Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-2

55 Az Országgyűlés 2. ülése, 1967. július 12-én, szerdán 56 be vevő emberek szerzett jogaiknak tartják, ezekre továbbra is nagy gondot kell tehát fordítanunk. A szociális érzést a mi társadalmunkban nem szoríthatják háttérbe a pillanatnyi anyagi előnyök. A két szempont: a gazdaságosság javítása és a szociális intézkedés egyensúlyban tartása nehéz, felelősségteljes munka lesz, amelyben az üzemvezetők mellett a szakszervezetekre, mint érdekvédelmi szervekre is igen nagy feladat hárul, amint ezt a XXI. szakszervezeti kongreszszus körvonalazta is és meg is határozta. Az egyik, szerintem igen fontos kérdés a rehabilitáció kérdése, a betegségük miatt csökkent munkaképességű emberek helyének és életfeltételeinek biztosítása a munkában és a társadalomban. Ne érezzék feleslegesnek magukat a termelés frontján sérült és beteg emberek. Több tízezer dolgozóról van itt szó, akik rendelkeznek munkaképességük egy részével. Nem azt várják, hogy a társadalom eltartsa őket; kívánságuk, hogy képességeiknek megfelelő lehetőséget teremtsünk számukra a termelőmunkában való részvételhez. Ez pedig megegyezik a közösség érdekeivel is. Kérésük teljesítésével a megdolgozott és megérdemelt kereseti lehetőségen, családjaik anyagi biztonságán túl visszaadjuk önbizalmukat és biztosítjuk a közösséghez való szoros kapcsolatukat. < Szükséges lenne, hogy a megfelelő állami szervek városi, megyei, országos szinten, kötelezően foglalkozzanak a csökkent munkaképességű dolgozók számára megfelelő munkahelyek felkutatásával és mivel ez kevés, újabbak szervezésével, így például gondolok önelszámoló üzemek létesítésére, vagy a bedolgozási lehetőségek kiterjesztésére. Indokoltnak látom, hogy az új gazdasági törvény bevezetésével együtt a rehabilitációs törvény végrehajtási utasítása is megjelenjék. Ezúton kérem fel az egészségügyi és munkaügyi miniszter elvtársakat és a szakszervezetek főtitkárát, kísérjék figyelemmel és segítsék elő az itt felvetett problémák megoldását. (Taps.) ELNÖK : Szólásra következik dr. Beresztóczy Miklós képviselőtársunk. DR. BERESZTÓCZY MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés ! Talán első hallásra meglepő, hogy — bár az értelmiségi réteg, s ezen belül az egyházi rendnek a tagja vagyok — kormány elnökünknek a beszámolóját meghallgatva, mégsem egyházpolitikánkról kívánok szólni, amit különben dicsérettel tennék meg, nem is kulturális életünk egyik-másik mozzanatáról beszélek, amit talán itt-ott erősebb kritikával meg is borsoznék, hanem az új gazdasági mechanizmus problémájához kívánok egyetlen gondolatot hozzáfűzni. Erős meggyőződésem az, hogy bármilyen emberi tevékenység, tehát-gazdasági terveink végrehajtása is csak akkor lesz valóban eredményes, ha abban két hatóerő érvényesül: egyik a szakértelem, a másik pedig az e szakértelem működését egyenesben tartó erkölcsi öntudat. Az új gazdasági mechanizmussal kapcsolatban a szakkérdésekről szóljanak a jobban hozzáértők. Viszont hitem és élettapasztalatom arra tanít — és ezt senki sem felejtheti el soha a maga helyén végzett munkája közben —, hogy lehet valaki bármely szakma bármily kiváló szakértője, nem ér a tudása a közösség szempontjából semmit, nem lesz a társadalomnak hasznos tagja sohasem, ha a tudása nem párosul a legkomolyabb erkölcsi öntudattal, becsületérzéssel, emberséggel, közösségi' szellemmel, emberszeretettel, önfeláldozással és áldozatkészséggel. Miniszter vagy Közért-elárusító, gazdasági vezető vagy termelőszövetkezeti brigádtag, rendelkezzék a munkájához szükséges legmagasabb szakmai tudással. Ez elkerülhetetlen. De csapnivaló ember lesz bármelyik, ha ' szakmai tudása mellett csaló, sikkasztó, a közösséget károsító, embertársain uralkodó és azokat kihasználó, jellemtelen és embertelen ember maradna. Haszontalan ember lenne éppúgy, mint megfordítva is, ilyen lenne az a jámbor, becsületes, akár imádságos, akár templomos ember is, aki kellő tudás és szakértelem nélkül végezné feladatát, amely valamilyen mértékben mindnyájunkat, a közösséget is érinti. Ezért tartom döntő fontosságúnak, hogy az új gazdasági mechanizmus valóra váltásában a. gazdasági szakértők, tervezők és megvalósítók sorában komoly, hivatásos szerepet kapjunk mi is: pedagógusok, társadalmi szervek munkatársai, politikai irányítók és lelkipásztorok is, akiknek mindnyájunknak feladata gazdasági életünk során magunkban és embertársainkban az erkölcsi elveknek és szempontoknak hirdetése és meg- ' erősítése. Sokat kell tenniük e téren a bűnüldöző szerveknek, a népi ellenőrzésnek, a társadalmi bíróságoknak is. Űgy vélem, hogy e vonatkozásban is további hatásos irányelveket kell alkotnunk, megerősítve szerepüket a gazdasági tevékenység tisztaságának védelme érdekében. De még komolyabb feladat vár a társadalmi szervekre, az ifjúsági és a felnőtt politikai szervezetekre, a népművelőkre és pedagógusokra, a lelkipásztorokra. A jogi igazgatási és igazságügyi állandó bizottságunk legutóbbi ülésén feladatunkat nagyon tapintatosan így fogalmazta meg: oda kell hatnunk, nehogy gazdasági életünk vezetői és végrehajtói elvtelen elhatározásokra vetemedjenek. Amikor kormányelnökünket sürgetem és kérem, hogy gazdasági szerveink számokba foglalható törekvései mellett a végrehajtásban oly döntő erkölcsi öntudat hangoztatásáról és számonkéréséről soha ne feledkezzék meg, voltaképpen egy olyan elemet hangoztatok, amely a szövetségi politika és a mi társadalmi egységünk egyik alapeleme is. Amikor az én kommunista barátaim azt mondják, hogy szocialista erkölos, vagy amikor a mi tiszteletre méltó nesztorunk azt mondja, polgári erkölcs, vagy amikor hivőtársaimmal én azt mondom, hogy keresztény erkölcs, akkor — talán más-más pontról kiindulva •—, ugyanazt akarjuk, ugyanazt sürgetjük és ugyanazt segítjük megvalósítani, azt, hogy minden magyar emberben őszinte hazaszeretet, határokon túláradó emberszeretet, becsületes felelősségtudat, áldozatos közösségi szellem és mély humanizmus érvényesüljön. Kérem kormányelnökünket, hogy ennek az egyetemes erkölcsi tudatnak a szolgálatát an-