Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-29

1971 Az Országgyűlés 29,, ülése 1967. január 27-én, pénteken 1972 Az ilyen művészeti propagandának egyik legszebb megnyilatkozása volt például a televízióban a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács szoborról folyó szenvedélyes vita. A művészet, a művészeti alkotás váltson ki szenvedélyes vitákat! Erre is hajlandók vagyunk, ezt is kötelességünknek érezzük. Ügy látom, hogy ez a költségvetés tartalmazza a lehetőségekéi arra, hogy ebben az irányban továbbfejlődjünk. A szélesebb közönséghez való eljutásért, a magasabb színvonalért akarunk küzdeni, és ezért a költségvetést elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Dr. Hargitai Katalin képviselőtársunkat illeti a szó. DR. HARGITAI KATALIN: Tisztelt Országgyűlés! Amikor az ember nem egy leszűkített, hanem egész élete mindennapjára kiható témához, a költségvetéshez akar hozzászólni, s arra készül, úgy megrohanják a gondolatok, hogy abban határt szabni, annak keretet adni nehezen, vagy talán alig lehet. Ezért első gondolatként mindent teljességre törekvés nélkül szeretném elmondani, mit kaptam — gondolatébresztésként — az állami költségvetés áttanulmányozásakor, összehasonlítva az előző évekével. Először is egy még nagyobb, jelenben és jövőben bízó reményt, amelyet így szövegeztem meg magamban: jó ebben az évről évre boldogabb, fejlődő országunkban öregnek, fiatalnak, de még jobb a minél fiatalabbnak, aki élete kezdetétől élvezheti mindazt a szépet, amit eddig, ha sokszor nehezen is, de megteremtettünk és elértünk. Négyéves ciklusunk alatt öt év állami költségvetésének törvényjavaslatát tanulmányozhattuk át éves bontásban. Az is mindig szép volt, de még sokkal többet mondó újra és együtt áttanulmányozni azokat! Nem a lapszám szerinti terjedelme, de a tartalma, a törvényjavaslatok 8. és 9. paragrafusában foglaltak — amelyek a költségvetés főbb céljaira, felhasználási módjára vonatkoztak. — voltak négy év alatt számomra az izgalmas, haladó, jövőbe mu^ tató sorok a számszerű emelkedés és vita mellett. .Mindig ennek jegyében fordult érdeklődésem az én ágazatom felé: az 1963-as évben a 6., attól kezdve az 5. paragrafusban foglalt egészségügyi, szociális, kulturális ágazat megismerésére, változásainak kutatására, elemzésére, amiről később kívánok szólni. Nagyon örültem az eddig sok nehézséget adó megkötöttség feloldásának, amely a törvényjavaslat 8. §-ának (2) pontjából kiragadva így hangzik: ,,. . . a feladatok gazdaságosabb megoldása folytán keletkező év végi pénzmaradvány a következő évben — a jogszabályi előírásoknak megfelelően — felhasználható." örültem a tanácsok költségvetését előkészítő, több újszerű változásnak is, ahol a rendelkezésre álló eszközökről, keretszámokról már előzőleg megkaptuk minden szinten a tájékoztatást. Kérdezhetjük: mit jelentett ez? A válasz egyértelmű: egyszerűbb, biztonságosabb tervezést, nagyobb önállóságot, de nagyobb felelősséget is! Azt hiszem, nem árt egy kis számszerű visszaemlékezést tenni, honnan indultunk négy évvel ezelőtt, és miről beszélhetünk ma? Állami költségvetésünk az utolsó öt év adatát figyelembe véve 15,3 milliárddal nőtt, amin belül a tanácsok 'költségvetése közel 4,3 milliárddal emelkedett! Megemlíthetem a szinte minden kategóriát érintő, társadalombiztosítási, családi pótlék, nyugdíj- és egyéb ellátásra fordítható emelkedő 5266 millió forintot kitevő összeget! Mi van ezek és minden fel nem sorolt emelkedő számadata mögött költségvetésünknek? Honnan ezen nagy emelkedő összegek? A dolgozók millióinak szorgalmas munkájából, akik tevőlegesen, munkájukkal is hitet tettek pártunk és kormányunk helyes politikája mellett. Még csak néhány Vas megyei számadatot ragadnék ki az utolsó négy évből. A megye költségvetésének végöszege 1966-ban 110 millió forinttal volt több, mint 1962-ben volt. Negyvenkilenc új külközségi rendelő létesült, és megkezdte munkáját a nagy megyei rendelőintézetünk. Elkezdődött a sárvári 17 munkahelyes rendelőintézet építése is. Négy év alatt egészségügyi vonalon 200, művelődésügyi vonalon 650 fős létszámemelkedés volt. Még büszkén sorolhatnám eredményeinket, amellett, hogy tudjuk, vannak még bőven gondjaink és tennivalóink is. Második témaként szeretném elmondani, hogy mit várok az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésének előévétől általában, és mit a további éveitől, nem a fogjuk meg és vigyétek, hanem a fogjuk meg és vigyük ember szemüvegén keresztül, a gazdasági részt nem érintve, de nem figyelmen kívül hagyva. Várom a falu és város közötti lényeges különbségek gyorsabb ütemű eltűnését, aminek alapvető módját abban látnám, hogy több városunk legyen. Az utóbbi egy-két évben ugyan történt néhány várossá nyilvánítás, de úgy látom én, mintha ebben nem lenne kellő tervszerűség. Várom a tanácsok nagyobb felelőssége és önállósága folytán a terület minden irányú egészségesebb fejlődését, remélve, hogy a kommunális gazdálkodási lehetőségük is bővülni fog. Itt azonban megállnék egy kicsit. Érthetetlen előttem, — amikor a tanácsok önállóságára törekszünk — a gázműveket mégis 1967. január 1-től kivették a tanácsok kezéből, és hatásköréből. Az érthető előttem, hogy az országos gázhálózatot, vagy a nagy műszaki feladatokat a minisztérium fogja össze, illetve tartja kézben, de kifejezetten a lakosságot érintő szolgáltatást, a városi hálózat építését stb. — véleményem szerint — meg kellett volna hagyni tanácsi feladatként. Javaslom, hogy ezt az intézkedést kormányunk vizsgálja felül. Ezért ezen várakozási témám említése keretében szeretném megkérdezni pénzügyminiszter elvtárstól, hogy az új gazdasági mechanizmusban meddig terjed ki a tanácsok önállósága; (Derültség.) milyen és meddigi beleszólása lesz a minisztériumoknak a megyék szakági elgondolásába, tervezésébe, gazdálkodásába? Várom a IX. kongresszus mindenben alapot adó határozatai után az eleven politikai és közéleti aktivitást, a közügyek iránt ér-