Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-4

199 Az Országgyűlés 4. ülése, nyeinek, nem biztosítják a legnagyobb hatékonyságú fejlődést abban a következő ciklusban, amelyben pedig számottevő előrehaladásra számítunk. Érthető ez a dolog, hiszen az iparvállalatok ilyen természetű átszervezésére a gazdasági reform előtt került sor, akkor, amikor a reform követelményeit még nem vehették, nem vehettük számításba és ezért előfordult, hogy egynémely olyan szervezeti forma alakult ki, amely bizony-bizony problémákat vet fel. Egyrészt erről az oldalról vizsgálva, másrészt a reformgondolat és az eddig megjelent intézkedések és utasítások gyakorlatba való átültetése során tapasztalt belső vállalati problémák miatt tartottam szükségesnek ezt a kérdést felvetni. Miről is van itt tulajdonképpen szó? Arról, hogy a magyar ipar egyes területein léteznek olyan nagy, országos vállalatok, amely országos vállalatok számtalan több vagy kevesebb telephellyel rendelkeznek az ország különböző részeiben, és úgy értékelem közgazdasági oldaláról vizsgálva a kérdést, hogy ezek a nagy szervezetek, amelyek igen gyakran nem is épülnek közvetlen termelő üzemre, mintegy leárnyékolják, elszigetelik a gazdasági mechanizmustól a gyárakat, attól a mechanizmustól, amely pedig az éltető elemet jelenti, kell, hogy jelentse, különösképpen a következő időszakban az iparvállalatok számára. Ha ezt a kérdést vizsgáljuk, akkor úgy is meg lehet közelíteni a problémát, hogy a magyar ipar koncentráltsága papírforma szerint ezekben az ágazatokban, amelyekre utalok, jóval nagyobb a legfejlettebb országokénál, mert hiszen a termelés volumene, a foglalkoztatott létszám nagysága és az állóeszköz állomány nagysága alapján, mint kritérium alapján határozzák meg a vállalatok nagyságát; ezek a vállalatok azonban akkor rendelkeznek azokkal a gazdasági előnyökkel, amelyek a nagyvállalatokat érintik, amikor tulajdonképpen a termelőerő egy helyen, vagy kevés számú helyen való koncentrálásáról van szó. De minden olyan esetben, amikor területi és földrajzi távolságok léteznek, akkor ez egyre-másra súlyosabb gondokat és problémákat vet fel. Megítélésem szerint az ipar egész cselekvőképessége, felkészülése a mechanizmusra és majdan a szabályozott piaci mechanizmus viszonyai között az iparvállalatok reagálása a gazdasági eseményekre sokkal közvetlenebb, áttétel nélküli lesz abban az esetben, ha néhány olyan országos vállalat átszervezését programba venné a kormány, amely közgazdasági oldalról megközelítve hátrányosnak mutatkozik a mechanizmus bevezetése szempontjából. Miben jelentkeznek ezek a problémák? Ha még rendeleti úton nincsenek is a kérdések szabályozva, a koncepció lényegéből fakadóan, feltétlenül megkezdődött és folyik a felkészülés á vállalatoknál. Elnézést kérek azoktól a képviselőtársaimtól, akik abban az értelemben szóltak hozzá, hogy az iparvállalatoknál igen megnyugtatóan és kielégítő mértékben folyik a felkészülés. Felszólalásukkal ugyanis nem értek egyet. Ha a felkészülésnek azt a részét tekintem, hogy ismerkedünk a problémákkal, akkor ez 67. július 14-én, pénteken 200 igaz is, de ami a tetteket illeti, vannak olyan ágazatok és vállalatok, amelyeknél a felkészülés jól előrehaladt, más ágazatokban viszont csak tapogatóznak. Ezeket a problémákat vizsgálgatva, olyan okokra bukkanhatunk, hogy egyrészt gondot okoz, problémát okoz a belső mechanizmus kialakítása, ezért — bár a koncepció lényegéhez tartozik, hogy utasításokkal a népgazdasági szervek nem fogják és nem kívánják szabályozni a vállalatok belső tevékenységét — mégis talán néhány nagyon fontos vállalati modellt, a belső mechanizmusra vonatkozó modellt a legilletékesebbeknek és a leghozzáértőbbeknek ki kellene dolgozniuk és azt a vállalatok rendelkezésére kellene bocsátaniuk abból a célból, hogy az alkalmazásban jelentkező kezdeti nehézségeket áthidalhassák. Azoknál a nagyvállalatoknál, amelyek — mint említettem — az ország különböző részeiben sok gyárral vagy több gyárral rendelkeznek, a belső mechanizmus kialakításával kapcsolatban eleve felmerül a következő probléma: egyrészről létezik a nagy, népgazdasági szintű mechanizmus, amely kapcsolatban van a nagyvállalati központokkal. Itt a nagyvállalatoknak ki kell dolgozniuk azt a mechanizmust, amely a nagyvállalati központot összekapcsolja a tulajdonképpeni termelő tevékenységet folytató gyárakkal, és ezen túlmenően ki kell dolgozni a gyárak, a termelőegységek belső mechanizmusát. Ez a mechanizmus háromszoros áttételt jelent, és mert a koncepció lényegéből fakadóan a belső gyáregységeket, a nagyvállalatok leárnyékolják, lehatárolják attól az éltető közegtől, amelyet a mechanizmus jelent, nem marad más hátra a nagyvállalat és a gyárak vonatkozásában, mint az a lehetőség, amely a régi, centralizált gazdasági modellben kialakult, az adminisztratív formája a tervlebontásnak. Tételezzünk fel például egy olyan vállalatot, amely öt-hat gyárral rendelkezik vidéken vagy akár a fővárosban. A vállalat részére előírják az eredményt, a nyereségbefizetési kötelezettséget. A nagyvállalat teljesítheti ezt a feladatot úgy, hogy eleget tesz kötelezettségének, azaz nagyvállalati szinten az eredmények úgy alakultak, hogy se plusz, se mínusz nyereség nem jelentkezett. így a nyereségbefizetési kötelezettségnek eleget tud tenni. De mi történik akkor, ha egy vagy két gyáregység lemarad, kettő teljesíti az eredmény tervet, a másik kettő pedig túlteljesíti azt? A túlteljesítő gyáregységet megilletné a szabályozott összegek felszámítása a saját alapképzés szempontjából, de ehhez nem juthat hozzá. Ez azt jelenti, hogy az érintett dolgozók az anyagi érdekeltségtől teljesen elesnek, és ami a koncepció lényegét illeti, annak lehetősége, hogy a társadalom legszélesebb rétegeit érdekeltté tegyük, és mind fokozottabb, mind nagyobb mértékben valósítsuk meg a munka szerinti elosztás elvét, ebben az esetben nem állna fenn. Folytathatnám a példákat a mechanizmus más elemeivel, nevezetesen a beruházások megvalósításával s más ehhez hasonlókkal kapcsolatban. Ha ez a probléma nem nyer megoldást, akkor ezeken a területeken, mármint a termelő