Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-4

201 Az Országgyűlés 4. ülése, 1967. július 14-én, pénteken 202 gyárakban a kollektívák érdekeltsége nem, vagy csak igen mérsékelten biztosítható, mert egy székesfehérvári gyár nem tudja az esztergomi vagy más gyár termelő kollektívájának tevékenységét semmilyen formában befolyásolni, kivéve természetesen azt az esetet, amikor a belső kooperáció a vállalatokon belül nagyon nagy. Az ilyen esetre az én megállapításaim nem is vonatkoznak. Amit elmondtam, azt arra az esetre értem, amikor olyan párhuzamosan termelő tevékenységet folytató gyárakról van sző, amelyek ugyanabból a nyersanyagból ugyanolyan végtermék kibocsátását eszközlik, tehát tulajdonképpen a vállalaton belül számottevő gazdasági kapcsolat nincs, hacsak központi utasítással, adminisztratív úton létesített kapcsolat szükségképpen ki nem alakul. Ezért azt javaslom, részben a fejlett országok ipari struktúrájának értékelése alapján is, hogy a gazdasági mechanizmus reformjával kapcsolatban, a termelőerők Magyarországon kialakult jelenlegi szintjével összhangban, ezekben a párhuzamos termelést folytató ágazatokban olyan vállalati formát alakítsunk ki, amikor is a kérdéses ágazatban az éppen kialakult átlagos ipartelepi nagyság képezze egyben a jogi értelemben vett vállalati határokat is. Abban az esetben, ha a belső kooperáció mértéke igen nagy, vagy még abban az esetben is, ha eleve elhatározzák néhány gyár megszüntetését s egy másik gyárhoz való csatolását, a felszámolás idejére is feltétlenül célszerű egy közös vállalatba összevonni ezeket, közgazdasági értelemben vizsgálva a problémát. Más esetben még esetleg az a körülmény is számításba jöhet, hogy az átlagosnál lényegesen kisebb gyártelepeket, üzemeket célszerű központosított módon, ilyen országos vállalati formában szervezni. Ennyit talán a belső problémákról. Megítélésem szerint ez segítene abban a kérdésben is, ami széles körben vitatott a szakmai közvéleményben, hogy a monopolhelyzetben levő vállalatok elkényelmesednek. Legyen szabad utalnom előbbi mondanivalómra, ugyanis nem egyszerűen emberi hozzállásról van szó, hanem olyan akadályokról, mint az említett többszörös áttételek, amelyek ugyanúgy elkedvetlenítik az embereket, mint a fejlődés mostani szakaszában a centralizált gazdasági modell irányítási formáinak problémái. Ebben az értelemben feltétlenül szeretném javasolni a kormánynak, vizsgálja felül a magyar iparnak azokat az ágazatait, ahol olyan országos vállalatok működnek, amelyeknek több, sőt sok gyáregysége működik a legkülönbözőbb területeken, és ebben az értelemben a reform hatékonysága szempontjából korszerűbb feltételeket teremtő ipari szervezetet hozzunk létre. A másik problémakör, amelyről szólni szeretnék, azzal függ össze, amit Fock elvtárs kormányelnöki beszámolójában említett az árakkal és a jövedelmekkel kapcsolatban, tudniillik ez a közvéleményt egyik leginkább foglalkoztató kérdés. Szeretném kijelenteni, hogy egyetértek azzal a döntéssel és elhatározással, hogy a mechanizmus bevezetésének időpontjában valószínűleg kiindulási alapként a fogyasztási cikkek piacán az áruk 25 százalékára lesz szabadáras rendszer. Az emberekben általában — megszokva a kialakult fix árakat — az a félelem, aggodalom merül fel, hogy vajon mi lesz, ha az árak mozognak, ennek következtében feltétlenül a reáljövedelmek romlására lehet számítani. Amikor egyetértek a kormánynak ezzel az elhatározásával, hogy a szabadárak körét ilyen mértékben kiterjeszti és megvalósítja, akkor szeretném indokolni álláspontomat is. Közismerten arról van szó, hogy egy fejlődő gazdaságban — és ilyen a mienk is —, minden olyan gazdasági tényező, amely hatással van a gazdasági élet fejlődésére, állandóan változik. Ennek a változásnak számtalan olyan következménye van, amely végül is az árak változásában jut kifejezésre. Nevezetesen fejlődnek a termelőerők, a termékek önköltsége csökken annak következtében, hogy az élő- és a holtmunka-ráfordítás csökken, vagy ezeknek a ráfordításoknak aránya változik; állandóan változik a népgazdaság belső struktúrája és a valóságos optimális népgazdasági egyensúly és a legkedvezőbb népgazdasági arányok kialakítása szempontjából elkerülhetetlen a szabályozott piaci mechanizmus olyan alkalmazása, amikor az árak változása követi ezeket a változásokat. Emlékezetem szerint az e tárgyra vonatkozó párthatározat még egy kissé nagyobb mérvű szabadáras rendszerről szólott. Egyetértek a kormánynak ezzel az elhatározásával, amely — nyilvánvalóan figyelembevéve a közvélemény álláspontját — 25 százalékban szabja meg kezdetben ezt a mértéket. Ez a dolgozók szempontjából is érdekes problémákat vet fel, hiszen arról van szó, hogy amiként a társadalomban, a gazdaságban végbemegy egy fejlődés, a termelő üzemekben sem marad minden változatlan. így többek között vannak és mindig lesznek olyan emberek, akik kinőnek, akik többre képesek, nagyobb kézügyességre tettek szert, tanultak, felkészültebbekké váltak, legyenek munkások vagy műszaki-gazdasági beosztású dolgozók. Mások viszont elkényelmesedtek. Ennek az a következménye, hogy az új mechanizmusnak a jövedelmek differenciálódását is biztosítania kell a vállalatokban. Mindenki ismeri az azzal járó személyi, társadalmi és politikai problémákat, amikor valami olyan bérszínvonalrendezésről van szó, hogy valamely kategóriának leveszik a bérét. A mozgó árak és mozgó bérek rendszere dinamikus gazdaságban ezt a követelményt is kielégíti, hogy tudniillik, aki lemaradt a teljesítményben, annak bérszínvonala is ennek megfelelően alakul, hiszen jövedelemnövekedés vagy nem következik be nála, vagy nem lesz olyan mértékű, mint azoké, akik nagyobb mértékben járultak hozzá a vállalaton belül az anyagi javak megtermeléséhez, a vállalati eredményhez. Egy harmadik problémakörként szeretném megemlíteni a beruházások lebonyolítására vonatkozó koncepciót, amely a mechanizmus egyik lényeges pillére, hozzátéve, hogy ami a beruházások lebonyolítására vonatkozó elhatározást illeti, ezzel minden részletében, teljes egészében egyetértek, és meggyőződésem, hogy nagymértékben segít azon a helyzeten, amely ma előállott, hogy a beruházási javak piacán sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat és nem lehet az