Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-15

1023 Az Országgyűlés 15. ülése 1965. február 11-én, csütörtökön. 1024 kezdődik újra a fiatalok kiképzése, akik másfél év múlva újból el fognak távozni. A minimum, amit az Egészségügyi Minisztériumnak ebben a vonatkozásban meg kell tennie, az, hogy a kötelező gyakorlati idő letelte arra az időpontra essék, amikor a szakiskolák a végző évfolyamokat kibocsátják. Jelenleg azonban a két időpont között pontosan fél esztendő telik el, ami azt jelenti, hogy ez alatt az állások vagy betöltetlenül maradnak, vagy szakképzett ápolónők helyett kiképzetlenekkel dolgoznak az intézetek, ha ugyan találnak ilyet is. A helyzet ismertében egyáltalában nem foglalkozom bérkérdésekkel, amelyek jól ismertek, csupán arra utalnék, hogy a nehézségek bérrendezés nélkül, közvetett eszközökkel is áthidalhatók. A családjuktól távol élő fiatal ápolónők fizetésük jelentős hányadát drága és rossz albérleti szobákra fordítják. Az elégtelen számban, alkalomszerűen létrehozott nővérszállások nem fedezik a lakásszükségletet. Az ilyen fiatal nők szociális és bérgondjait megfelelő befogadóképességű ápolónői kollégiumok létesítésével közmegelégedésre meg lehetne oldani. Erre egyébként mindenütt törekszenek. El kell ismernem, hogy a diákkollégiumok létrehozását fontos politikai, szociális szempontok indokolják, de mindez ugyanilyen mértékben áll a fiatal ápolónőkre is azzal a különbséggel, hogy a nővérkollégium hiánya az egészségügyi munkát a szó szoros (értelmében életveszélyesen fenyegeti. Kellő ápolónői létszám nélkül nincs jó kórházi ellátás, ugyanakkor a jó nő vér ellátás orvosi állásokat takarít meg, tehát gazdaságos is. Ha úgy látszanék tisztelt Országgyűlés, hogy mindabból, amit szükségesnek mondtam, ez idő szerint semmi sem valósítható meg, akkor is arra kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a nővérkollégiumok létrehozásának szükségességét mindenekelőtt a nagyobb városokra vonatkozóan a legkomolyabban mérlegelje, sőt, ha lehet, mondja ki, mert ez valóban az egészségügy fenyegető és ezért sürgős megoldást igénylő kérdése. Tisztelt Országgyűlés! Az ^elmondottakban igyekeztem a minőség és a gazdaságosság szempontjainak érvényesülését vázolni az egészségügyben. Mindannyiunk előtt ismeretes az a filozófiai \étel, hogy a mennyiségi változások bizonyos ponton minőségiekbe csapnak át. Én arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy egészségügyi ellátásunkban a fordított út is lehetséges, mert a minőség elsődleges megjavításával a mennyiségi teljesítményt is lehet fokozni. Az adott körülmények között talán ez az út ígérkezik gazdaságosabbnak. Érthető, ha korábbi véleményeink évről évre kötnek bennünket, amikor tervezünk, de ha a helyesen végzett felmérések azt mutatják, hogy a hagyományos úttól célszerű eltérni, akkor ettől sem volna szabad visszariadnunk. Felszólalásomban éppen erre szerettem volna ösztönözni. A benyújtott költségvetéssel egyébként egyetértek és mind Csongrád megyei képviselőtársaim, mind a magam nevében elfogadom, s a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) , ELNÖK: Bolodár Alajosné képviselőtársunkat illeti a szó. BOLODÁR ALAJOSNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Fokozott érdeklődéssel tanulmányoztam az 1965. évi költségvetési törvényjavaslat számadatait. Megelégedéssel töltött el az a tény, hogy a költségvetés tükrözi népgazdaságunk egészséges fejlődését. Egyetértek azokkal a célkitűzésekkel is, amelyek a népgazdaságban levő tartalékok felhasználására, a meglevő adottságok hatékonyabb kihasználására irányulnak. Hozzászólásomban nem kívánok a költségvetés egészével foglalkozni, csak a kulturális ágazat néhány kérdéséhez kívánok hozzászólni, és szeretném bemutatni, hogy megyénkben, Hajdú-Bihar megyében a kulturális feladatok végrehajtásához szükséges anyagi eszközök hogyan vannak biztosítva. Nem lenne teljes az értékelés, ha nem bocsátanám előre, hogy megyénkben a kulturális ellátottság az elmúlt esztendők alatt sokat fejlődött és ez hatalmas eredmények megvalósításához adott lehetőséget. Megyénkben is az a helyzet, amit az országos kép mutat, hogy a kulturális ágazat kiadásai emelkednek. Megyei viszonylatban is említésre méltó ez az emelkedés. Emellett a költségvetést készítő szervek még belső átcsoportosításokat is hajtottak végre. így a lakosság szempontjából kevésbé fontos feladatok előirányzatának csökkentésével növelték a tömegeket érintő kulturális kiadásokat, és ez pozitív irányban hat. Véleményem szerint a költségvetés az adott lehetőségeken belül helyesen vette figyelembe az élet által legjobban követelt területek fokozottabb anyagi ellátását. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az óvodák és az állandó napközi otthonok fenntartására a költségvetés csaknem 20 millió forinttal többet irányoz elő, mint ami 1964-ben volt. Az előirányzat ilyen mértékű növekedése lehetővé teszi, hogy az óvodáskorú gyermekek 46,7 százaléka óvodába kerüljön. A felemelt összeg sem tudja azonban a jogos igényeket kielégíteni, annak ellenére, hogy a férőhelyek kihasználtsága túlzott, zsúfoltság van óvodáinkban. Debrecenben például az óvodák kihasználtsága 1964-ben elérte a 130 százalékot és még így is a meglevő létszám több mint 10 százalékának jogos kérését kellett elutasítani. Igen megnövekedett az igény az általános iskolai napközi otthonok iránt is, de ez igénnyel párhuzamosan nem nőttek ilyen mértékben a lehetőségek. A tanév elején Debrecenben 811 gyerek maradt ki a napközi otthonból helyhiány miatt, pedig 500-zal többet vettek fel, mint amennyi az engedélyezett létszám volt. A középiskolai oktatás költségeire is magasabb az előirányzat. A költségvetési javaslat több mint 20 millió forinttal nagyobb összeget biztosít az 1964. évi tényszámnál. Elmondhatom, hogy Hajdú-Bihar megye a költségvetésben olyan reális keretszámokat kapott, amelyek gondos felhasználásával az iskolák, intézmények zavartalan működését az eddigi, már elért színvonalon biztosítani lehet. Ez a színvonaltartás pedig nem kisebb dolgot jelent, mint a magyar közoktatás történetében egyedül álló óriási fejlődés, hatalmas eredmények tartását.