Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-12

933 Az Országgyűlés 12. ülése, 1968. március 29-én, pénteken 934 nak, ha a tetteseket a bíróságok vonták felelősségre. E tekintetben időnként figyelmen kívül hagytuk a társadalom, a kollektívák nevelőerejét, vagyis nem érvényesült mindig következetesen a jogalkalmazás jogpolitikai elveiről kiadott kormányhatározat nagyon fontos elve: a differenciálás. Ennek következtében a bíróságok túl voltak terhelve a sok, kisebb jelentőséggel bíró üggyel, és időnként az ítélethozatal is elhúzódott. Az is előfordult, hogy a dolgozók már rég elfelejtették a korábban történt jogsértést, és a késői ítélet nem érte el teljés mértékben a büntető törvénykönyvben meghatározott célt: az elkövetők megjavítását, a társadalom tagjainak a bűnözéstől való visszatartását. Hangsúlyoznom kell, hogy a jogpolitikai elveink és a bűnmegelőzés fontos feladatait már az iskola padjaiban tanítani kellene tervszerűen és következetesen, mert a későbbiek folyamán ennek eredménye hatványozottan megtérülne, megmutatkozna. Bár a bűnüldöző szervek mind jobban eleget kívántak tenni a törvényesség rájuk vonatkozó része következetesebb végrehajtásának, hogy ez nem mindig így történt, annak oka lehet az is, hogy az állampolgárok egy bizonyos kis része tudatában csak nehezen szilárdult meg a társadalom, a közrend, a közbiztonság és államunk iránti törvénytisztelet, a törvények betartása. Ez a negatív körülmény elsősorban nevelési munkánk fogyatékosságát mutatja, s arra kell törekednünk, hogy a jövőben a törvényesség mindkét oldalát mindjobban biztosítani tudjuk, mindjobban biztosítani lehessen. A jogalkalmazás jogpolitikai elveiről szóló kormányhatározat világosan kimondja, hogy a bűnüldöző szerveknek minden elkövetett bűncselekményt fel kell deríteni, és azok tetteseit felelősségre kell vonni. Eddig is e fontos elvek alapján dolgoztunk, csak nem minden esetben a differenciálás elvének megfelelően. Az elmúlt években a társadalmi és gazdasági viszonyok fejlődéséhez alkalmazkodó változások történtek a jogalkotás terén is. Példának említeném az 1966. évi 16. számú törvényerejű rendeletet, amely megkönynyítette a büntető útról való elterelési munkát, tehát elősegítette a differenciálást. Lehetőség nyílt arra, hogy a bűnüldöző szervek az enyhébb súlyú ügyekben a bírósági eljárás mellőzésével intézkedjenek, és az elkövetők személyére való tekintettel, fegyelmi felelősségrevonással vagy társadalmi bíróság elé utalással állítsák helyre a kisebb mértékben megsértett jogrendet. A fenti megállapítások ellenére az elmúlt évben a jogszabály-végrehajtás nem a legteljesebb mértékben érvényesült mindig területünkön sem. Esetenként a bűnüldöző és igazságszolgáltató szerveink megyénkben is mereven ragaszkodtak a jogszabályok betűihez, és eljárásaikkal éppen a kívánt cél ellenkezőjét érték el. Nemegyszer kisebb társadalmi veszélyességű ügyekkel foglalkoztunk, energiánk jelentős részét főleg ezek kötötték le. Az ilyen eljárások — természetesen — a gazdasági vezetők lebecsülését is jelentették, kiváltottak náluk olyan szemléletet, hogy a bűncselekmények megelőzése és általában a bűnözés elleni harc kizárólag a rendőrség, ügyészség és bíróság hatáskörébe tartozik. pedig ez közös feladatot kell, hogy képezzen a jövőben is. Úgy gondolom, e tekintetben — elveink alapján — a bűnüldöző szervek a bűnmegelőzést egyedül nem tudják a kívánt mértékben érvényre juttatni. E munkában az egész társadalomnak részt kell vennie, és fel kell használni az egyes kollektívákban rejlő lehetőségeket is. E fontos feladatnál — véleményem szerint — a gazdasági szervek vezetőinek bátrabban kellene élniük a törvény adta lehetőségekkel és mozgósítani az irányításuk alatt álló dolgozókat a kisebb társadalmi veszélyességű bűncselekmények felszínre hozására és azok elbírálására. Ugyanis ők erre politikailag érettek, és felelősségük ilyen vonatkozásban még jobban növelhető is lenne. Feltétlenül fontos, hogy a bűnüldöző szervek, valamint a szakszervezetek az eddigieknél még nagyobb segítséget adjanak az ilyen irányú tevékenységhez. Intézkedéseinkkel olyan légkört kell teremtenünk, hogy a bíróságok csak azokkal az ügyekkel foglalkozzanak érdemben, amelyek a társadalomra, a szocializmus építésére nagyobb veszélyt jelentenek. A büntető útról való elterelés következtében felszabaduló energiát pedig a bűncselekmények megelőzésére, a nevelésre, a munka színvonalának emelésére lehet és kellene is fordítani. A közelmúltban és napjainkban is sok hasznos kezdeményezés történt a jogpolitikai elvek torzításmentes végrehajtásának elősegítése érdekében. Nagy fontosságúnak ítélem meg a legfőbb ügyész elvtárs azon utasítását, amelyben az egész ország területére kiterjesztette a kisebb ügyekben vádirat benyújtása és tárgyalás kitűzésének mellőzésével a bűnelkövetők bíróság elé állítását. El kell mondanom, hogy e vonatkozásban már komoly tapasztalatok is vannak. Ugyanilyen rugalmas és helyes intézkedés a büntetőeljárás idevonatkozó szakaszára alapított nyomozásmegtagadás is. Ha ezeket az elveket jól hajtjuk végre, a bűnügyek egy részében a meggyorsult eljárás biztosítja a felelősségrevonás időszerűségét is. A gazdaságirányítás új rendszeréből adódóan kialakult gazdasági, társadalmi és politikai körülmények indokolják, hogy a megkezdett úton még eredményesebben haladhassunk tovább. Ennek egyik feltétele az érvényben levő egyes jogszabályok aktualitásának megvizsgálása és a kialakult új viszonyokhoz való alakítása. Annak hangsúlyozása mellett, hogy a szocialista társadalomban a legfőbb érték az ember, úgy vélem, alapos megvizsgálást igényelne a BTK 14. fejezetébe felvett néhány cselekmény, hogy azok elérik-e azt a társadalmi veszélyességi fokot, hogy a jövőben is bűntettekként kezeljük és ezekben a bíróságok járjanak el. Gondolok itt az úgynevezett magánvádas ügyek egyes alapeseteire, például a BTK 266 §-ában szereplő rágalmazás, a 267. §-ába felvett becsületsértés, de a magántitok megsértésre is. Ugyanis ezen ügyek jelentős százaléka — különösen a becsületsértések és rágalmazások — az első fokú bírósági tárgyaláson, illetve a magánvádas meghallgatások során kibéküléssel, vagy az eljárás megszüntetésével végződik. Csak a Zala megyében működő járásbírósá39 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ