Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-2

45 Az Országgyűlés 2. ülése, i Ügy gondolom, hogy ez a felfogás sok kárt rejt magában, és a bevezetésig hátralevő időben, tehát ebben az évben, szükség lenne arra, hogy eddigi tevékenységünket — már a felvilágosító munkát értem ez alatt — kicsit részletesebben, több oldalúan fogalmazzuk meg, és ne csak azzal foglalkozzunk, hogy szükséges a reform bevezetése, és hogy a különböző ösztönzők alkalmazásával a népgazdaság egészségesebben fejlődhetik, hanem beszéljünk arról is, hogy a mechanizmus önmagában nem oldja fel a konfliktusokat, és bevezetése után is lesz a népgazdaságban összeütközés. Fock elvtárs beszámolójában ezt úgy fogalmazta meg, hogy számolnunk kell átmeneti nehézségekkel. Feltétlenül számolnunk kell ezekkel, mert a gyakorlati életben már most is tapasztaljuk, hogy jónéhány helyen bizony különféleképpen értelmezik a dolgokat, és gondolom, hogy ez január 1. után is így lesz. Nem véletlen, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban a televízió foglalkozott a tej csarnokok leállításának problémájával. Ez is nagyon érdekes kérdés, a mi megyénkben is volt ilyen tapasztalat. Egyrészt az üzemvezető megmagyarázta nekünk, hogy az üzem szempontjából feltétlenül gazdaságos, ha csökkentik, leállítják ezeket a kis felvásárlóhelyeket, Őt tehát, az üzem vezetőjét, ezért nem is nagyon lehet bírálni. Igen ám, de nem elég csak az üzem szemszögéből vizsgálni ezt a kérdést. Nem elég, mert ha megfontolatlanul nagyon sok helyen állítják le a tej csarnokokat, akkor ez előbb-utóbb a szarvasmarha-tenyésztés, sőt az egész mezőgazdaság fejlesztésének rovására mehet. Ilyen kérdésekkel napon taflalálkozunk most, és úgy gondolom, hogy ezeket az ellentmondásokat helyükre kell tenni, megfelelően fel kell készülnünk arra, hogy a mechanizmus bevezetése után is lesznek ilyen gondok. Én azt gondoltam, hogy feltétlenül helyes lenne, ha propagandánkban ma már nem csak arról beszélnénk, hogy az új irányítási rendszer helyes, szükséges, sokkal jobban fogjuk az előttünk álló feladatokat megoldani, hanem bátran beszéljünk arról is, hogy igenis, lesznek konfliktusok, lesznek ellentmondások, hiszen a gazdasági életben mindig voltak és lesznek is. Véleményem szerint az új mechanizmusban talán gyorsabban mutatkoznak majd meg az ellentmondások, és ez nem baj. Ez véleményem szerint jó lesz. Erre fel kell készítenünk a munkásokat, a parasztokat, az értelmiségieket, a vezetőket, magunkat is, hogy kellő időben megfelelő intézkedéseket tehessünk az ellentmondások kiküszöbölésére. Űgy érzem, minden új bevezetésekor elengedhetetlen annak figyelembevétele, hogy milyen hatása lesz a munkásokra, parasztokra, értelmiségiekre. Nem mindegy, hogy félve vagy magabiztosan várják-e az új irányítási rendszert. E tekintetben alapvető kérdés: marad-e az eddig megteremtett létbiztonsági érzés vagy sem? Azt tapasztaltam, hogy ebben az igen fontos kérdésben jelentős lépés történt ebben az évben a kormány részéről: Fock elvtárs említette, hogy a kormány nagyon sok kérdésben már határozatot hozott, és ezek nyilvánosságra hozatala, úgy érzem, kellő pozitív visszhangra is talált. 1967. július 12-én, szerdán 46 Külön szeretném elmondani, hogy egyes, a múlt félévben hozott kormányrendeletek is elősegítették a magabiztosság érzésének erősödését. Gondolok például az egyes bányák leállításával kapcsolatos intézkedésekre. Ez a kormányhatározat szerintem nemcsak azért lényeges és jelentős, mert a felszabadult bányászok elhelyezkedését segítette elő — habár ez az alapvető szempont —, hanem azért is, mert előre is mutat. Amint ebben az évben, a jövőben is előfordul — ahogyan Fock elvtárs is említette —, hogy egyes üzemeket le kell állítani és így a munkásokat át kell csoportosítani, de számunkra, a szocialista rendszer számára nem mindegy, hogy az ilyen helyzetbe került munkások, alkalmazottak és értelmiségiek, akik saját hibájukon kívül elvesztik munkahelyüket, milyen elbírálásban részesülnek és milyen támogatásra találnak. A kapitalizmusban a tőkések egyszerűen megoldják ezt a problémát: bezárják az üzemet, elbocsátják a munkásokat. Megdöbbentő volt számunkra, amikor észak-franciaországi bányászokkal beszélgettünk — de nemcsak ott, hanem Párizs környékén dolgozó munkások közt is mindenütt azt tapasztaltuk —, hogy hallatlanul nagy a létbizonytalanság. Amint elmondták, ez abból fakad, hogy naponta bocsátanak el az üzemekből munkásokat, akik az utcára kerülnek és nem tudják, hogy utána mi lesz velük. Természetesen ez bizony nagy aggodalommal tölti el a munkásokat. Egyik barátom például, aki nemrég járt Nyugat-Németországban, mesélte, hogy felhívta Hamburgban dolgozó testvérét, jöjjön el abba a városba, ahol ő tartózkodik, s nagyon csodálkozott, amikor azt a választ kapta: „Nem tudok elmenni, mert nem vagyok biztos benne, hogy ha egy-két napra eltávozom az üzemből, utána viszsza vesznek-e." A mi országunkban az eddigi jó politika, jó gazdasági politika eredményeként azt tapasztaljuk, hogy megerősödött a tömegekben a holnapba vetett bizalom. Ezért tartom én példamutatónak a bányászok elhelyezésére hozott kormányhatározatot, mert az ilyen kritikus helyzetben is biztosítékot nyújt az érintett dolgozóknak. Hiszen ebben olyan fontos elvi szempontok érvényesültek, mint a gazdaságosság összekapcsolása a politikai és szociális célokkal. Ez így együtt pedig döntő forrása a létbiztonság érzésének, ami — azt hiszem — egyik feltétele a hatékonyabb munkának. Baranya megyében is leállítottak gyenge minőségű szenet termelő bányaüzemeket és több mint ezer dolgozót kellett elhelyezni, ennyinek szűnt meg a munkaviszonya. Viszont az ezer munkás és. alkalmazott nem került az utcára. Mindenkinek felajánlottak munkahelyet, s akik közel álltak a nyugdíjhoz, azoknak az ügyét emberségesen, megfelelően rendezték. Nagyon fontos, hogy ebben az időben a megyei párt- és állami szerveket panaszosok nem igen keresték fel, pedig nagyon jól tudjuk, hogy ilyen helyzetben nem könnyű dolog a lehetőségeket összhangba hozni az egyéni igényekkel. Az észak-magyarországi bányavidék néhány bányaüzemének leállítása következtében körülbelül 300 föld alatti bányász kapott munkát a mecseki medencében. Az említett kormányren-