Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-21

1449 Az Országgyűlés 21. ülése 1966. január 27-én, csütörtökön 1450 mindegy. Véleményem szerint az eddigi 50—55 százalékos exportarányt jó növényvédő szerek alkalmazásával, amelyek 'bármikor kaphatók és hosszabb időn át ihatnak — mert az emberekben megvan a hozzáértés —, akár 70, vagy 80 százalékra is fel lehetne emelni. Ez népgazdasági szinten csak Szabolcs megyében nagyon sok százmilliót jelent. Ez vonatkozik a dohányra is. A dohánynál van rendelkezés, amely azt mondja, hogy akkor szabad permetezni, amikor már ott van a gombabetegség. Amikor már ott van a gombabetegség, akkor felesleges permetezni, jobb volna, ha foeszántanánk, <mert az a dohány már alacsony minőségű, exportra nem alkalmas. Jobb volna, ha időben rendelkezésünkre állna olyan növény védőszer, amellyel megelőzhetnénk ezt a gomibabetegséget, az elterjedését, s a dohány termésátlagának és minőségének romlását. Ezt azért tartottam szükségesnek megemlíteni, mert a mi megyénket nagyon érzékenyen érinti az esetleges rossz dohánytermés, a növényvédőszerekkel való ellátás nem megfelelő időpontja, hiszen mi közel 20 000 katasztrális holdon termelünk dohányt. Jó volna, ha a jövőben az ilyen fontos exportcikkek termelésénél, mint a dohány, kicsit jobban vennénk figyelembe a termelőket az egyes intézkedések meghozatalakor. Az elmúlt évben például nagyon rossz volt a termés, sokat ártottak a különböző betegségek, s a kormányzat e kár pótlására nagyon helyesen előirányzott bizonyos összeget. Csak, amikor kijött a végrehajtási utasítás, elfeledkeztek arról, hogy a gyenge és mérleghiányos termelőszövetkezetekben a támogatást a sorbanállás elviszi, s így azok a termelőszövetkezeti tagok, akik részesművelésben termelték a dohányt, a támogatásból nem kapnak semmit. Az ilyesmire a jövőben vigyázni kell. Sokoldalú öszszehangolt és helyes szemléletet és sokoldalú biztonságot kell teremteni ahhoz, hogy javíthassuk a termésátlagokat és a minőséget. Még egyszer megismétlem, hogy a költségvetési törvényjavaslattal egyetértek és a magam részéről elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Bódi László képviselőtársunk. BÓDI LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Amikor áttanulmányoztam az 1966. évi állami költségvetést, örömmel állapítottam meg, hogy gondjaink ellenére is határozottan és bátran tervezünk, jogosan számítunk újabb eredményekre. Ez természetes is, hiszen szocialista népgazdaságunk szilárd, amint ezt elmúlt évi eredményeink is bizonyítják. A hazánkat ért elemi csapások — az árvíz, a száj- és körömfájás, az aszályos időjárás — ellenére is emelkedett ipari és mezőgazdasági termelésünk. Ezen a biztos bázison alakíthatjuk ki az idei költségvetés számadatait is. Csak örömünkre szolgálhat, hogy a nemzeti jövedelem növekedésének mintegy 4 százalékos tervezésével lehetővé válhat a lakosság fogyasztására, az állóalapok bővítésére fordított összegek további, ha viszonylag szerény növekedése is, és tovább gazdagodhatik hazánk különféle beruházásokkal, amelyeknek volumene ugyancsak magasabb a tavalyinál. Az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés, a kommunális, az egészségügyi és kulturális ellátás továbbfejlesztése is reményteljes képet mutat. Tisztelt Országgyűlés! Mindezek részletes elemzése nem lehet feladatom. Hangsúlyozni szeretném azonban azt a meggyőződésemet, hogy eddigi és ezutáni eredményeinknek egyaránt pártunk, kormányunk helyes, megalapozott gazdaságpolitikája jelenti a biztosítékát. És ezzel együtt az az együttes erő, amit a dolgozók öszszefogása jelent, az élen a'munkásosztállyal. Ez hárít ránk, országgyűlési képviselőkre is, igen nagy felelősséget. Választóink jogosan várják el tőlünk, hogy keményen fellépjünk a hibákkal, a 'mulasztásokkal szemben, gondosan tervezzük meg, hogy mire költjük a nép pénzét, ne adjunk helyet a pazarlásnak, a túlzott adminisztrációból, a rossz üzemszervezésből és hasonlókból adódott felesleges kiadásoknak. Jogosan várják tőlünk azt is, hogy a hibák feltárásán túlmenően hasznos javaslatokkal éljünk, olyan javaslatokkal, amelyek kisebb-nagyobb vonatkozásokban hathatósabbá teszik idei népgazdasági tervünket. Ezúttal ennek szellemében két olyan kérdéssel kívánok foglalkozni, amely nemcsak választóim lakóhelyét, Csongrád megyét, illetve Szeged városát érinti, hanem véleményem szerint népgazdasági szinten is fontos és országos érdek. Az egyik ilyen kérdés — tisztelt Országgyűlés — az ipari szakmunkásképzés, a szakmunkásutánpótlás. Mint az előterjesztésből is jól ismert, ipari termelésünket a tavalyinál magasabbra irányozzuk elő, s a termelés növelését továbbra is a termelékenység fokozott növelésével kell biztosítani. E feladatok nemcsak időlegesen, hanem a következő ötéves tervünkben és szocialista építésünk minden esztendejében elengedhetetlen követelményként jönnek számításba. Megvalósításuk elképzelhetetlen jól, sőt egyre jobban képzett szakmunkások nélkül. De úgy hiszem, tisztelt képviselőtársaimat nem is kell meggyőznöm ennek létfontosságáról, hiszen mindannyian tisztában vannak vele, népgazdasági terveink megvalósítása döntően függ attól, lesz-e elegendő jól képzett szakemberünk. Ennek biztosítására szükséges, hogy a szakmunkásképző intézetek megfelelő erkölcsi és anyagi támogatásban részesüljenek. A szakmunkásképző iskolák korábban a Munkaerőtartalékok Hivatala, majd a Munkaügyi Minisztérium irányításával eddig is jól szolgálták a szocialista ipar megteremtésének és fejlesztésének ügyét. Az országgyűlés legutóbbi ülésszakának a szakmunkásképzéssel kapcsolatos határozatát az e területen dolgozó pedagógusok örömmel fogadták. Az azóta eltelt idő tanúsítja, hogy oktató-nevelő tevékenységüket, pedagógiai munkájukat még nagyobb ügybuzgalommal igyekeznek ellátni. Ahhoz azonban, hogy az egyre növekvő követelményeknek eleget tehessenek, fokozott mértékben kell biztosítani az oktatás-nevelés tárgyi feltételeit is a szakmunkásképző intézetekben. Itt most legyen szabad ezzel kapcsolatban az általam legjobban ismert szegedi példára hivatkoznom, ami annál inkább indokolt, mert a Tisza-parti városban működik az ország egyik legjobban ismert szakmunkásképző intézete. Tapasztalataim szerint is oktató, szakképző felada-