Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-13

997 Az Országgyűlés 13. ülése, 1968. július 11-én, csütörtökön 998 lóak a tapasztalatok. Ez a tény ismét a termelékenység egyik fontos forrására, a műszaki fejlesztésre fordítja az érdeklődést. Kormányunk a lehetőségekhez képest nagy összeget fordít erre a célra. Az új gazdaságirányítási rendszer is a műszaki fejlődést támogatja. A'műszaki fejlesztésre fordított anyagi erő hatása mégsem jelentkezik olyan mértékben, amilyen mértékben ez indokolt lenne. Ebben véleményem szerint szerepet játszik az is, hogy változatlanul nincs kellő összhang a tudományos kutatómunka és a termelés, valamint a gyártmány- és a gyártásfejlesztés között. Továbbra is kevés a népgazdasági érdekeket elsősorban figyelembe vevő komplex kutatás. .Szükségesnek tartjuk e helyről is felhívni a figyelmet az újítómozgalomra, mint a műszaki fejlesztést szolgáló társadalmi erőre. Sajnos, azt tapasztaljuk, hogy az újítómozgalom az utóbbi hónapokban megtorpant. A munkások, műszakiak újító kedve nem kis részben azért csökkent, mert az újítómozgalom továbbfejlesztésére hozott kormányrendelet érvényesülését néhány vonatkozásban nem segítik, sőt akadályozzák bizonyos kiegészítő rendelkezések. Gyakori az indokolatlan óvatoskodás a kivitelezési költségek és újítási díjak kifizetésénél. A termelékenység és a műszaki fejlesztés negatív jelenségeivel kapcsolatban felhívom a figyelmet arra is, hogy a munkásokat élénken foglalkoztatja a munka- és üzemszervezés lassú javulása. A gazdasági vezetők által adott magyarázatok nagy részét nem fogadják el, élesen elítélik a hiányosságokat, mivel élet- és munkakörülményeiket hátrányosan befolyásolják. A terv- és költségvetési bizottság megvitatta az átlagbér-rendszer alkalmazásának eddigi tapasztalatait is. Arra a következtetésre jutottunk, hogy ez a rendszer a jelenlegi időszakban nem nélkülözhető, ugyanakkor az elhangzott vélemények, észrevételek alapján javasoljuk az illetékes állami szerveknek, vizsgálják meg, nem lehetne-e rugalmasabban alkalmazni e szabályozót. Napjainkban talán egyetlen olyan vállalat sincs az országban, amely nem küzd létszámhiánnyal. Ám ez a létszámhiány tömegességét tekintve jórészt mesterséges. Emlékezzünk rá: az elmúlt évben, amikor a megtakarított bértömeg egy részét béremelésre fordíthatták a vállalatok, az igazgatók és munkaügyisek, legtöbbje azon törte a fejét, hogyan lehetne kisebb létszámmal teljesíteni feladatát. Az idén elvétve találkoztunk ilyesmivel. Szinte mindenütt felvételt hirdetnek. Különösen szembetűnő ez az alkalmazotti állományban, ahol az előző években az ésszerűbb ügyintézés következtében, valamint a megtakarított bér feloszthatóságának reményében számos üzemben csökkent a létszám. Az idén pedig szinte mindenütt emelkedik. Mindez arra figyelmeztet, hogy érdemes és szükséges gondolkodni rajta, miként lehetne és kellene az anyagi ösztönzést a jelenleginél is jobban az ésszerűbb és célravezetőbb munkaerő-gazdálkodás szolgálatában állítani. A tények ugyanakkor arról is tanúskodnak, hogy jó néhány vállalatnál nem használják ki megfelelően a jelenlegi bérrendszer adta lehetőségeket sem. Gyakran előfordul, hogy olyan helyeken is panaszkodnak kötöttségekre, ahol különböző kifogásokra hivatkozva húzzák-halasztják a saját erőből adható bérfejlesztést is. Ügy véljük, hogy a gyorsabb előrehaladás érdekében intézkedésekre van szükség. Gondolunk itt többek között az úgynevezett kiemelt iparágakra, amelyeknek kívánatos fejlődését, a befektetett milliók kamatoztatását számos probléma, köztük a munkaerőhiány is akadályozza. A szerszámgépipar fővárosi gyáraiban például emiatt nem használják ki teljesen a drága pénzen beszerzett gépeket, berendezéseket, miközben bizonyos géptartozékokat a több száz kilométer távolságra fekvő kisebb üzemekbe szállítgatják, helyezik ki megmunkálásra. Az autóbusz-program megvalósítását ugyancsak nehezíti a krónikus létszámhiány. Az IKARUS-ban ezer új munkást keresnek, jelentkező viszont alig akad. Megítélésem szerint a probléma elsősorban arra vezethető vissza, hogy pillanatnyilag még nincs lényeges különbség a népgazdaságilag kiemelt és a kevésbé fontosnak minősített iparágak, vállalatok lehetőségei között, így azután a munkaerőforgalom nem kívánatos irányban és helyre összpontosul. Tisztelt Országgyűlés! Tökéletesen igaz az, hogy gazdasági fejlődésünk kulcsa a beruházások alakulása és hogy e területen nagyobb aránytalanságok vannak. A jelentés is tükrözi, hogy a beruházások 1967-ben nem koncentrálódtak megfelelően. Tovább nőtt a befejezetlen beruházások száma, több új beruházást kezdtünk el, s ugyanakkor sok régebben megkezdett létesítmény befejezése húzódott át erre az évre. Ezt a helyzetet nehezíti, hogy a beruházások befejezésére fordítandó összeg a tervezettel szemben erősen megnőtt és ez most hiányzik a hitelből fedezendő vállalati beruházásoknál. A befejezetlen és kiemelt beruházások nagy aránya viszont nehezíti a beruházási döntések szabadabb érvényesülését is. Szükségesnek tartjuk, hogy kormányzati szerveink jobban érvényesítsék azt az elvet, hogy a beruházásokról is csak a népgazdasági érdekek szem előtt tartásával kell és szabad dönteni. Továbbra is elsősorban a megkezdett beruházásokat helyezzük üzembe. Ezt azért is említjük meg, mert idén egy sor vállalat olyan új, saját lehetőségét meghaladó beruházási program előkészítésébe fogott, ami a hitel-, a kapacitás- és a nyersanyagkeret további szétaprózódását eredményezheti. Szükségesnek tartjuk megvizsgálni a folyamatban levő beruházások hatékonyságát is a jelenlegi gazdaságirányítás tükrében. Ez azért indokolt, mert lehet, hogy egyik-másik beruházás a régi mechanizmusban gazdaságosnak látszott, ám nem biztos, hogy az új számítások alapján is az. Ennél a kérdésnél említem meg, hogy véleményem szerint az egyes fejlesztési témák és a regionális tervezés kidolgozásakor ipari vonatkozásban a komplex érdekek egyeztetése nem megfelelő. így azután szétfolynak az anyagi lehetőségek, és a ráfordítások népgazdasági szinten nem mindig ott realizálódnak, ahol erre szükség lenne.