Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-30

2033 Az Országgyűlés 30. ülése 1967. január 28~án, szombaton 2034 képviselők felszólalásaikban a napirenden szereplő törvényjavaslattól olyan mértékben, mint a költségvetés tárgyalásánál. így volt ez már a Ferenc Jóska korában, a Horthy-rendszer idején, a felszabadulás utáni úgynevezett koalíciós években, de még a legutóbbi esztendőkben is. Ezt az alkalmat, a költségvetési vitát használták ki egykor, leginkább a rutinos parlamenti szónokok arra, hogy jól kibeszéljék magukat és a költségvetési viták során hangzott el a legtöbb mellébeszélés is. (Derültség.) Hogy mikről beszéltek már ebben a teremben költségvetési viták során, arról én nem szólok; aki kíváncsi rá, olvasgassa át a legutóbbi 50 esztendő költségvetési vitáit (Élénk derültség.) az országgyűlési naplóból. Hát némelyik elég unalmas, de egyikmásik izgalmasabb, mint egy Berkesi-regény. (Derültség.) Nem kívánom követni ezt a hagyományt, csupán annyiban, hogy felszólalásomban én sem a beterjesztett javaslat számadatait óhajtom elemezni, boncolgatni, helyette inkább a mezőgazdaság, a mezőgazdasági termelés egyes problémáiról kívánok szólni. Ügy vélem, ez nem mellébeszélés lesz, mert a termelés és az állami költségvetés soha sem volt és nem is lesz egymástól független. A költségvetés alapját a termelés szolgáltatja, a költségvetés pedig kihatással van a termelésre. Eddigi eredményeink eléréséhez, céljaink megvalósításához évről évre igen hasznos eszköz volt és az is marad a jól átgondolt, s minden népgazdasági ágazat igényeit figyelembe vevő, alaposan elkészített állami költségvetés. Véleményem szerint az a jó állami költségvetés, amely országunk helyzetéből, adottságaiból kiindulva az össznépgazdasági érdekek gondos elemzésén alapszik. Hát ezzel ugyan én nem mondtam semmi újat, ezt nemcsak a parlament tagjai, de az állampolgárok nagy többsége is tudja, érti, sőt egyet is ért vele. Hát miért említettem ezt mégis meg? Azért, tisztelt Országgyűlés, mert voltak évek, amikor ez az elv nem érvényesült teljesen az állami költségvetésben. Népgazdaságunk egyik igen fontos ágazata a mezőgazdaság. Bár támogatására azokban az években is százmilliókat irányzott elő az állami költségvetés, mégis a szükségesnél kevesebbet kapott. Ennek a hatása aztán érezhető volt nemcsak a mezőgazdaság, hanem egész népgazdaságunk fejlődésében. Mezőgazdasági termelésünk növekedése így nem gyorsult kellő mértékben és nem érte el azt a fokot, amelyre népgazdaságunknak, az egész magyar népnek szüksége lett volna. De országunk természeti adottságai, s a magyar, nép földszeretete, hozzáértése és nem utolsósorban a mezőgazdaság szocialista átszervezése következtében azért ezen a téren, a mezőgazdasági termelés terén sincs semmi szégyenkezni valónk. S meg vagyok győződve arról, hogy miután népgazdaságunkban a mezőgazdaság egyre inkább az őt megillető helyre kerül, fejlődése meggyorsul és a termelésben, már a legközelebbi években igen jelentős előrehaladást érünk el. Tisztelt Országgyűlés! Azt mondtam, hogy a mezőgazdasági termelés terén sincs szégyenkezni valónk. Engedjék meg, hogy ezt mint Szolnok megye egyik országgyűlési képviselője, Szolnok megyei példákkal támasszam alá. Szolnok megyében öt év alatt a mezőgazdasági termelés <22- százalékkal növekedett. Szolnok megye egyik legfontosabb mezőgazdasági terméke ma is a búza és az marad a jövőben is, s ennek átlagtermése a második ötéves terv időszakában közel 20 százalékkal emelkedett. 1965-ben a megye történetében a legnagyobb búzatermelési eredményt érte el: 13,8 mázsa volt a holdanként! termésátlag. De kukoricából, árpából, cukorrépából szintén jóval magasabb terméseredményeket értek ele a megye gazdaságai, mint bármikor a megelőző időkben. Növekedett a termelőszövetkezetek közös vagyona, több mint 90 százalékkal. Még nagyobb arányban növekedett a termelőszövetkezetek tiszta vagyona. Természetesen emelkedett a termelőszövetkezeti tagok részesedése is. Itt a fővárosban élek ugyan, de elég sűrűn járok "és jártam vidékre, elsősorban szűkebb hazámba, Szolnok megyébe, az ottani termelőszövetkezetekbe, így személyes tapasztalataim alapján is mondhatom, hogy ma már a termelőszövetkezetek nagy többségét kellő szaktudással, vagy nagy gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező vezetők irányítják. A termelés növeléséhez szükséges eszközökből is egyre több áll rendelkezésükre. A tagok szorgalmasan dolgoznak, a jó gazda gondosságával óvják és gyarapítják a szövetkezeti vagyont. Csak az okoz egyszer-egyszer keserűséget nekik, ha a szorgalmas munkával megtermelt és féltve óvott terményeikből önhibájukon kívül egy rész tönkremegy. Erre is elmondok egy Szolnok megyei példát. Az elmúlt évben paradicsomból igen jó termés volt, s éppen paradicsoméréskor jártam a jászszentandrási Haladás Tsz-ben, ahol azzal fogadtak: „Képviselő Elvtárs, mi megfogadtuk a maga tanácsát. Igyekeztünk többet termelni, de most azután magán a sor: adja el a paradicsomunkat!" (Derültség.) Eladnom ugyan nem kellett a paradicsomot, mert arra a termelőszövetkezet még tavasszal leszerződött a Hatvani Konzervgyárral. A baj ott volt, hogy naponta 15—20 vagon paradicsom érett be, a gyár pedig csak napi öt vagont vett át, mivel — mint velem is közölték — ez így volt a gyárban beütemezve. Az ügy rendezésére a Konzervipari Tröszt és a Hatvani Konzervgyár vezetői velem együtt eljöttek Jászszentandrásra, s előzően a Hatvani Konzervgyárba invitáltak, hogy saját szememmel győződjem meg arról, .hogy a gyár teljes kapacitással dolgozik. S ez igaz is volt. De ahogy a gyár udvarán mentünk, az egyik művezetőféle embertől azt kérdeztem: „Mondja csak, ezt a sok-sok, ládában levő, meg teherautókon levő paradicsomot hány nap alatt dolgozzák fel, s mennyi megy belőle tönkre?" „Amit itt tetszik látni — hangzott a* válasz —, azt a mai napon mind feldolgozzuk. Tönkre itt nem mehet áru, mert csupán annyit vesz át a gyár, amennyit aznap fel tud dolgozni". Amikor a gyárlátogatás után kimentünk a termelőszövetkezetbe, ezt ott nem mondtam el. Nem akartam a helyzetet még jobban elmérge-