Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-3
135 Az Országgyűlés 3. ülése 1963. március 26-án, kedden 136 A jövőre vonatkozóan helyesnek tartanám tehát, ha az ipari igények növekedését az ipari beruházások terhére és azokkal párhuzamosan a lakosság igényeit is kielégítve, a városi közműveknél biztosítjuk. Ezért tartom nagyon megnyugtatónak a költségvetés 22. oldalán közölteket, a vízellátással és a csatornázással kapcsolatban, nevezetesen azt, hogy a budapesti 3-as fő víznyomórendszer első ágának építése folytatódik, továbbá sor kerül a káposztásmegyeri főtelep rekonstruálására, és folytatódik a dél-pesti szennyvíztisztító telep építése, mintegy 70 millió forint összeggel. Más egy kissé a helyzet a gáznál. Hazánknak az utóbbi években feltárt és rendelkezésére álló földgáz vagyona az illetékes párt- és kormányzati szerveknek olyan döntések meghozatalára adott lehetőséget, hogy 1965-től — esetleg már jövő év végétől — a népgazdaság energiamérlegében 1,5 milliárd köbméter földgáz felhasználása válik lehetővé, egyben további fejlődés biztosítása is. Ennek egy része a főváros gázellátásának megjavítására — illetve földgázalapra való helyezésével — nagyarányú továbbfejlesztésére szolgálhat. Jelenleg Budapesten 50—50 százalékban oszlik meg a lakosság és az ipar között a gázfogyasztás. Az ipar gázellátása még a lakossági igények kielégítésénél is jobban elmaradt. Miután a gázenergia felhasználásával háromszoros szénmenynyiség takarítható meg — ugyanolyan hőigények kielégítésénél — ezért a gázellátás fejlesztése a kommunális és politikai célkitűzések mellett fontos népgazdasági érdek is. Ha Magyarországon az 1960. évi 450 ezer helyett 1970-re egymillió háztartást tudunk gázzal ellátni, akkor az előbbiek alapján a megtakarítható szénmennyiség több, mint szénbányászatunk termelésének 6 százaléka. A gáziparról szóló kormányhatározat megteremtette a fejlesztés alapjait, és örömmel olvasom a törvényjavaslat 15. oldalán azt, hogy már az idén megkezdődik a Budapestet is ellátó hajdúszoboszlói földgáz-leválasztó telep fejlesztése. Megnyugtató az is, hogy a földgáz ipari célokra történő felhasználásának előkészítését és megoldását az illetékes ipari tárcák — nagyobb pénzügyi és műszaki-gazdasági lehetőségeik alapján — már igen hatékonyan intézik és szorgalmazzák. Kialakulóban van ma már Budapest gázellátásának távlati terve is. Eszerint az ipar gázenergia igénye maximális mértékben kielégítést nyer a tiszántúli földgázzal. A budapesti gázfogyasztók számát a jelenlegi 264 ezerről 1965-re 295 ezerre, 1970-re pedig 410 ezerre kívánjuk növelni. A lakosság nagyon érdeklődik a gázfűtés iránt, és ez Budapest levegőszennyeződésének csökkenése szempontjából is jelentős. 1965-re hétezer, 1970-re pedig 30 000 lakásba kívánunk gázfűtést biztosítani. Ezek szerint most már az a feladat, hogy az ipari felhasználás mellett a kommunális jellegű gázfogyasztás jelzett mértéke is megvalósuljon, illetve az ilyen irányú felkészülés időben megtörténjék. Jelenleg ugyanis félő az, hogy a helyesen kialakított nagyobb arányokon belül a helyes elosztások és megvalósulási ütemezések elmaradása, a kitűzött cél gazdaságos és gyors elérését meghiúsítják, és esetleges újabb vizsgálathullámot eredményeznek. Elsősorban az szükséges, hogy az Országos Energiagazdálkodási Hatóság döntsön a főváros komplex energiaellátásáról és határozza meg az egyes energiahordozók felhasználásának szükséges és helyes mértékét. Jelenleg ennek hiányában Budapest ipari és lakossági energiaellátásának tervszerű fejlesztése és különösen a belváros fűtésének kérdése megakadt. Másrészt, miután folyik az alföldi földgáz Budapestre szállításának és felhasználásának tervezése, egyes berendezések gyártása és beszerzése különféle tárcáknál, ezért az ütemezést és öszszehangolást, valamint a határidők betartását biztosítani kell. Remélem, hogy a Nehézipari Minisztérium — mint az ország gáziparának fő-szakfelügyeleti szerve — a Fővárosi Tanáccsal együtt, hathatósan fog intézkedni a főváros gázfejlesztésének érdekében is. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársak! Engedjék meg, hogy az eddigiekben vázolt feladatok teljesíthetőségének néhány feltételéről is említést tegyek. Kétségtelen az, hogy nagy az érdeklődés a kulturáltabb, tisztább, biztonságosabb energiaellátás iránt. Ezért kérdezik sokan, hogy a gázfűtést, gázzal történő vízmelegítést mikor tudjuk már minél több helyen, gyorsan és jól kielégíteni. Jelenleg viszont az a helyzet, hogy az ilyen irányú igények kielégítésének terhét túlsúlyban a népgazdaság viseli. Az állami erőből épült lakásokba ingyen adunk gáztűzhelyet, gázüzemű vízmelegítőt, falifűtőt. Még bérleti díjat sem kérünk ezekért, pedig az újabban épült lakásokban az éléskamra polcaiért is fizetnek a lakók. Továbbá nem tud lépést tartani a gázkészülékgyártás — a biztonsági szerelvények gyártása — sem az igényekkel. Ezt is biztosítani kellene már ma, hogy a nagyobb arányú fejlődés idején már rendelkezésre álljanak. Elhamarkodottnak tartom azt is, hogy a földgáz és szénalapú gáz árát egységesen 11 fillérben állapították meg 1000 kalória normál köbméterre, mert ez inkább az ipart ösztönzi a réginél olcsóbb gáz felhasználatára, még az igények kielégíthetőségének biztosítása előtt. Véleményem szerint most, amikor a gázszolgáltatás fejlesztése előtt komoly lehetőség van, helyes ha a lakosság igényeinek kielégítésénél anyagi hozzájárulásukra is igényt tartanánk. Nem helyes az az intézkedés, amely a gáz bevezetésére és készülékek vásárlására adott hitelek nyújtását megszüntette ez év januárjától, pedig eddig évente kb. 6—7000 fogyasztó élt ezzel a lehetőséggel, vagyis vette meg saját maga a gázkészülékeket. Eddig is előfordult a körzetekben, hogy ahová állami költséggel bevezettük a gázt, nem mindenki vette meg a készülékeket, nem kívántak élni a gázhasználat adta előnyökkel. Ez a szám most a hitelakció megszüntetése után még 50 százalék alá is csökken. így fordulhatott csak elő az a fonák helyzet, hogy a Budapest belterületén mintegy 9500