Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-29

1959 Az Országgyűlés 29. ülése 1967. január 27-én, pénteken 1960 DR. NOSZKAY AURÉL: Tisztelt Országgyűlés! Visszatekintve az elmúlt évtizedre, egészségügyi politikánkat az jellemzi, hogy elsősorban az alapellátás igényei, a körzeti, a gyermek-, a fogorvosi, valamint a rendelőorvosi hálózat kiépítésére törekedett és ugyanakkor a népbetegségek visszaszorítására is fordította fő erejét. Elismeréssel állapíthatjuk meg, hogy ennek a sokrétű feladatnak jelentékeny részét eredményesen oldotta meg és ezen a téren most már nem a mennyiségi, hanem inkább a még nem csekély minőségi munka feltételeinek biztosítása kerül előtérbe. Csak ezután kezdődött el, alig néhány éve tulajdonképpen nagyobb mértékben a következő fejlesztési szakasz, a kórházak, egészségügyi intézmények építésének folyamata, amelynek végrehajtása a további évek feladatát képezi. Az állami költségvetés előirányzatából az egészségügyi szolgáltatásokra fordítható összeg évről évre jelentékeny százalékkal növekszik és az ez évi emelkedés is 449 millió forinttal, 7,2 százalékkal magasabb az előző évinél. Ez évi egészségügyi célkitűzéseink egyrészt az évre eső hálózati • fejlesztési program megvalósításából, másrészt az intézmények működtetésének színvonaltartásából állnak. Felszólalásomban rá kívánok mutatni arra, hogy mivel az egészségügy évi költségvetésének kialakítása természetszerűleg mindig az előző évi keret figyelembevételével készül el, és elsősorban a felmérhető mennyiségű szükséglet arányában bizonyos százalékos növekedést biztosít, következésképpen nagyrészt figyelmen kívül hagyja a területen időközben fellépő, a rohamos fejlődés hozta minőségi változások kielégítésének szükségességét. Ez a szemlélet azonban eléggé mechanikus, mert a gazdasági helyzet korlátai így a minőségi fejlesztésre folyamatosan kedvezőtlenül hatnak. Ennek következtében az évek folyamán egyre nő a minőségi faktorok elégtelenségének a száma, és az egészségügyi hálózat általános elmaradottsága miatt a jelenleg megkívánt átlagos színvonal elérésére törekvés egyszerre olyan' többletkiadást jelentene, amely az adott költségvetésből nem fedezhető. Eddig kétségtelenül elsősorban a mennyiségi és szervezési feladatokat kellett megoldani. De most már ennek a politikának kizárólagos folytatása határozottan akadályozza az egészségügyi ellátás színvonalának emelését, a minőségi fejlesztés politikájának előtérbe jutását. Ezt a problémát azért vetem fel ilyen élesen, mert már most fel kell hívni az érintett tárcák figyelmét, hogy az 1968. évi új gazdasági intézkedések bevezetése idején arra kellene törekedni, hogy az egészségügy olyan helyzetbe kerüljön és olyan költségvetési keretekkel rendelkezhessék, amely egyrészt a szakmai fejlesztés minőségi követelményeit, ha szerényen is, de folyamatosan kielégítheti, másrészt a várható áringadozásokból keletkező differenciákat évközben zavartalanul és minőségrontás nélkül is ki tudja egyenlíteni. Nagyobb részletezés nélkül is engedjék meg, hogy egy-egy példával világítsam meg fejtegetésemet, és utaljak a minőségi fejlesztés néhány égető szükségességére, amelynek céljára sem a létszámot, sem pedig a felszerelést a mai keretekből nem lehet kigazdálkodni. Ilyen minőségfejlesztési szükséglet például, — amire Petri professzor, képviselőtársam is utalt — az anaesthesiológiai egységek országos megszervezése, a korszerű fájdalomcsillapítás általános alkalmazásának bevezetése. Vagy az intenzív ápolási keretek felállítása, a súlyos betegek elkülönítetten és kiemelten kezelése. Mindkettő ma már a modern gyógyítás nélkülözhetetlen része, de ezeknek költségkihatásai az átlagot messze meghaladják, és ennek dacára mégis biztosítani kellene a jövőben azokat. Ugyancsak nem csekély gondot okoz munkaterületünk minden részében a gyógykezelési és intézeti higiéné követelményeinek megfelelő biztosítása. Egyrészt az ágyhiány miatt túlzsúfolt kórházainkban, másrészt a fokozott forgalmú rendelőintézetekben és körzeti rendelőkben a megnövekedett fertőzési veszély leküzdése jelenleg gazdasági akadályokba ütközik. A hatékony fertőtlenítő- és takarítószereken kívül bőségesen kellene alkalmazni a műanyagokat, — mint műanyagfecskendőket, infúziós szerelékeket, váladékgyűjtő-tasakokat, olcsó kesztyűket, valamint a papíranyagokat is kéztörléshez és pelenkázáshoz — amelyeket egyszeri használat után mind megsemmisítjük. Magyarázatul szolgáljon tudniillik, hogy kellő higiénés feltételek biztosítása hiányában a beteg vizsgálata és kezelése közben az alapbetegségéhez a legkülönbözőbb fertőzések és ebből származó szövődmények társulhátnak, amelyeknek a gyógyítása tovább tarthat 'és költségesebb is lehet, mint ami miatt a beteg eredetileg jelentkezett. Az Egészségügyi Minisztérium erre a célra 42 millió forintot kért, de csak ötmilliót kapott. A két szám, — á felmért igény és a gazdasági meggondolásokból biztosított összeg — között olyan nagy az eltérés, hogy a kettő egymáshoz közelebb hozása — megítélésem szerint — mindenképpen reálisabb lenne, amivel bizonyos minőséget már fejleszthetnénk is. Az évi költségvetés emelkedéséből maidnem 40 százalékot leköt az előző évi igen szükséges és kedvező hatásában ma már jól fel is mérhető bérintézkedés. A béremelés során a betegágy mellett dolgozó ápolónők bére átlag havi 250 forinttal, az asszisztenseké, a szakmunkásoké pedig 100—130 forinttal emelkedett. Ezenkívül rendeződött \az ügveleti díjazás is. Erről ugyan már az elmúlt év folyamán beszéltünk, de az Országgyűlés tájékoztatása céljából helvesnek tartom rámutatni arra, hogy ez az intézkedés az ápolónők utánpótlását megkönnyítette, csökkentette a nagv fluktuációt és a munkaterület végleges elhagyását is. A következő évek feladatai közé tartozik az egészségügyi dolgozók többi kategóriáinak folyamatos bérrendezése, ezek közül is elsősorban a rendkívül alacsony keretű, 850—1000 forintos kisegítő dolgozóké. A költségvetésemelés másik i elentékeny része — mintegy 46 százaléka — 208 millió forinttal az évi mennyiségi fejlesztés fedezését szol,-