Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-3

161 Az Országgyűlés 3. ülése 1963. március 26-án, kedden 162 a lakásépítkezést meg kell gyorsítani. Egyetértek azzal is, hogy ebben az évben az állami kivitelezésben megépülő lakások száma eléri a 20 700-at. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy meggyorsul a lakásépítés a városokban is, azokon a helyeken, ahol éppen a legnagyobb a lakáshiány. Egyetértek azzal is — amit össze lehet szedni a költségvetésből is —, hogy érvényesül az a bizonyos komplex beruházási elv, amelynek értelmében ezer lakás normához viszonyítva ma már megépülnek a legszükségesebb közintézmények is, kialakul a kommunális ellátottságnak olyan foka, amely a megnövekedett és növekvő igények jelentős részét kielégíti és megfelelő, kulturált életkörülményeket biztosít ott, ahol az új lakásépítkezés folyik. Az természetes, hogy ebben az évben nem szerepelhet a költségvetésben a régebbi fogyatékosságok pótlása. Ezt tudomásul kell venni. Az azonban biztos, hogy a komplex lakásépítkezés elve jól bevált. Amivel nem értek egyet, s amihez szeretnék megjegyzéseket fűzni, az, hogy ennek a végrehajtásában vannak eltorzulások és ezek a torzulások is elvekként jelentkeznek. Gondolom, a Tervhivatal lakásépítési főosztályától indul ki az az elvként jelentkező gyakorlat, amely azután a megyei tanácsok tervosztályainál tudatosodik. Ezt abban lehet összefoglalni, hogy nem városokat, hanem lakásokat építünk. Ez azt jelenti, hogy itt lakásépítési programról van szó, pedig ez mégiscsak városépítést jelent, hiszen ahol egy ötéves tervperiódusban 1300—1500 lakás épül fel, ott mégis városépítkezés van. Itt arra gondolnak, hogy csak abban a városrészben lehet építkezni, ahol most az új építkezés folyik, de ezt annyira szó szerint értelmezik, hogy még egyetlen méterrel távolabb sem lehet valami mást is megoldani. Erre két példát szeretnék elmondani. Ezzel a merevséggel, ezzel a fals elvvel kerülnek szembe a város komplex érdekei. Oroszlány városban 1960-ig rendbehozták az egyik városrész kétharmad részét. Egyharmad része azonban elmaradt, valószínűleg azért, mert a mezőgazdaság átszervezése miatt erre a pénzeszközökből már nem jutott. Most az építkezés teljesen folyamatosan tovább folyik. Van tehát a városnak egy parkosított része, van egy 200 méteres sáv, ahol nincs parkosítás, most folytatódik az építkezés, annak területén megint rendbehozzák a város képét, a többi marad. Hiába megyünk akárhova, hiába próbáljuk igazunkat bizonygatni, hiába akarjuk megértetni, hogy ez minden szempontból csak káros lesz, mert nehézzé teszi a parkok kezelését stb. Nem tudjuk megmagyarázni, miféle két konkurrens cég építette ezt, hogy az egyik befejezte, a másik nem fejezte be. Ha valaki eljönne a városba, nem tudnánk a helyzetet megmagyarázni, mint ahogyan nem tudunk megfelelő érvekkel vitatkozni a lakossággal sem, amely ezzel nem ért egyet, s a város 80 jelölőgyűlése közül ötven jelölőgyűlésen vetették fel ezt a problémát. A másik ilyen probléma a következő. Azon a területen, ahol most az építkezés folyik, egy utat kellene megépíteni, még 100 méteres szakaszban, egy kis híddal, a vasútállomáshoz. Minthogy azonban ez már kívül esik a lakóépülettől —' mindössze 100 méterrel — ugyanennek az elvnek az alapján nem hajlandók énnek az útnak a megépítésére, pedig négy kilométernyi utat építünk, s ezt az utat a vasútállomáshoz naponta 2000—3000 ember használja, aki ma azért nem tud tiszta cipővel elutazni, mert az út még mindig nincs rendben. Ezt az utat azonban megépíteni nem lehet, mégpedig ezzel az indokolással. Hol az elv? Amikor a Beruházási Bank illetékesével beszélgettünk erről, elismerte, hogy végeredményben igazunk van, s ennek a 100 méteres útnak a kérdése talán nem is pénzügyi kérdés, de — mondotta — elvileg ez a vasútállomás lehetne az utolsó megépült háztól nem 100 méterre, hanem 2—3 kilométerre is. A dolgoknak ilyen eltorzulásaival nem értünk egyet, s ezért kívántam ezt a kérdést felvetni. Ügy érzem, ennek egy kicsit az az oka, hogy hiába mondják, hogy nem várost építenek, öt év alatt mégiscsak egész városrészek épülnek fel. öt év eltelik, amíg konkrétan előkészítik ezeket az építkezéseket, de a Tervhivatalból nem jönnek le a területre. Egész városrész épül fel anélkül, hogy a Tervhivatal illetékesei látnák, mit építettek fel. Statisztikából, tervekből, számokból persze tudják, mi az, ami készül, de azt hiszem, ez nem pótolja az élet eleven lüktetését. Ezért kérem, hogy ahol nagyobb volumenű lakásépítkezés van, oda időközönként jöjjenek le és nézzék meg a munkát. A tapasztalat ugyanis az, hogy ha saját maguk is érzékelik és látják, hogy milyen problémákról van szó, ezek a kérdések végeredményben mégis csak megoldhatók. Néhány gondolatot még a munka minőségéről a lakásoknál és a közintézményeknél. A költségvetésben olvasható, hogy ebben az évben az építőiparnál a 100 forintra jutó termelési költséget 87,10 forintról 85,60 forintra kell csökkenteni. Timár elvtárs mondotta, hogy nem lesz az jó önköltségcsökkentés, ha a minőség rovására megy. Egy kicsit attól félek, hogy az építőiparban talán mégis ilyesmi fog bekövetkezni. Tapasztalat alapján szeretném elmondani, mi okozza az építőipari munkáknál a fogyatékosságokat és hol vannak ezek a fogyatékosságok. Az igazság kedvéért el kell mondanom, hogy itt is van fejlődés és javulás. 1958-ban és 1959ben, 1960-ban még olyan épületekkel is találkoztunk, ahol munkamegosztás volt a kémény és a villanykapcsoló között, tudniillik, ha a kályhába befűtötték, akkor mind a két helyen kijött a füst. Ma már nincs ilyen probléma. Ilyen durva hibák már nincsenek. De mégis sok a hiba az úgynevezett szakipari munkáknál. Alig néhány hónap után kimozognak a konnektorok, a villanycsatlakozások. Átadnak egy iskolát, két-három hónap múlva újra kell bevésni, begipszelni a különböző vízvezeték-idomokat. A gyerekek kicsit gorombábban is bánnak a dolgokkal, mint általában. Különösen növekszenek ezek a veszélyek azzal, hogy most modernebb, kulturáltabb lakásokat építünk, s a szakipari szerelő munkának a jelentősége növekedik a lakásépítkezéseknél. Bútorokat építünk be, villany vízmelegítőt, és így tovább. A lakásépítésnél ezeknek a minőségénél vannak a problémák. Nem az építőmunkások a felelősek, mert hiszen a gyártó ipartól kapják a megfelelő szerelvényeket. A munkák