Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-19

1233 Az Országgyűlés 19. ülése 1965. november 12-én, pénteken 1234 kell azonban megemlítenünk ennél az oktatási formánál, hogy elősegítette a tanulók önállóságának növekedését, a fiatalok képet kaptak az üzemben folyó munkáról, jobban becsülik a fizikai munkát végző embert, kialakult bennük bizonyos termelési szemlélet. Problémát okozott és okoz az egyes nevelők, oktatók, üzemvezetők helytelen szemlélete. A nevelők az 5+1-es rendszert csak szakmai előképzésnek látták, az üzemek vezetői a termelést akadályozó szükséges rossznak. A legtöbb esetben a gyermekek már eleve más érdeklődéssel lépték át a gimnázium kapuját. Sok esetben nem esett egybe a gyermekek és a szülők elképzelése. De a legtöbb esetben nem voltak meg az 5+1-es rendszer tárgyi és személyi feltételei sem. A munkára nevelés az oktatásnak nagyon fontos alapelve. De, ha a reális feltételeket biztosítani nem tudjuk, az pedagógiailag is rendkívül káros. A másik kérdés, amelyről beszélni szeretnék, a szakmunkásképzés. A szakmunkásképzés ma — helyesen — szakmunkástanuló-iskolákban, üzemekben, valamint középfokú szinten szakközépiskolákban történik. A szakmunkástanulóiskolákban az oktatás konkrét szükségletre történik, az ipari intézetek tanulói egyben à népgazdaság valamely területén dolgoznak. A szakmunkásképzés 15 év alatt komoly eredményeket ért el. Számbelileg jelentősen emelkedett a szakmunkások száma, emelkedett a szakképzés minősége is. A szakmunka azonban még mindig nem érte el azt a társadalmi megbecsülést, amely megilleti. Ez egyrészt megmutatkozik abban, hogy a felvételre kerülő tanulók igen eltérő, általában gyenge általános iskolai képzettséggel rendelkeznek, de a szülők' és az általános iskolai pedagógusok körében is meghonosodott az a gyakorlat, hogy szakmunkástanulónak csak az általános iskolában gyenge tanulmányi eredményt elérő gyermekeket javasolnak. Nem tudatosult még eléggé a közvéleményben, szülőkben és pedagógusokban egyaránt, hogy ma már egyes szakmákban jobban, más szakmáknál még kezdeti fokon a fizikai és a szellemi munka arányai megváltoztak és ennek következtében megváltozott ma már a szakmunka jellege is. Az ipar és a mezőgazdaság fejlődésével a szakmunkával szemben támasztott követelmények is megváltoztak. Míg régebben a testi begyakorlás és a kézügyesség dominált, ma az egyes szakmákban egyre több a szellemi követelmény. A technikai színvonal, a termelőerők mai fejlettségi foka megköveteli, hogy felülvizsgáljuk szakiskoláink tematikáját, különös tekintettel az elméleti oktatás hatékonyságára. A tananyagot az egyes szakmunkásképzés számára rendkívül gondosan kell megválasztani, különös gondot fordítva arra, hogy az utóbbi időben tapasztalt túlzott szakosításra ne törekedjünk, vigyázván arra, hogy a tananyag összhangban legyen azzal a profillal, amelyre képez. Vállalatunknál, a Biogál Gyógyszergyárban Debrecenben, ebben az évben először gyógyszeralapanyaggyártó ipari szakmunkástanuló-iskola indult be 30 fővel. A Munkaügyi Minisztérium által kiadott tematika szerint gyógyszeralapanyaggyártó szakmunkásokat kell képeznünk. Figyelembe véve az üzem sajátos jellegét, amit az oktatás anya-gában is kifejezésre kell juttatni. Az oktatási tematika ilyen rugalmas változásának lehetőségét örömmel üdvözöljük, mert gyógyszergyártó üzemeink ma nemcsak alapanyaggyártással, hanem nagyrészt gyógyszerformák gyártásával is foglalkoznak, például drazsék, tabletták, injekciók gyártásával. A kiadott tematikát tehát úgy alakíthatjuk, hogy azokat a részeket, amelyek a gyógyszerformák gyártásával foglalkoznak, sokkal részletesebben tárgyáljuk, azoknak a tárgyaknak a rovására, amelyek kifejezetten a gyógyszeralapanyag gyártásával foglalkoznak, mert ezt kívánja üzemünk profilja. De ha a tematika ilyen módosítását végrehajtjuk, akkor egy ellentétbe ütközünk. Ugyanis az egyes, korábban szakmunkának minősített és emiatt szakmunkásképzéshez kötött szakmunkaköröket az illetékesek szakmunkás kategóriából úgynevezett bonyolult betanított munkakategóriába minősítették vissza, aminek következménye a bérezésnél is jelentkezik. Ez a szakmunkásképzésre rendkívül fékezőleg hat, de véleményem szerint az illetékeseknek ezeket a visszasorolásokat is meg kellene vizsgálni, mert például nem lehet egyetérteni azzal, hogy egy önálló drazsírozó, azaz önálló drazsékészítő, akinek munkaköri kötelessége a besorolás leírása szerint — idézem — a tablettázó, drazsírozó gépek és segédberendezések kezelése, a massza és a bevonó anyagok recepturajának ismerete, termelési teljesítményjelentések vezetése, a munka irányítása, ez betanított munka legyen, még akkor is, ha az bonyolult betanított munka, mert ez komoly felelősséget és komoly konzekvenciákat von maga után. Haladást jelent a Munkaügyi Minisztérium által kiadott tematikánál, hogy konkrét szakmai oktatás mellett helyt ad a vasipari műveletek elsajátításának is, ami előírja a kézi szerszámok használatának begyakorlását, valamint a gyártás folyamán fellépő készülékek, berendezések meghibásodásának felismerésére, okainak felkutatására. így az említett tananyag helyesen rögzíti a gyógyszeripari szakmunkával szemben támasztott szakmai követelményeket, hiszen a gépesítés és az automatizálás mai fokán a szakmunkások legtöbb esetben gépek, berendezések kezelői is. Az említett tematika-anyagnak feltétlen hiányosságaként kell megemlíteni, hogy a műveleti utasításokra, a technológiai gyakorlatokra kevesebb súlyt fektet, mint a laboratóriumi ismeretekre, és gyakorlatokra. A szakmunkás-tanulók gyakorlati képzésénél mutatkozó hiányosságokat — tanműhely, szakkáder-hiány — az előttem felszólaló képviselőtársaim már elmondták. Én csak annyit teszek hozzá: az üzemek tudatában vannak a szakmunkásképzés rendkívüli fontosságának, hiszen ők érzik a szakmunkásképzés hiányának a következményeit. A jelenlegi létszám- és keretgazdálkodás mellett azonban nincs meg az