Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-12

893 Az Országgyűlés 12. ülése, 1968. március 29-én, pénteken 894 tak, röviden a visszaesők büntetőjogi megítéléséről. A visszaesők bűnözése számszerűleg sem lebecsülendő, de egyébként is igen jelentős tényezője a bűnözés általános alakulásának. 1968. március 1-én a jogerős szabadságvesztés büntetésüket töltő személyek közül 63,14 százalék volt már korábban is büntetve. A viszszaesők elleni küzdelem törvényesen előírt és differenciált megvalósítása továbbra is feladataink központjában mariad. A közrend és közbiztonság védelmének gyors és hathatós támogatását jelenti a bíróság elé állítás perrendi intézménye. Az ilyen ügyek vizsgálata során törvénysértést nem észleltünk, és megállapításunk szerint a védelem jogai az ilyen ügyekben sem szenvedtek csorbítást. A társadalmi tulajdon és a magánszemélyek munkával szerzett vagyonának védelmére a Legfelsőbb Bíróság fokozott gondot fordít. Húszéves szocialista fejlődésünkben alkotó, gyarapító, országépítő munkánk eredményeként jelentős vagyonok halmozódtak fel vállalatainknál, állami gazdaságainknál. Nemzeti vagyonunk jelentős részét teszi ki a termelőszövetkezetek évről évre gyarapodó vagyona, de az életszínvonal emelését célzó párt- és kormánypolitika hatására főként tartós fogyasztási cikkekből álló értékes személyi tulajdonok is keletkeztek. Mindezeknek jogi védelme a termelés és a termelési kedv fokozását szolgálja, mind a gazdálkodó egységeknél, mind pedig az egyes családoknál. Ezzel egyidejűleg azonban nem tévesztjük szem elől^ hogy erősödhetnek a harácsoló, üzérkedő, mások megkárosításával vagyoni előnyt szerezni akaró jogsértő törekvések, amelyeknek kellő időben való visszaszorítása bíróságainktól kemény határozottságot követelt meg már eddig is, és ez a jövőben sem csökkenhet a legkisebb mértékben sem. Társadalmunkban a vagyon elleni bűntettek karakterisztikája eltér a kapitalista korszak bűnözésének jellemzőitől. Bár a társadalmi tulajdon kellő tisztelete még nem mindenki számára közügy, és előfordulnak egyedi, főleg kisebb jelentőségű károsító tevékenységek, nagyobb jelentőségű ilyen cselekmények azonban ma már többnyire csak szervezetten követhetők el. Az ilyen szervezett bűnözés leleplezése az érdekösszefonódások folytán, valamint az ellenőrzést meghiúsító módszerek alkalmazása miatt igen nehéz. Erre tekintettel kellett a a bűnszövetség helyes értelmezése tárgyában kötelező elvi iránymutatást adni, s egyben a jogalkalmazók figyelmét a bűnszövetség helyes büntetőjogi értékelésére is felhívni. Társadalmunk büntetőjogi fejlődésének, yalamint a szocialista erkölcsi elvek egyre szélesebb körű érvényesülésének egyik örvendetes megnyilvánulása a szándékosan elkövetett bűncselekmények számának csökkenése. A társadalom tagjaival szemben támasztott követelmények felfokozódása, valamint a járműforgalom jelentős növekedése viszont emelkedést idézett elő a gondatlanul elkövetett bűncselekmények területén. Az a folyamatos fejlődés, amely társadalmi viszonyainkban és tudatunkban végbement, a gondatlanul elkövetett bűntettek megítélésénél, a jogalkalmazásban nem kis problémákat vetett fel. Van olyan nézet is, amely a társadalmi viszonyainkban és tudatunkban végbement fejlődés folytán arra a következtetésre jut, hogy a gondatlanul elkövetett cselekmények büntetőjogi megítélésében a technika mind általánosabb elterjedése, a fokozódó veszélytényezők, valamint a kulturáltság szélesbedése folytán a szigorúbb jogkövetkezmények alkalmazása indokolt. Ha e tétel általánosságban helyes is, mechanikus alkalmazása, mint mindenütt a jogalkalmazás területén is visszájára üthet, nem szolgálná kellőképpen a társadalmi igazságérzetet. Ügy gondolom, hogy az olyan magatartásokkal szemben, amelyek az ember életét, testi épségét vagy egészségét ténylegesen sértik, a büntető eljárás indokolt. Nem azonos azonban a helyzet, ha a gondatlan magatartás más társadalmi érdeket, például csak a vagyont, az anyagi javakat sérti, kisebb mértékben. Az erkölcsi felelősség vagy a büntetőjogi igények elhatárolásának kérdése az új gazdasági mechanizmus tükrében gondos elemzést, és az eddigi nézetek átértékelését kívánja meg. Társadalmunk eddig is a szocialista kötelességtudatra, felelősségtudatra nevelt. A dolgozóknak változatlanul az a kötelessége, hogy a társadalmi tulajdont, a társadalom javait úgy védjék, mint a sajátjukét. Termelési, üzleti gesztióikban át kell őket hatnia annak a tudatnak, hogy olyan javakkal dolgoznak, amelyek a társadalom- bizalma folytán jutottak a rendelkezésük alá. Űgy kell tehát tevékenykedniük, hogy az ilyen javakkal való helyes sáfárkodás az össztársadalmi érdeket, a szocializmus anyagi megszilárdítását szolgálja. Ezeket szem. előtt tartva kell gazdálkodniuk. De a gazdasági viszonyok helyes megítélése mellett a. jogalkalmazó sem tévesztheti szem elől azt, hogy az új gazdasági mechanizmus nagyobb lehetőségek keresését és vállalását kívánja a vállalatoktól. Ez a nagyobb önállóság megenged bizonyos kockázatvállalást: a lehetséges következmények közt az esetleg bekövetkezhető károsodásnak a vállalását is. Magától értetődik azonban, hogy a kockázatvállalás csak a társadalmilag elfogadható kockázatvállalást jelentheti, vagyis nem ölthet olyan mértéket, hogy annak ürügye alatt gazdasági ésszerűtlenség vagy lelkiismeretlenség kaphasson lábra. A kockázatvállalás helyes mérve szocialista társadalmunk általános megítélése alapján kétséget kizáróan körülhatárolható és konkrét felmerülés esetén eldönthető. A gazdasági tevékenység során tanúsított olyan gondatlan magatartások tehát, amelyeknek következményeként bizonyos anyagi károsodás bekövetkezhet ugyan, de az elkövető alaposan bízhatott annak elmaradásában, feltéve, hogy a fenti kört nem haladják meg, nem vonhatnak, maguk után büntetőjogi felelősségre vonást. Ilyen esetben is mérlegelni kell azonban, hogy az igazságos és nevelő hatás érvényesülése érdekében esetleg fegyelmi vagy anyagi joghátrány alkalmazása indokolt-e. A büntetőjog alkalmazásánál a differenciáltság, az egyéniesítés alapvető követelmény, és ez