Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-14

977 Az Országgyűlés 14. ülése 1965. február 10-én, szerdán. ' 97S és a gépjavító állomások a gépjavítások végrehajtása során küzdenek. Bár Heves megye területe kicsi, de mezőgazdasági jellegét tekintve népgazdaságunk mezőgazdasági termeivényekkei való ellátásában mégis jelentős szerepet játszik. Méltányosnak tartanám tehát, ha nem más megyék rovására, de a már sokkal jobban felszerelt, javítótérrel bővebben ellátott megyékhez hasonlóan, Heves megye ilyen irányú jogos kérelme is meghallgatásra találna. Tisztelt Országgyűlés! Az 1965. évi állami. költségvetésről szóló törvényjavaslattal általánosságban és részleteiben is egyetértek, megalapozottnak, reálisnak tartom, ezért mind a magam részéről, mind a Heves megyei képviselőcsoport nevében azt elfogadom és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Bencsik István képviselőtársunkat illeti a szó. BENCSIK ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! A népgazdasági terv és az ezt tükröző 1965. évi költségvetés a helyzet reális megítéléséből indul ki, és bátran vállalja az átmenetileg nem túlságosan népszerű- lépéseket is a biztos alapozás és ezen a biztos alapon a határozott továbblépés érdekében. Népgazdaságunk ilyen stílusú vezetését csak üdvözölni lehet. De ugyanakkor kötelességünk is hasonlóan őszintén és egyenesen a hibákra, vagy a hibák veszélyére felhívni a figyelmet. Ügy gondolom, ennek éppen itt, az Országgyűlésben van a helye. Hogy is vagyunk ma a szocializmus teljes felépítése nagyszerű feladatával? A szocialista termelés alapvető feltételei kiépültek. Szocialista alapokra helyezett iparunk, mezőgazdaságunk, kereskedelmünk, pénzgazdálkodásunk van. Ezeknek a fejlesztése a feladatunk. Erre a fejlesztésre nagy szükség van, mert be kell vallanunk, hogy a legfejlettebb tőkés

1 államokhoz képest technológiában, munkaszervezésben és így gazdaságosságban is el vagyunk maradva. Természetesen ez már jelentős lépés, amikor a legfejlettebb tőkés országokhoz hasonlítjuk magunkat. A szocialista ökonómia persze teljesen más, mint a kapitalista. De ez a más nem alakult ki még helyesen. Nem eléggé hatékonyak, sok esetben túl komplikáltak az anyagi ösztönzők. Ahogyan a pénzügyminiszter elvtárs mondta, a részérdek sokszor összeütközik a népgazdasági érdekkel. Nyersanyaghiánnyal is küzdünk: Mindezek következtében sok vonatkozásban drágán és rossz minőségben termelünk. Nagy erőfeszítéssel megteremtett műszaki bázisunkat nem használjuk ki sem az iparban, sem a mezőgazdaságban, főképpen azért, mert nem valósítottuk meg, sőt, még sok vonatkozásban meg sem terveztük népünk hozzáértésének megszervez'és'ét az új technikához. Ugyanakkor termelési vi$zonyaink olyanok, amelyek sokkal nagyobb ütemű fejlesztésre tesznek bennünket képessé, mint amelyre a kapitalista berendezkedés képes. Mi módon lehet ebben a helyzetben előrelépni, milyen eszközökkel lehet értékesíteni ezt az óriási előnyt, hogy nálunk a termelő javak társadalmi tulajdonban vannak, és hogy itt a dolgozó nép a saját jobb életét építi? Természetesen a felelet nem fér bele egy ilyen rövid felszólalás keretébe. Bizonyára, ha több időm volna, sem tudnám én erre a választ megadni, ehhez sok hozzáértő kollektív bölcsessége szükséges. De biztosan szükséges a- helyzet helyes felmérése, a presztízsszempontok félretétele, és úgy gondolom, a szocialista ökonómia néhány megszokott tételének alapos megvizsgálása. Biztosan ide fog tartozni annak tisztázása, hogy jelenlegi árrendszerünk hogyan hat a termelésre. Különösen azért fontos ez, mert népgazdaságunkban egyszerre létezik és még soká létezni fog az össznépi tulajdon és csoporttulajdon, sőt a magántulajdon is. Gondoljunk csak például arra, hogy baromfiállományunk 60 százaléka, sőt még szarvasmarhaállományunknak is csaknem fele nem a szocialista szektorban van. Ilyen viszonyok mellett rendkívül komplikált, sokszor a kívánttól ellentétes hatást ér el a térvár, és sok mindent egyszerűen szabályozna az érték körül kialakuló árrendszer. Ma például sok segítséget adunk a legkülönbözőbb formákban -— fejlődő szocialista nagyüzemeinknek, a termelőszövetkezeteknek. A segítség rendszere azonban olyan bonyolult, hogy emiatt sokszor a termelőszövetkezetek igénybe' sem veszik, de ahol igénybe veszik, ott nem győzik a számon tartást a könyveléssel. Mindezt egyszerűen oldaná meg — és természetesen nemcsak ezt —, egy helyes árrendszer kevés könyvelővel, de az érdekeltség világos kifejezésével. Természetesen ez csak egy kérdés. Sok fontos, tisztázandó kérdés van. A sok közül felszólalásomban csak eggyel szeretnék foglalkozni, ez a munka és a tőke viszonya népgazdaságunkban. •Rendszerünk lényegi eltérése á kapitalizmustól a tulajdoni viszonyokon és még sok máson kívül az, hogy az érték elsőrendű forrásának nem a tőkét, hanem a munkát valljuk. Kétségtelen, hogy ez így is van. A kapitalisták is tudják, hogy a munkás termeli nekik az értéket és bizonyára azt is tudják, hogy az értéktöbbletet is. Mégis azt mondják, hogy a tőke mindennek a forrása, a munkás is csak akkor tud dolgozni, ha előbb rendelkezésre áll a tőke. A tőke mozgósít, a tőke termel, a' tőke az alap. Ez nyilvánvalóan nem igaz. Mutatja nagyon mélyről indult, a háborúban lerombolt és kifosztott, tőkeszegény szocialista országok nagyszerű fejlődése is, hogy az" igazi értéktermelő a teremtő munka. Mégis a kapitalista mesét a tőke elsőbbségéről az utóbbi időben mintha mi is eléggé elhittük volna és túlságosan nagymértékben cselekedeteink rugójává tettük. Mindig arról beszéltünk, hogy ehhez vagy ahhoz a termeléshez mennyi beruházás, mennyi gép kell és alig foglalkoztunk azzal, hogy milyen munka kell, mintha nem ez volna a fontosabb. Ezért véleményem szerint a népgazdasági terv — a mi szocialista alapelveink szerint is — helyesen fordult most afelé a fő kérdés felé, hogy hogyan dolgozzunk. Távol álljon tőlem, hogy a modern technikát lebecsüljem. De a kérdés úgy merül fel, hogy meglévő kisebb tőkénket, például a beruházási kapacitást mire fordítsuk elsősorban, ha el akarunk jutni a nagyobb tőkéhez, a nagyobb beruházásokhoz. Ha abból indulunk ki, hogy az érték termelője az emberi munka, akkor a munkában^