Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-19

1221 Az Országgyűlés 19. ülése 1965. november 12-én, pénteken 1222: Elvtársak! Oktatásügyünk új törvénye akkor született meg, amikor hozzákezdtünk a szocializmus teljes felépítéséhez. Ennek részeként szükségszerűen jelentkeztek új feladatok. Pártunk felismerte, hogy a szocializmus teljes felépítésének feltétele a technika és a tudomány ismerete, a szakképzettség és a műveltség, a szocialista nevelőmunka, s ezért kezdeményezte oktatási rendszerünk reformját. Mit javasolt akkor pártunk Központi Bizottsága? Javasolta, hogy erősítsük meg az iskola és az élet kapcsolatát. Indítványozta, hogy a tudomány legújabb eredményeire támaszkodva* korszerű ismeretek tanításával emeljük magasabbra . a műveltség színvonalát, adjunk fiataljainknak marxista világnézetet, neveljünk korn-lf munista szakembereket. Milyen eredményeket hozott az új oktatási törvény végrehajtása négy esztendő alatt? Az oktatási reform célkitűzései 'az egész oktatásnak À új lendületet adtak. Emelkedett az oktató és nevelő munka hatékonysága. A reform szellemében elkészült tankönyvek, tantervek, nevelési tervek először oktatásügyünk történelmében az iskolai munka mindkét oldalátj az oktatást és a nevelést egységbe foglalják. Ráirányította a társadalom figyelmét a korszerű műveltség és szakképzettség megszerzésé- , nek fontosságára, és e ténynek jelentős szerepe volt abban, hogy iskolarendszerünkben a tanulók száma nagy mértékben megnövekedett. A gyakorlat bebizonyította az oktatási reform alapelveinek helyességét. A reform során tett intézkedések vitákban születtek és gyakran kaptak bírálatot is. Ez természetes, mert több éves saját tapasztalatra van szükségünk ahhoz, hogy a szocialista iskola helyes elveit a gyakorlatban jól érvényesítsük. Megvalósításuk útját nekünk kell kitaposnunk. Vannak oktatási formák, amelyek javításra vagy továbbfejlesztésre szorulnak. Ilyen módosításra szorul az egyetemi felvétel előtti gyakorlati munka, vagy a gimnáziumi 5 -\- l-es rendszerben a szakmai előképzés. Az ifjúság munkára nevelése helyes elv, mindenki Örömmel üdvözölte, de ez a helyes elv a minisztérium értelmezésében leszűkült és a gyakorlati végrehajtás a Művelődésügyi Minisztérium kezéből kicsúszott. A termelő, az alkotó munka megismerése és az abban való részvétel nagy hatást gyakorol az ifjúság szemléletére. Ezért általános iskoláink és a gimnáziumok feladata is, hogy olyan technikai ismereteket adjanak, olyan készségeket fejlesszenek ki és olyan gyakorlati oktatást biztosítsanak, amelyre mindenkinek szüksége lesz, az élet bármely területén dolgozzon is. Amikor munkára nevelésről beszélünk, akkor a fizikai munka és annak körében elsajátítható ismeretek mellett gondolunk arra is, hogy általában megértessük gyermekeinkkel: az alkotó élet szép, az életnek a munka szeretete ad tartalmat. Igaza van Kovács Magdolna elvtársnőnek, aki a tegnapi vitában azt mondta, hogy az 5 + l-ben az öt óra fontos, de a másik öt tanítási nap nem kevésbé az, mert az iskola egész tevékenységével az életre, a munkára nevelést szolgálja. A munka és a tanulás egységét mi úgy értelmezzük, hogy az iskola az életre neveljen. Korszerű technikai és szakmai ismeretek elsajátítása mellett derék, becsületes állampolgárrá szeretnénk nevelni gyermekeinket. Azt akarjuk, hogy közösségi érzésű emberekké váljanak, akik szeretik népüket, szeretik az embereket, bátrak és munkaszeretők. Ez az oktatási-nevelési cél az egyes iskolatípusokban különböző, sokszínű, változatos formában valósítható meg aszerint, hogy ennek milyen pedagógiai követelményét határozzuk meg és milyen helyi lehetőségét tudjuk megteremteni. Tisztelt Országgyűlés! Az új oktatási törvény végrehajtása jelentős eredményeket hozott l iskolarendszerünk továbbfejlesztésében. A re- 1 • form természetesen érinti az alapfokú és a felső- f? fokú oktatást is, de fő célja elsősorban a középfokú oktatás rendezése. Ezzel összefüggésben a" tanulás, a továbbtanulás értelmezésével szeretnék foglalkozni. Az oktatás társadalmunk legszélesebb tömegeit foglalkoztatja. Minden szülőt és a rokonokon, barátokon keresztül szinte minden embert személy szerint érint az, hogy gyermeke hol és milyen körülmények között tanul tovább, örülünk és büszkék vagyunk arra, hogy az oktatás egész társadalmunk ügyévé vált. Még mindenki emlékszik a múltra, amikor az, hogy az ifjúból vagy a leányból felnőtt korára mi lett, munkás vagy mérnök, napszámos vagy kereskedő, általában szülei társadalmi hovatartozásától, vagyoni helyzetétől függött. A tanulást a magas tandíjak és tanszerárak miatt lényegében a vagyoni helyzet határozta meg. A művelődés az uralkodó osztály monopóliuma volt, a 'munkások és a parasztok gyermekei csak igen kis százalékban juthattak el a középiskolákba, a felsőoktatási intézményekbe. A mi mostani általános iskolai végzettségünknek megfelelő szintet csak a tanulók mintegy 20 százaléka érhette el, mert a mostoha életkörülmények miatt már gyermekkorban dolgozni kényszerült. Ma népi államunk az iskoláztatási költségek nagy többségét fedezi, a tanulást és a továbbtanulást ösztöndíjakkal és más formákban is segíti. A munkáshatalom nagy eredménye, hogy az egységes képzést nyújtó általános iskolát ma a tanköteles gyerekek 90 százaléka eredményesen fejezi be, és az általános iskolát végzettek mintegy 80 százaléka tanul tovább valamilyen középfokú oktatási intézményben. A felnövekvő nemzedék ilyen nagy százalékának továbbtanulása azt bizonyítja, hogy ma már nem arról van szó, hogy tanuljanak-e gyermekeink az általános iskola után vagy sem, hanem arról, hogy mit és hogyan tanuljanak. Ezért fokozott kötelességünk, hogy a továbbtanulás és a pályaválasztás kérdéseit alaposan megvizsgáljuk. E vizsgálódás kiinduló pontja csak az lehet, hogy hazánkban milyen társadalmi, gazdasági, kulturális feladatokat kell végrehajtaniuk a fel- • növekvő nemzedékeknek. Építőmunkánk már most, de népünk jövője még inkább <— a szakmunkásoktól a tudósokig — a szakemberek nagy tömegeit igénylik. Ennek- az igénynek a kielégítéséhez szükséges, hogy a továbbtanulási