Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-3

133 Az Országgyűlés 3. ülése 1963. március 26-án, kedden 134 ellátását mindenképpen biztosítani kell, de egyben a jövőre nézve a fejlődés kérdését is sürgősen meg kell oldani, és jó volna, ha a képviselőjelölt — ha megválasztják — beszélne erről majd a Parlamentben is. Most az 1963. évi költségvetési vita alkalmat ad erre s eleget is kívánok tenni választóim kérésének. Kádár elvtárs csütörtöki expozéjában megemlítette, hogy a január—február hónapokban országosan a gázfogyasztás 14 százalékkal magasabb volt a múlt évinél. Budapest még ezt is túlhaladta. Napi csúcsban az 1962. évi 1 260 000 köbméterhez képest 1 425 000 köbméter gázt adtunk le, de a fogyasztás elérte volna az 1 700 000 köbmétert is, ha ennyit tudtunk volna adni. Januárban és februárban pedig 21 százalékkal adtunk le több gázt, mint 1962 hasonló időszakában. Hogy a nehézségeken úrrá tudtunk lenni, az annak volt köszönhető, hogy dolgozóink helytállásán túl a kormány hathatós intézkedései nyomán, a Dunai Vasművel, a zalai földgázt termelő és szállító vállalatokkal való jó együttműködéssel mindig megkaptuk a támogatást többlet kamra- és kohógáz, illetve földgáz formájában. Nem volt könnyű vállalaton belül sem a fogyasztás és a termelés összhangját biztosítani. Voltak kritikus órák, sőt félórák is, de szervezéssel, egymás támogatásával, a közös célt — a főváros gázellátását — a két üzemág — a termelő és a szolgáltató — ki tudta elégíteni. Most láttuk igazán annak előnyét, hogy a múltban két külön vállalatot képező termelő- és szolgáltató rész egy vállalathoz tartozik. Az 1953-as téli csúcsfogyasztás 30 000 darab mérő meghibásodásával és nagyarányú ipari gázkorlátozással járt, s ez jórészt annak volt az eredménye, hogy akkor még különváltan dolgozott a két üzem. A mi példánk is igazolja azt a helyes törekvést, hogy a jobb, szervezettebb, gazdaságosabb termelést és szolgáltatást könnyebben lehet koncentráltabb vállalatok útján biztosítani. Tisztelt Országgyűlés! Nagy megnyugvással olvastam és látom az előterjesztett törvényjavaslatban, hogy az 1963-as évben komoly összeget fordítunk szociális, kulturális és kommunális jellegű beruházásokra. A tanácsoknál 2 milliárd 235 milliós beruházási előirányzatból 910 millió forint kommunális célú beruházásokra van előirányozva. Mint budapesti képviselőnek figyelmét különösen megragadta, hogy a főváros 4,4 milliárd forintos költségvetéséből 1 milliárd 161 millió forint jut beruházásra, és ezen belül a közlekedés 197, a gázszolgáltatás fejlesztése 33 millió forinttal szerepel. , ^ Ezeknél az összegeknél — jelentőségük miatt — érdemes egy kissé megállni, elgondolkozni. Miért fontos a kommunális jellegű igényeket kielégíteni és mi jelenti e téren a legfontosabb problémát? Három fő dolgot emelnék ki: Először is azt, hogy a lakosság lakás-, közlekedési, gáz-, víz-, villany- és más hasonló igényének kielégítése nem elsősorban gazdasági kérdés, hanem politikai feladat is, hiszen egyik alkotója az életszínvonal emelésének. Szocialista társadalmi berendezkedésű állam gazdasági tevékenységében ennek az alapelvnek tükröződnie kell, s úgy látom, hogy az 1963-as évi költségvetés meg is felel ennek. Másodszor: a kommunális igényeket folyamatosan, minden időben és lehetőleg minél tökéletesebben kell kielégíteni. A közlekedést még olyan hőmennyiség eltakarítása árán is biztosítani kell, mint amilyen az idei télen leesett, s még akkor is, ha 30—40 millió forintba kerül. A gázellátást még az idei téli időszakhoz hasonló időben, vasárnap 10 és 12 óra között is biztosítani kell, még akkor is, ha év közben az igények kisebbek, a termelő berendezések kapacitása kevésbé kihasznált. Itt nem lehet azt mondani, hogy majd szerdán este 10 és 12 óra között bepótoljuk a hiányzó víz, gáz- és árammennyiséget, vagy netán hóvégi hajrában majd megtermeljük, behozzuk a lemaradást. A lakosság kommunális és energiaellátási csúcsigényeit gazdaságosan és jól megszervezve kielégíteni nem könnyű feladat. Komoly műszaki és gazdasági, valamint fizikai és szellemi erőt igényel. Harmadszor: Miként nálunk alapelv a lakosság jobb közüzemi ellátása, nem volt ugyanúgy és nem is lehetett a kapitalizmusban, ahol csak a gazdaságosság, jobban mondva a profit erejéig volt indokolt és reális a lakosság ellátásával foglalkozni. Jellemző példája ennek Kispest, a XIX. kerület gázvezeték hálózata, ahol egy svájci érdekeltségű gáztársulat, függetlenül a Fővárosi Gázművektől, kereste és találta meg számításait, és ezáltal az ottani összcsőhálózat jóformán 100 mm alatti vezetékből áll, amely most már mind kicserélésre szorul. Nem tervszerűen fejlesztett, tovább nehezen fejleszthető, elavult és elhasználódott közüzemeink komoly problémát jelentenek. Budapestre is érvényesnek tartom azt, amit Inokai elvtárs tegnap Székesfehérvár gázcsőhálózatáról mondott. Vezetékeinknek mintegy 30 százaléka azonnali kicserélésre szorul, ugyanakkor évről évre csökkenő mértékben jut a csőfelújításokra pénzösszeg. Az óbudai gázgyár rekonstrukciója is — mivel 50 éves már — több tízmillió forintot igényel. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy most egy fontos kérdésről: a közüzemek és az ipar fejlődésének viszonyáról beszéljek. A főváros iparának nagyarányú fejlődése^ — telítettsége — a közüzemek kapacitásának gyors kihasználását idézte elő. Ezzel egyidőben a lakossági igények kielégítése nehezebbé és tökéletlenebbé vált. Jellemző például, hogy amíg 1950-ről 1961-re a háztartások vízfogyasztása 60-ról 75 millió köbméterre, tehát 25 százalékkal nőtt, addig az ipari vízfogyasztás ugyanezen idő alatt 42-ről 109 millió köbméterre, vagyis 160 százalékkal nőtt. Ennek természetesen a felhasznált víz elvezetésekor a csatornahálózatnál is komoly kihatásai vannak.