Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-19

1279 Az Országgyűlés 19. ülése 1965. november 12-én, pénteken 1280 Az alapműveltség fogalmi körét tehát szűkíteni nem lehet, sőt, még új tudományágak is jelentkeznek állandóan, amelyek kikövetelik a maguk helyét az oktatásban. Itt elsősorban a természettudományos ismereteket nyújtó reáliák ' előretörésére gondolok. Az oktatás ideje viszont nem tud sokat módosulni, jelentősen növekedni, ezt meg szintén az élet kívánja. Nehéz feladata van az iskolaügynek. Egyrészt bővül az iskola által közvetítendő általános ismeretek mennyisége és alakul annak struktúrája, másrészt a szakműveltség alapjait is le kell rakni 18 éves korig, s ez a kettősség egyre teljesíthetetlenebb feladatokat ró ránk. Több más tényezőn túl ez szülte a felsőfokú intézményeket is, bár még talán ez sem oldja meg tökéletesen a folyton bővülő korszerű ismeretanyag és a tanításra fordítandó idő dilemmáját. De nehéz kialakítani egy-egy tantárgyon belül is az általános műveltség tartalmát úgy, hogy az mindenki számára kézzelfogható legyen. Nehéz szakítani az oktatásnak csaknem kizárólagos intellektuális képzési hagyományaival azoknak, akik az évek hosszú során át abban a szellemben neveltek. Nehéz lemondani régi kedves anyagrészek tárgyalásáról, hiszen számos érzelmi és intellektuális kötöttség fűzi hozzájuk az oktató pedagógusokat. És ez jó is addig, amíg a szakma okos szeretetéből fakad, amíg ezek a tanítási anyagok nem hátráltatják az élet követelményeinek érvényesülését, nem eredményeznek túlterhelést, amíg nem kívánják azt, hogy az iskola egy Dickens-regény címmel élve: Ödön ritkaságok boltja legyen. Letagadhatatlan tény, hogy az iskola és az élet dialektikus kapcsolatának érvényesítését sok pedagógusnak szakmai sovinizmusból eredő, szellemi kultúrát féltő magatartása is akadályozta. Jól ismerem ezt a típust, közéjük tartoztam én is. A munkára neveléstől az általános képzés régi eredményességét és az iskolák addig megszokott műveltségi színvonalát féltettük. Bizonyos, hogy ezt a félelmet nem tudták kellő mértékre tompítani az oktatásügy akkori vezetői, akik többségükben talán önmaguk is készületlenül, tanácstalanul álltak az élet sürgető parancsa előtt. Ma ugyanis világosan látjuk már, hogy a munkára nevelés legelső lépéseit nem támogatta elegendő és hatásos ideológiai alapvetés. Nem dolgozták ki a szakemberek — vajon voltak-e, s tudtunk-e róluk? — a politechnikai oktatás helyes módszereit, nem határoltuk határozottan körül az egyes formák minden iskolára kötelező tematikáját, nem vizsgáltuk meg következetesen a gyakorlati oktatás várható pedagógiai és szakmai kérdéseit, sőt, a szervezés ütemét sem szabtuk meg, pedig ez is perspektivikus szemléletet és telepítést kívánt volna, de nem ellenőriztük az egyes munkaoktatási típusokat sem elég körültekintően, sem az oktató szakemberek, sem a munkásszükséglet, sem a rendelkezésre álló üzemek, sőt, még a munkaeszközök alkalmassága szempontjából sem. Azt sem tisztáztuk eléggé, miért van szükség munkaoktatásra, pedig ez is politikai kötelesség lett volna, hiszen a fizikai munka — különösen vidéken — a mezőgazdaság szocialista átszervezésével és a kisipar szövetkezetesítésével valahogyan kívül rekedt a családokon. Az újszerű életforma nem tette a család érdeklődésének fókuszába a munka szépségének, termelékenységének, technológiai megoldásainak, hasznosságának, emberformáló erejének kérdéseit, inkább csak az üzemek belső életének személyi intrikáit vetette felszínre. A felnövekvő ifjú pedig, minthogy nem látta nap mint nap apja termelő munkáját, nem szemlélte közvetlen közelről az egyes munkafolyamatok szépségét, nem tapasztalhatta a nehéz munka jó elvégzése feletti Öröm nemes érzetét, nem segített szüleinek, nem ismerhette meg a munka csínját-bíniát sem. A politechnikai oktatás, a munkára nevelés éppen ebből kifolyólag politikai szükséglet is. A család mindennapi életében periférikus helyzetbe került, úgynevezett fizikai munka általa nyerheti el méltó helyét ifjúságunk tudatában. Nem mondhatjuk, hogy már el is nyerte, s ebben sok helytelen társadalmi hagyomány gátló tényezője mellett az iskolai munkaoktatásnak is része van. Ügy érzem, itt kell szólnom arról, hogy jobban körül kellene határolnunk azs egyes iskolatípusok munkaoktatásának rendeltetését és célját. Nemegyszer mintha egymás feladatait teljesítették volna. A szakközépiskolák és gimnáziumok munkára nevelésének ugyanis minőségileg mást kellene adnia, mint amire a szakmunkásképzők és az iparitanuló-iskolák hivatottak. Ügy vélem, hogy az automatizálás hajnalán a technikailag magasabb rendű korszak szemléletére kellene felkészíteni a tanulókat a monotechnikának sem elég igényes, alig több mint kisárutermelő manuális tevékenységeknek a gyakorlása helyett. Eddigi ipari és mezőgazdasági politechnikai oktatásunknak abban volt a legnagyobb hibája, hogy a korszerű szemléletnek csak nagyon elenyésző kis hányadával ruházta fel a gyermeket. Sertésgondozásra tanított a gépesített állattenyésztés jövendő perspektívájának megláttatása helyett, nemegyszer éveken át rúdvasat részeltetett és nem juttatta el a gyermeket a drága és bonyolult gépsorok tevékenységének technológiai ismeretéig, működési elvének megértéséig, az elmélet és a gyakorlati megvalósulás egységének felismeréséig. Biztos, hogy ez a párhuzam nagyon végletes. Mind a- felhozott negatív példák, mind pedig az elérendő célkitűzés szélsőséges. Arra azonban mindenképpen jó, hogy még jobban éreztesse most önállósuló szakközépiskoláink mezőgazdasági és ipari oktatásának jogos igényét: legyenek korszerűbbek, szolgálja például jobban a mezőgazdasági oktatás a jövő szocialista mezőgazdaságában végbemenő minőségi változásokat. Láttassa meg mezőgazdasági szakembereink mély biológiai, kémiai, technikai és fizikai alapműveltségének fontosságát, az üzemszervezés összetett gondolkodást igénylő kívánalmait, a vetésszerkezetek talaj adottságokhoz kötött jellegét és ne elégedjék meg a mezőgazdasági munka hagyományos formáinak puszta gyakoroltatásával. Erre ad ugyanis elegendő időt az őszi betakarítási munka. (Derültség.) Reméljük, hogy a középfokú technikumok nagy oktatási tapasztalataival gazdagodó szakközépiskolák meg tudnak birkózni a nehéz feladattal.