform, az önálló gazdálkodás előnye, ha ma még nem is nagymértékben, de már érezteti jótékony hatását, s a dolgozók ezt többek között a fizetési szalagról is leolvassák. Megmutatkozik ez a nyereségrészesedés növekedésén, a béremelésen, a létszámhiányból fakadó többletmunka anyagi elismerésén, a hűségjutalmon, amelyet azok a dolgozóink kapnak hat hónapon át, akik a legnehezebb időszakban, a legnagyobb létszámhiányok idején, a nyári hónapokban becsülettel helyt állnak azok helyett is, akik tömegesen kilépnek, mert könnyebb munkát találnak. A textilmunkásnők életkörülményeit javítja a nemrégiben megkezdett munkaidőcsökkentés, a szabad szombat, ami rendkívül nagyjelentőségű, különösen a női üzemekben, ahol a nehéz fizikai munkát végző asszonyok, édesanyák dolgoznak. Nekik a jövőben több idejük jut majd a pihenésre, a szórakozásra, s nem utolsó sorban a családra. A textilipari munkások bérének emelése, a gyárak önállóságából fakadó bátrabb, nagyobb nyereségtervezés, a törzsgárda, az anyagi megbecsülés differenciáltabb, ösztönzőbb rendszerének érvényesülése, a munkaidőcsökkentés, a vevők igényeihez való igazodás, a minőség javulása az, amiről a már említett csoportos beszélgetéseken a gazdasági vezetők és a dolgozók egyértelműen úgy nyilatkoztak: ezt vártuk az új gazdasági mechanizmustól, és meggyőződésünk, hogy a jövőben valószínűleg nagyobb léptekkel halad majd előre a fejlődés útján. A pozitív vélemények mellett azonban nem szabad elhallgatnunk az olyan negatívumokat sem, amelyek nagyon is foglalkoztatják az embereket, gondolom, nemcsak az én választókerületemben. Első helyen említhetem az OTP-nek azt az ez évben született rendeletét, amely elsősorban a kiskeresetű dolgozókat sújtja, akik állami, vagy szövetkezeti lakást nem kapván, több évi takarékoskodással eljutottak oda, hogy végre otthont teremthessenek maguknak. Sokan* nagyon elkeseredve panaszolták, hogy az építkezéssel leálltak, mert kevés a 20 000 forint kölcsön és magas a 6 százalékos kamat. A másik lakásproblémában ugyancsak olyan emberekről van szó, akik sok évi és nem könnyű takarékoskodás árán beneveztek például a XVIII. kerületi KISZ lakásépítési akcióba. Az új lakótelep építése, amely több ezer embernek nyújt majd otthont, igen lelassult. A határidők nagyon eltolódnak, a lakások átadása késik. Jó lenne, ha erre felfigyelnének az illetékesek és segítséget nyújtanának a XVIII. kerületi KISZ-bizottságnak e problémák megoldásához. Utoljára hagytam egy olyan témát, amely elsősorban a peremkerületekben élő asszonyokat érinti. A kereskedelemről, az áruelosztásról van szó. Beszélgetéseink során csalódva mondták az asszonyok : mi azt vártuk az új gazdasági mechanizmustól, hogy ha nem is azonnal, de lassan, fokozatosan javul majd az áruelosztás és nem kell munka után Lőrincről beszaladni a városba vásárolni, mert a lakásunk közelében levő KÖZÉRT-ben délután 3—4 órakor sok esetben már nem kapni tejet, kenyeret, zöldségfélét. Mindannyian tudjuk, a dolgozó nőknek nem könnyű munka után főzni, bevásárolni, a családot ellátni. Ne súlyosbítsa kereskedelmünk a helyzetüket még azzal is, hogy egyes helyeken a helytelen áruelosztás miatt egy-két órával megnövekedjék a bevásárláshoz szükséges idő. Tisztelt Országgyűlés! Űgy érzem, szükséges volt tolmácsolnom a választókerületemben élő dolgozó emberek véleményét, örömeit és gondjait. Szavaimat azzal zárnám, hogy dolgozóink értékelik a mechanizmus első félévében elért eredményeket, megértik a reform szükségességét és sokat várnak széles körű kibontakozásától.