Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-15
1027 Az Országgyűlés 15. ülése 1965. február 11-én, csütörtökön. 1028 kórus, a debreceni Népi Együttes, a hajdúszováti kórus neve az ország határain túl is ismert. Ezek az együttesek eredményesen ápolják hazánk nemzetközi kapcsolatait, sok dicsőséget szereztek a magyar kórus- és táncmozgalomnak. A Művelődésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolataira előirányzott összeg felhasználásakor — kérem — gondoljanak a budapesti együttesek mellett ezeknek a művészi szintű együtteseknek további sikeres külföldi szerepeltetésére is. v Tisztelt Országgyűlés! Az elmondott problémák figyelembevételével az 1965. évi költségvetési javaslatot reálisnak tartom, azt elfogadom és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra javaslom. (Taps.) ELNÖK: Martin János képviselőtársunknak adom meg a szót. MARTIN JÁ NOS: Tisztelt Országgyűlés! Az 1965. évi állami költségvetést áttanulmányozva, megállapítható, hogy a múlt évben tervgazdálkodásunk helyes úton haladt. Mint ahogy a költségvetés is megemlíti, az ipari termelés az előirányzottnál nagyobb volt, ugyanakkor igaz az is, hogy a korszerű termelés, a műszaki fejlesztés terén nem történt kellő előrelépés. Magam is a gépiparban dolgozom, tehát személyemet is közvetlenül érintik azok a feladatok, amelyeket a népgazdaság és külkereskedelmünk állít gépgyártásunk elé. Komoly hátrányt jelent számunkra, hogy gyártmányaink a nemzetközi piacon nem minden esetben versenyképesek, mondhatnám korszerűtlenek, és így elmaradásunk egyre több gondot okoz külkereskedelmünknek is. Véleményem szerint a hiányosság abból is adódik, hogy tervezőink sok esetben nem tartanak lépést fejlődésünk ütemével. Jó volna rendszeresíteni, hogy tervezőink keressék fel dolgozóinkat, akik a terveket kivitelezik. Ne féltsék köpenyük fehérségét és a helyszínen győződjenek meg munkájuk helyességéről. Tervgazdálkodásunk előírja a korszerű minőségi és mennyiségi termelést, amelynek elengedhetetlen feltétele a műszaki fejlesztés, amelyre 1965-ben komoly összeget fordít kormányunk. E beruházások természetesen csak akkor térülnek meg, ha ezen összeget ésszerűen használjuk fel. Éppen ezért javaslom, az ipar minden egyes ágában az illetékes minisztériumok jobban vizsgálják felül, hogy egyes gyártmányok milyen körülmények között készülnek és a felmérés eredménye alapján döntsék el, hogy a műszaki fejlesztésre igénybevehető összeget a munkafolyamat mely részén kell a legszükségesebben és leggazdaságosabban felhasználni. Tudjuk, hogy gépgyártásunk alapanyagát az öntödék szolgáltatják, mégis történtek olyan intézkedések, amelyeknek nyomán jónéhány üzemelő öntödét felszámoltak, minek következtében meglevő öntödéink — köztük a mienk is 150—170 százalékos termelési leterheléssel dolgoznak. Ezt a meglevő termelőeszközökkel majdnem lehetetlen teljesíteni és így idővel komoly gondot okoz majd, hogy. megmunkáló üzemeinket hogyan tudjuk ellátni megmunkálásra kerülő öntvényekkel. Az Országos Tervhivatal 1965-re szóló kimutatása 25 000 tonna öntvénygyártó kapacitás hiányáról tesz jelentést. A temperöntvény kapacitás országunkban mintegy 7500 tonna, a szükséges 13 500 tonnával szemben. A hiányzó 6000 tonnát öntödéink kapacitáshiány miatt nem tudják legyártani. Tudomásom szerint az öntvény-szükséglet egy részét import útján szabad dollárért szerezzük be, s az így szerzett öntvények tonnánkénti ára körülbelül 500 dollár. Ezek a tények is világosan bizonyítják, hogy az öntödék üzemen kívül helyezése kissé korai volt. Ügy néz ki a dolog — hogy hasonlattal éljek — mintha magunk előtt égetnénk fel a hidat, amelyen később majd át kellene kelnünk. Egyes szerveink úgy vélekednek, hogy a soroksári bázisöntöde teljes kapacitásával majd megoldja az előbb említett problémákat, ez azonban kétségbe vonható még akkor is, ha tudjuk, hogy a KGM a bázisöntöde felújítására komoly összegeket fordít. Erről egyébként a pénzügyminiszter elvtárs is említést tett. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az ipari dolgozókat közvetlenül érintő és foglalkoztató problémákról beszéljek. Én magam vasöntőként dolgozom, tehát a fizikai dolgozókkal közvetlen kapcsolatban vagyok. Dolgozótársaim és magam is teljes egészében egyetértünk a Központi Bizottság 1964 decemberi határozatával, amely szerint növelni kell a termelékenységet a gazdaságosabb termeléssel, a munkafegyelem javításával és a minőség magasabb színvonalával. Van azonban egy-két dolog, amely nem egészen világos előttünk. Például helyesnek tartjuk ugyan a munkafegyelem megszilárdítása érdekében a vállalatok létszámcsökkentését, de ugyanakkor felmerül bennünk, fizikai dolgozókban az a kérdés, hogy helyes-e az a megoldás, amit általában e téren tapasztalni lehet, hogy többnyire majdnem minden egyes munkahelyen a fizikai állományú dolgozókkal kezdik meg a létszámcsökkentést. Egyes gazdasági vezetők valóságos harcot vívnak, hogy a hozzájuk beosztott, alkalmazotti állományban dolgozók létszáma lehetőség szerint ne nagyon csökkenjen, de ha mégis, akkor főleg a kisebb keresetűek kerüljenek létszámcsökkentésre. önkéntelenül felvetődik a dolgozókban az a kérdés, hogy vajon szükség van-e a sok helyen tapasztalható túlzott adminisztrációs munkára. Hasznos lenne, ha a vállalatok ezt felülvizsgálnák és ennek eredménye alapján létszámmegtakarítást lehetne elérni. Véleményem szerint a létszámcsökkentés nem a legkedvezőbb időpontban történik. Ugyanis nehézségbe ütközik olyan, szakképzettség nélküli vidéki dolgozók téli elhelyezkedése, akiknek a mezőgazdaságban, vagy a vidéki ipar r ban volna a helyük. Tudjuk, hogy a termelékenység növelése érdekében a munka technológiai és gazdasági fegyelme mellett szükség van a normák karbantartására is. Ez kissé kényes dolog, hiszen anyagiakról van szó, de bízom abban, hogy a dolgozók meg fogják érteni és helyeselni fogják, ha