Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-14

979 Az Országgyűlés 14. ülése kell bíznunk. Én is tudom, hogy van élő munka és holt munka, és a fejlett termelésben az utóbbi aránya nő. De az is nyilvánvaló, hogy meglévő gépparkunkkal jelenleg még rosszul dolgozunk, és ha nincs tőkénk még több gépre, akkor előbb tanuljunk meg dolgozni a meglevőkkel. Különösen fontos ez ott, ahol még mindig nagy szerepe van az élő munkának, ahol még viszonylag kevés a gép és ahol ez a gép és a technika más vívmánya különösen drága. Ilyen a mezőgazdaság. Nem azt mondom én, hogy kaszára-kapára. Természetes, hogy a szocialista mezőgazdaságot csak úgy tudjuk megteremteni, ha sokkal nagyobb tőkét viszünk a mezőgazdaságba is. De ha most nem tudunk elegendő számú jó gépjavító üzemet építeni, akkor nem kellene-e jobban megtanítani a gép kíméletes, gondos kezelését és decentralizáltan az apróbb javítások elvégzését? Ha nincs elég műtrágyánk, nem fontos-e megtanítani a helyes talajerő-fenntartást, a rendelkezésre álló szerves anyag okos felhasználását? De úgy is lehetne fordítani a kérdést, hogy ha kevés modern istállót tudunk építeni, akkor megengedhetjük-e azt a luxust, hogy hozzá nem értés miatt ezekben az istállókban rosszabbul termeljünk, mint a korszerűtlen istállókban. A hozzá nem értés alatt értem az istálló megépítését is. Ha kevés vegyszerünk van, gazdaságos-e rosszul alkalmazni és megölni vele a növényt, vagy előre kiirtani a következő évi termést? Ha nem győzünk elég öntözőtelepet építeni, gazdaságos-e a meglévőket hozzá nem értés miatt hevertetni, vagy hozzá nem értéssel ott ráfizetésesen termelni? Kérdezhetné valaki: miért csinálunk ilyeneket? Ha helyenként ezeket az eseteket megvizsgáljuk, ezernyi magyarázatot találunk. De én azt gondolom, hogy itt lényegében arról van szó, hogy kicsit túlbecsüljük a tőkét és nem tulajdonítunk kellő jelentőséget a munkának, amelyet ezzel a keservesen szerzett tőkével végzünk. Ezer rosszul termelő istálló mellett még építünk százat, mert arra sajnáljuk tíznek az árát, hogy ezt a hozzáértés megszerzésére fordítsuk. Inkább veszünk még tízezer traktort — igazán mondhatom, hogy méregdrágán, még az árleszállítás után is —, mint hogy sokkal kevesebb költségen néhány trakoros iskolát építenénk, hogy a meglevő 60 000-et szakszerűen, gazdaságosan üzemeltethessük. Hallottuk itt Hever Lajos képviselőtársunktól, hogy bizony ez az ügy nem jól áll. Nagy anyagi erőfeszítéseket teszünk, hogy az egy katasztrális holdra eső műtrágyát 38 kilogrammról 48 kilogrammra emeljük, de a 38 kilogrammot rosszul használjuk fel. Nem idejében szórjuk ki, nem olyan növényeknek adjuk, amelyeknél legjobban hasznosul, nem használunk velük együtt megfelelő mennyiségű szerves trágyát, nem gondos talajvizsgálat alapján alkalmazzuk, és így tovább, mert nincs meg hozzá a szákértelem ott lent, a felhasználás helyén. Ügy gondolom, hogy ha már kevés a tőkénk, akkor a leggyümölcsözőbb beruházás az lenne, ha ennek a tőkének nem is olyan nagy, de az eddiginél — legalábbis a mezőgazdaságban — lényegesen nagyobb részét fordítanók olyan beruházásokra, amelyek a munkásnak — és itt a 2965. február 10-én, szerdán. 980 mérnököt, a technikust és a szakmunkást egyaránt értem — megadják a hozzáértést. Ezzel elérnők, hogy sokkal jobb hatásfokkal hasznosítanék meglevő, vagy most épülő berendezéseinket, gépeinket. És hogy a számokról is szóljak valamit, ha pl. tízmilliárd forintot fordítunk a mezőgazdaságban beruházásokra, akkor szükséges lenne, hogy ennek legalább 5 százalékát, félmilliárd forintot arra fordítsunk, hogy ezt a beruházott tőkét hasznosító munkát emeljük. Ez még mindig nem nagy arány, ha azt mond-juk, hogy 95 százalék beruházás a tőkére, 5 százalék pedig azért, hogy ezzel a tőkével rendesen tudjunk dolgozni. Emellett az ilyen beruházások, elsősorban az iskolaépületek, igen hosszú életűek, nem avulnak el, mint a gépek, mert korszerűségük nem a falaktól, hanem a bennük dolgozó emberektől, tanároktól függ. Lényegében azt mondom, hogy ha igaz, hogy a munka termeli az értéket, akkor abban az esetben, ha kevés a tőkénk — ez érvényes akkor is, ha több a tőkénk — de ha kevés a tőkénk mindenesetre fontos,_hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a kisebb tőkével is jelentősen növelhető tényező, az ember hozzáértésének fokozására. Tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy most itt többen azt gondolják: ez az ember azt hiszi, hogy valami újat vagy fontosat mond, pedig csak nyitott kapukat dönget, hiszen ezt mind tudjuk, hiszen itt már minden második felnőtt is tanul, úgy hogy lassan alig marad valaki dolgozni. Ilyen probléma is van, de ezzel ez a kérdés még sincs megoldva, legalábbis nincs megoldva a mezőgazdaságban. Nemcsak arról van itt szó, hogy legyen ember itt is, ott is, aki mérnöki, technikusi, vagy szakmunkási fokon ért a mezőgazdasági termelő munkához, hanem arról, hogy megfelelő számban, tömegesen legyenek, lényegében mindenütt legyenek. Vajon az illetékesek elég fontos kérdésnek tartják-e ezt ahhoz, hogy erre tervszerűen, előrelátóan biztosítsák azt a csekély anyagi áldozatot — a mezőgazdaságban felhasznált tőkéhez képest értem, hogy csekély •^-, amely ehhez nélkülözhetetlen? A tények és a tervek azt mutatják, hogy nem, és azt is mutatják, hogy más szocialista országokhoz képest e tekintetbén nagyon el vagyunk maradva. A Szovjetunió például 1951 és 1961 között megkétszerezte az agrárfőiskolások számát. Mi ez alatt az idő alatt lényegében egy helyben topogtunk. A Szovjetunió 1961 és 1965 között — most már öt év alatt — kétszerezi meg ismét az agrárfőiskolások számát. Nálunk ez alatt mintegy 20 százalékos növelés következett be. Ott tehát 15 év alatt 400 százalékos, nálunk ez alatt 20 százalékos a növekedés. És most olyan elveket hirdetnek a kérdés eldöntésére fontos helyeken, " hogy elegendő agrármérnökünk van, holott jelenleg minden második tsz-be jut egy. Ezt nem lehet olyan olcsón megúszni, hogy át kell őket csoportosítani a termelésbe, hiszen az igazgatásba, az oktatásba, a kutatásba is azért vitték qket, mert ott is szakértelemre van szükség. Csehszlovákiában, amelynek mezőgazdasága valamivel kisebb volumenű, mint a mienk, még 1959-ben kiszámították, hogy 1970-ig 54 000 agrármérnökre van szükség. De a főiskolák emelt kapacitása esetén is csak 28 000 lehet az agrár-