Országgyűlési napló, 1963. II. kötet • 1965. április 3. - 1967. január 28.

Ülésnapok - 1963-21

1441 Az Országgyűlés 21. ülése 1966. január 27-én, csütörtökön 1442 vagy csak nagy beruházással volna a gyártás biztosítható, amelyre nincs meg a lehetőségünk, vagy a gyártás eleve gazdaságtalan. De az is előfordul a piackutatás hiánya, s a szükséglet kellő fel nem mérése esetén, hogy a fejlesztés befejezése után derül ki, hogy oly kevés az igény egy-egy kifejlesztett új gyártmányra, hogy nem lehet elkezdeni a gyártást. Ez esetben is kánba vész a fejlesztésre fordított összeg és a szellemi kapacitás. Említésre méltó az is, hogy az új gyártmányok fejlesztésének elhúzódásán kívül igen hoszszú az idő, amíg ;az új gyártmányból gyártás és főként jól technológizált gyártás lesz. Különösen így van ez, ha a fejlesztést nem a gyártó üzem, hanem valamelyik tervezőintézet, vagy kutatóintézet végezte. Ennek oka a gyakran előforduló rossz kooperáció, valamint az a körülmény, hogy a fejlesztést végző tervező- és kutatóintézetek egyes esetekben nem tudják, hogy a kifejlesztett gyártmányt mely üzem fogja legyártani. De olyan eset is előfordult már, hogy ennek tudatában sem vették kellő mértékben figyelembe a gyártó üzem műszaki és technológiai adottságait. A fenti hibák kiküszöbölése érdekében javasolom, hogy a zárt profilú vállalatoknál, amelyek a népgazdaságban profiljukat egyedül képviselik, a kutatóintézetet, vagy legalábbis a kutatási feladatok 'jelentős részét telepítsék a vállalatokra, természetesen a szükséges feltételek biztosítása mellett. A távlati, alkalmazott és alapkutatások továbbra is a tervező-, illetve a kutatóintézeteknél maradnának. A gyártmányfejlesztésnek és az ezzel kapcsolatos tudományos kutatásnak, tervezésnek megjavítása és a helyes célkitűzés érdekében a tervező- és kutatóintézeteket nagyobb mértékben vonják be az előtárgyalásokba, a tervek bírálatába a gyártó ipari és eladó kereskedelmi vállalatokat. A rendelkezésre álló anyagi és szellemi kapacitás jobb kihasználása érdekében fokozottabb gondot kell fordítanunk arra, hogyha nem muszáj, ne fejlesszünk két azonos, vagy közel azonos célt szolgáló gyártmányt, mert ezzel csak önmagunknak csinálunk konkurrenciát és a kisszériák következtében romlik a termelékenység és a gazdaságosság. Egyébként közismert, hogy az ipar számtalan területén, például a híradástechnika területén, a háztartási gépeknél, illetve berendezéseknél két-háromszor annyi gyártmánytípust fejlesztettünk ki, mint a nagy Szovjetunió, amelynek lakossága több mint hússzor annyi, mint Magyarországé. Természetesen nemcsak ezeken a területeken fordulnak elő ezek a hibák. Javaslom, hogy a párhuzamos gyártástól és a közel azonos gyártástól felszabadult fejlesztési kapacitást használjuk inkább komplex fejlesztésre és távlati fejlesztésre. A fenti esetek azt mutatják, hogy nem vagyunk elég gondosak és elaprózzuk sokszor erőinket és nem jut megfelelő kapacitás, vagy költség a távlati fejlesztésre és a komplett fejlesztések elvégzésére. Ilyen esetben pedig nehezen fogunk átütő sikert elérni. Végül, de nem utolsósorban nagyban gyorsítaná és segítené műszaki fejlesztésünk hatékonyságát, ha a Szovjetunióval és a baráti szocialista államokkal javítanánk, fejlesztenénk az együttműködést a KGST keretén belül a fejlesztési területen és kiküszöbölnénk az e területen is még gyakran előforduló párhuzamos kutatásokat. Természetes, hogy szükség esetén továbbra its alkalmaznunk kell a licenc-vásárlást, ha jelentősen és gazdaságosan hozzáj árul műszaki fejlődésünk és népgazdaságunk gyors fejlődésének elősegítéséhez. Kedves Elvtársak! Szólnom kell még a műszaki fejlesztés nem kevésbé fontos másik faktoráról is, a technológiai fejlesztésről. Ha termelékenyen és gazdaságosan akarunk gyártani, tehát olcsók és versenyképesek akarunk lenni a világpiacon, ezen feladatokat sem szabad elhanyagolnunk. Mégis azt tapasztaljuk, hogy amíg a gyártmányfejlesztésről lassan divat lesz beszélni, ugyanakkor a gyártásfejlesztésről nem sok szó esik. De ha megnézzük az e célra fordított összegeket, azt tapasztaljuk, hogy a gyártásfejlesztés kissé mostoha gyermek. Két legnagyobb műszerüzemünkben például a következő a helyzet: A MOM-ban 1965-ben a képződött, illetve kapott műszaki fejlesztési alapnak 13 százalékát, ez évben pedig 18 százalékát fordítják teohnológiai fejlesztésre. Roszszabb a helyzet a Gammánál, ahol a fejlesztési keretnek 1965-ben mindössze 6>5, 1966-ban pedig 7 százalékát fordítják gyártásfejlesztésre, illetve technológiai fejlesztésre. De nem sokkal jobb a helyzet más műszeripari, finommechanikai, híradástechnikai, vagy az ország más egyéb iparában sem. Pedig ha e területre nem fordítunk kellő gondot, hiába lesznek korszerű gyártmányaink, nem leszünk versenyképesek, vagy csak -jelentős ráfizetéssel tudjuk a világpiacon termékeinket értékesíteni. Ma már a nemzetközi piacon a gazdasági versenyben nemcsak az a fontos, hogy egy-egy termék mit tud műszakilag, hanem az is, hogy milyen minőségben, milyen áron kerül forgalomba. A vevő majdnem mindig megköveteli az alkatrészek csereszabatosságát, sokszor egész részegységek cserélhetőségét, főként a műszereknél és a híradástechnikában, hogy meghibásodás esetén alkatrész-, illetve részegységoserével azonnal utólagos beállítás nélkül is működőképes legyen az általa vásárolt berendezés. Ez érthető is a szerviz-szolgáltatási nehézségek következtében. Mivel gépipari beruházási lehetőségeink elég korlátozottak, fokozott feladatunk van a technológiai fejlesztés területén, ha termékeinket termelékenyen és elfogadható áron akarjuk gyártani. Javasolom, hogy az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság vizsgálja meg, hogy a párhuzamos és nem feltétlenül fontos gyártmányfejlesztéseket nem lehet-e, leállítani, illetve el sem •kezdeni, s az e területen megtakarított összegből át kellene csoportosítani a megmaradt pénzeket 'és kapacitást a gyártásfejlesztés javítására, így az eddigieknél többet tudnánk fordítani e területre és a sokat hangoztatott minőségi mutatókat, a termelékenységet és az önköltséget rohamosan tudnánk javítani.