Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-12

031 Az Országgyűlés 12. ülése, 1968. március 29-én, pénteken 932 Felhívta figyelmünket Szalay elvtárs arra is, hogy ebben az időben erősödhetnek a harácsoló, üzérkedő, mások megkárosításával vagyoni előnyt szerezni akaró törekvések, amelyeknek kellő időben való visszaszorítására bíróságainktól kemény határozottságot követel. Hadd fűzzem hozzá ehhez: ez is új jelenség. A móri járásban az elkövetett bűntetteknek mintegy 60 százaléka vagyon elleni bűntett. Ezek nagy része olyan természetű, amely nyerészkedési hajlamot, vagyongyűjtési mániát vagy valamilyen túlzott anyagi érdekeket takar, illetve szándékozott kielégíteni erkölcstelen módon. Olyan érzésem van, mintha aránytalan gyorsasággal terjedne egyes körökben a kispolgári felfogás. Ügy gondolom, ebben a kérdésben nemcsak bíróságainktól kell várnunk az úgynevezett kemény határozottságot, hanem nekünk, képviselőknek is van mit tennünk az állampolgárok nevelése, figyelmüknek e területre irányítása, a társadalom számára ilyen veszélyes jelenségek elítélése irányában. Az előterjesztésekben az is megragadta figyelmemet, hogy a bírósági munka egyéb területein is van némi szorítás. Bizonyos mértékig ez helyes, értem is az indítékát, de azért mégis megkérdezem Szalay elvtárstól, nem lesz-e ebben valamilyen túlzás, talán a következtetésben. Például egy 100 forintos visszaesőnél vagy gyorsan gyógyuló sérülést okozott verekedőnél, akinek az esetében könnyen következhetik az ölés kísérlete. Nem tudom. A sajtóból többször olvasom — és ez megegyezik az érzésemmel —, hogy egyes cselekményeknél a kiváltó ok nem mindig olyan szándékkal indult, amivel végződött, és éppen az ilyen cselekedetek elbírálásánál gyakran találkozom olyan megfogalmazással, hogy a cselekmény „vezethetett volna". Ezt én nehezen értem, de azt hiszem, a közvélemény még nehezebben érti. Tisztelt Országgyűlés! Végezetül hadd vessek fel még egy engem, mint járási embert közvetlenül érintő gondot. Dr. Szénási Géza elvtárs, a legfőbb ügyész jelentése szerint az ügyészségekre háruló általános felügyeleti tevékenység is következetesebb lesz a jövőben. Az ügyészségek a jövőben rendszeresebben és következetesebben fogják figyelemmel kísérni, hogy az állami szervek, vállalatok, termelőszövetkezetek, vagy éppen az állampolgárok tiszteletben tartják-e a jogokat és a kötelességeket és a meghatározó jogszabályok rendelkezéseit. Ezt én is nagyon üdvözlöm, nagyon is időszerűnek és fontosnak tartom. De azért megkérdezem Szénási elvtárstól, hogy például a móri járásban, vagy hasonló más járásokban, ahol szintén egy szem ügyész van, hogyan képes az a megnövekedett feladatok végrehajtására. Vagyis a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás mindennapi munkája mellett pontosan az általános felügyeletet nem tudja ellátni, erre nem jut ideje. Ezért kérem is Szénási elvtársat, hogy a problémán próbáljon valamilyen módon segíteni, mert lehet az bármilyen jó ügyész, ha olyan jó is, mint a móri járás ügyésze, akkor sem tudja ellátni így feladatát. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága elnökének és a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyészének jelentésével, s azokban foglaltakkal egyetértek, azokat elfogadom, megszavazom, választó körzetemben és választópolgáraim körében pedig elősegítem legjobb végrehajtásukat. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló Gazsó Sándor képviselőtársunk. GAZSÓ SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! A legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnöke, továbbá a belügyminiszter elvtárs is elmondta az Országgyűlés színe előtt, hogy hazánkban törvényes rend van. Ez így igaz. A büntető eljárások az országos és a Zala megyei tapasztalatok szerint is mind megalapozottabbak. Évről évre kevesebb azon személyek száma, akik ellen kevésbé indokoltan indult eljárás. A személyes szabadságot korlátozó intézkedéseket az évek távlatából értékelve megállapíthatjuk, hogy helytállóak voltak, és zömében találkoztak a dolgozók igazságérzetével. Fokozatosan javult megyénkben is a társadalmi tulajdon és az állampolgárok javainak védelme. A megelőző és felderítő tevékenység felfelé ívelő tendenciát mutat, ugyancsak a nyomozások eredményessége is. Az elkövetők nagy többsége cselekményeik súlyosságának megfelelően lett felelősségre vonva. Eredményeink mellett azonban az is megállapítható, hogy a fejlődés nem minden területen volt mindig egyenletes a bűnüldöző és igazságszolgáltató szerveink munkájában. Hangsúlyoznom kell, hogy az előfordult bűncselekmények túlsúlyban nem a társadalmi rendünk ellen irányultak. A társadalmi tulajdont képező vagyon elleni bűncselekményeknek is csak egy bizonyos százaléka az, amely jelentősebb kárt okozott, míg a csekélyebb kárértékű esetek társadalmi veszélyessége enyhébb mértékben sértette a közös tulajdont, a jogrendet. E vonatkozásban azt is el kell mondanom, hogy az utóbbi időben mind több esetben találkozunk visszaeső bűnözővel ezen a területen. Igaz az is, hogy az elkövetők többségükben dolgozó személyek, akiknek nagy része nem ellensége társadalmunknak, mert hiszen hosszabbrövidebb időn keresztül valamilyen formában kivették részüket az építési feladatokból, és közülük sok nem megrögzött bűnöző, hanem megtévedt ember, akik a könnyebb haszonszerzés érdekében és más indítékból követték el, illetve követik el bűncselekményeiket. A Magyar Népköztársaság kormányának fontos határozata, amely a jogalkalmazás jogpolitikai elveiről szól, felhívta a bűnüldöző szervek figyelmét, hogy az állampolgárok kisebb, esetenként nagyobb jogsértéseit differenciáltabban vizsgálják és ítéljék meg. Vegyék figyelembe a cselekmény és az elkövető társadalmi veszélyességét, és a felelősségre vonást úgy alkalmazzák. Lényeges ebben a tekintetben, hogy elsősorban, a nevelés kerüljön előtérbe. Munkánkban esetenként ezek a helyes elvek csorbát szenvedtek. Mi, bűnüldöző szervek a megsértett jogrend helyreállítását, az elkövetők nevelését és újbóli bűncselekménytől való visszatartását — az esetek többségében — csak akkor láttuk biztosított-