Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-15

\ .1013 Az Országgyűlés 15. ülése 1965. február 11-én, csütörtökön. 1014 vekedése indokol. És, hogy ez nagyobb, abban döntő szerepe van annak, hogy vállalataink nagy része helytelen gazdálkodást folytatott és sok helyen még ma is folytat. Ismert dolog az úgynevezett ütemtelen termelés, aminek következménye is ismert, hogy a negyedév elején lemaradnak a terv teljesítésében, és ezt a negyedév végén hajrával akarják behozni. Hogy milyen ez az ütemtelenség, jól kimutatható például a Ganz Villamossági Gyárban az elmúlt év negyedik negyedévének tükrében. Ha a negyedik negyedév termelését száznak vesszük, akkor ebből októberben 25 százalékot, novemberben 30 százalékot, decemberben 45 százalékot teljesítettek. Ezek az arányok eléggé általánosak. Nyilvánvaló, hogy a negyedév első és második hónapjában jelentős a munkaidő-veszteség. Ugyanakkor ilyen termelés mellett az átlagos teljesítményszázalék 106,2, egyes gyáregységeknél pedig 107—108 százalék, mutatva, hogy normáink helytelenül, a kimutatott nagymérvű veszteségidőknél is több lazaságot tartalmaznak. A vállalati gazdálkodás legtöbb helyen a vállalat létszámát nem egy normál termeléshez mérten állítja be, hanem a negyedév végi hajrában kívánt magasabb követelményhez. Ezáltal a vállalat több létszámot alkalmaz a szükségesnél és jelentős Jétszámtöbblétet von el a népgazdaságtól. Ez a gazdálkodás hozzájárul ahhoz, hogy népgazdasági szinten nagyobb legyen a létszámhiány, mint az indokolt volna. A másik természetes következménye ennek,' mivel a dolgozóknak folyamatosan munkát adni nem tudnak, hogy felüti fejét a fegyelmezetlenség és más hasonló tünet, ami ellen fellépni azután igen nehéz. Ezek a tünetek a mi szocialista társadalmi rendünkben felettébb kifogásolhatók, mivel gazdálkodásunk eredményei nem 'a tőkés tulajdonosok zsebébe vándorolnak, hanem minden fillér a közösség kasszáját növeli és a közösség céljait szolgálja. 1964-ben — a pénzügyminiszter elvtárs már említést tett róla — az állami iparban 11 200 fővel léptük túl a létszámtervet, hozzáteszem, azt a létszámtervet, amelyről nyugodtan megmondhatjuk, hogy viszonylag nem valami nagy szigorral volt megállapítva. * Ugyanakkor a legtöbb vállalatnál — a vállalatvezetők által ismert — kimutatott veszteségidők is 15—20 százalékot tesznek ki. Ezek jó része a rossz munka- és üzemszervezés következtében a vállalatok hibájából adódnak. Hogy milyen tartalékok vannak ezen a téren, arra már egynéhány felszólaló elvtárs célzott, de én is hadd tegyek említést róla. Például a Pamutfonóipari Vállalat központi gyárában veszteségidő tanulmányokat végeztek. A vizsgálat eredményeként az érintett dolgozók 7 százalékát más munkára átcsoportosították. Ugyanilyen alapon az újpesti gyáregységnél 8—10 százalékos létszámmegtakarításra került sor. A munkaidőalap kihasználása az építőiparban 1963-ról 1964-re romlott. Növekedtek a törtnapos és egésznapos munkaidő-kiesések is. A kiesett munkaidő mintegy 2000 fővel egyenértékű létszámnak, s körülbelül 130 millió forint termelési értéknek felel meg. Helyesek tehát azok a megállapítások, hogy az egyik oldalon egyes vállalataink, üzemeink felesleges létszámot foglalkoztatnak, ugyanakkor másutt létszámhiánynyal küszködnek. Szükséges tehát a felesleges munkaerőt felszabadítani, hogy lehetővé tegyük más területek munakerővel való jobb ellátását. Tisztelt Országgyűlés! Hogy mennyire van tennivalónk a létszámgazdálkodás terén, hadd szóljak én is néhány szót az alkalmazotti létszámról. A munkáslétszám 1958 és 1963 között 27 százalékkal emelkedett. Ez idő alatt az alkalmazotti létszám 24 százalékkal, tehát majdnem azonos módon a fizikaiakkal, ezen belül az adminisztratív létszám 34 százalékkal emelkedett. Ez a kedvezőtlen tendencia, ha valamivel lassúbb ütemben, de 1964-ben is folytatódott. A magyar népgazdaságban az utóbbi években jelentős ipari átszervezést hajtottunk végre. Ennek az átszervezésnek a gyümölcsei már sokhelyen mutatkoznak és a további komoly eredményekre biztató jelek vannak. Az eredmények mellett, az átszervezés a létszámgazdálkodás tekintetében nem mindenben hozta meg a kívánt eredményeket. Főként az irányító szerveknél, trösztöknél, vállalati központoknál a vártnál jelentősen nagyobb emelkedést mutat. Vállalati központokban indokolatlanul megnőtt a vezető beosztásúak száma, nem ritkán csak az ő kedvükért létesítettek osztályokat, amelyeket a gyáregységek is igyekeztek lemásolni. Van olyan minisztériumi főigazgatóság, ahol a tervezett létszám 200 fő volt és ma már 335 főnél tartanak. Vagy más területen: a Hűtőipari Vállalat békéscsabai gyáregységénél 100 munkásra hat adminisztrátor, a miskolci gyáregységnél ugyanennyi munkásra 11 adminisztrátor jut. Ezek azonos természeti feltételekkel rendelkező gyáregységek. Nem indokolt ilyen lényeges adminisztratív létszámeltérés. Az öszszevonásra nem került vállalatoknál sem jobb a helyzet, sőt helyenként még rosszabb. Például a REMIX Rádiótechnikai Vállalatnál 1962-ben 1000 munkásra 64 adminisztrátor, 1964-ben már 78 adminisztrátor jutott. Ugyanilyen tendenciát mutat az ezer munkásra jutó adminisztratív létszám alakulása az ipar különböző más területein. Sokan az adminisztratív létszám nagyságát és emelkedő tendenciáját a gépesítés alacsony fokával magyarázzák. Kétségtelen: a gépesítés jelentőségét és azt a tényt, hogy nálunk az adminisztratív munka gépesítésének foka viszonylag alacsony, nem szabad lebecsülni. Ezzel együtt a növekedést, a helytelen tendenciákat nem lehet csak a gépesítés színvonalára visszavezetni, hanem sokkal 'inkább a feleslegesen megnőtt adminisztációs munkára. Erről néhány szót Oláh elvtárs is ejtett már itt. Közismert, hogy sok helyen nem eléggé koordinált a vállalatok közötti és az egyes vállalatokon belüli tevékenység. Ezért jelentős mértékben megnőtt például a főhatóságok által követelt jelentések száma. Az építőipari vállalatoknak 1958-ban 77 ezer adattal kellett jelentést küldeniük a minisztériumba. Ez a szám 1963-ban 560 ezer adatra növekedett. A Vörös Csillag Traktorgyár 1964-ben 1616 esetben tett eleget a különböző szervek adatszolgáltatási igényének. A párhuzamos és felesleges adatszolgáltatások elburjánzása együtt járt az adminisztratív