Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-13
907 Az Országgyűlés 13. ülése 1964. november 20-án, pénteken 908 zat fejlesztése nem tartott kielégítően lépést. A lakosság tüzelőanyag-szükségletét sokszor 30— 40 kilométer távolságban levő Tüzép-telepekről kényszerül beszerezni. Erre a célra igénybe veszi a termelőszövetkezet más célra rendszeresített gépeit is. Az igények teljes kielégítése azonban még így sem látszik megoldottnak. A téli tüzelőanyag mind ez ideig csak részben biztosított. A járásnak egyetlen Tüzép-telepe van a járási székhelyen, ahol jelenleg körülbelül l300 igénylőt tartanak nyilván. Ez év végéig előreláthatólag 700 igénylőt a Tüzép-telep nem tud kielégíteni. Ezzel párhuzamosan működő földművesszövetkezeti szénelosztó telepek sem képesek a vidéket teljes mértékben kiszolgálni, nem beszélve arról, hogy egyszerre csak kisebb mennyiségű szedet tud egy-egy igénylőnek juttatni és így a többszöri szállítás lényegesen megnöveli a szén mázsánkénti költségeit. Nem kielégítő jelenleg a földművesszövetkezetek által kiszolgáltatott szén keverési aránya sem. Ahhoz, hogy megteremtsük ennek a vidéknek a korszerű fűtési lehetőségeit és megszüntessük a tőzegnek népgazdasági szempontból helytelen felhasználását, növelni kell a kereskedelmi hálózatot és az igényeket jobban fel kell mérni. Kérem ezért a belkereskedelmi miniszter elvtárs szíves válaszát, hogy milyen intézkedéseket szándékozik tenni a hevesi járás szénkereskedelmi hálózatának növelésére, s ezeknek az intézkedéseknek a hatása mikorra várható. ELNÖK: Az interpellációra Tausz János belkereskedelmi miniszter elvtárs válaszol. TAUSZ JÁ NOS belkereskedelmi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Molnár József képviselőtársam interpellációjára, amelyben a hevesi járás lakossága tüzelőellátásának problémáját vetette fel, legyen szabad a következő választ adnom: A lakosság tüzelőanyag-ellátására a kormány nagy gondot fordít. Ezért részben a hazai tüzelőanyag-termelés tervtúlteljesítése következtében, részben a népgazdaság egyes ágai közötti •energiaátcsoportosítás révén, továbbá jelentős importáldozatokat is vállalva, lehetővé tette a kereskedelem részére ez év folyamán terven felüli tüzelőanyag-mennyiségek beszerzését. Heves megye az év elejétől november 15-ig 28 700 vagon tüzelőanyagot kapott, ami 1700 vagonnal több, mint amennyit a terv a megye részére eredetileg előirányzott. Ez a mennyiség az év hátralevő részében még leszállítandó 4000 vagonnal együtt 14,7 százalékkal magasabb, mint amennyit a megye a múlt évben forgalmazott. A megye tüzelőanyag-forgalmának növekedése meghaladja az ez évben 10—11 százalék körül várható országos emelkedés mértékét. Ami magát a hevesi járást és a járás tüzelőanyag-ellátását illeti, ezzel kapcsolatban szeretnék emlékeztetni arra, hogy a felszabadulás előtt, sőt azt követően, egészen az 1950-es évek elejéig, a járás községeiben szénnel csak az iskolákban fűtöttek. A lakosság — mint ahogy képviselőtársam az iménti interpellációjában is vázolta — kizárólag mezőgazdasági hulladékkal tüzelt. Az utóbbi években a helyzet az ország valamennyi mezőgazdasági területén, így Heves megyében és a hevesi járásban is lényegesen megváltoztatta a tüzelőanyagok iránti keresletet és egyben a tüzelőanyag-forgalom is nagymértékben megnövekedett. Heves megyében például az 1961. évi tüzelőforgalmat 100-nak véve, az 1964. évi forgalom 131—133 százalék lesz; a hevesi járásban pedig 166—168 százalékra emelkedik viszonylag nem hosszú idő — három év — alatt. Jelenleg a Heves községi Tüzép-telep mellett a járás hét községében van állandó jellegű földművesszövetkezeti tüzelőanyag-telep, sőt ezenkívül még más földművesszövetkezeti boltok is foglalkoznak esetenként tüzelőanyag-értékesítéssel. Amennyiben ezek a telepek jól .szervezik meg munkájukat, a vásárlók pedig igénybe veszik a bevált előjegyzési rendszer nyújtotta lehetőségeket, úgy nagymértékben kiküszöbölhető a lakosság gyakori telepekre járása, a tételek túlzott mértékű elaprózása. A kereskedelem rendelkezésére bocsátott, terven felüli árualap lehetővé tette, hogy már a negyedik negyedév eleje óta, a fűtési idény beálltával a mezőgazdasági területek részére tüzelőanyagból pótkeretet biztosítsunk. Ennek várható mértékét a megyei kereskedelmi szervekkel már október elején közöltük. így többek között a hevesi Tüzép-telep decemberben a múlt évi mennyiség kétszeresét, körülbelül 200 vagon szenet kap. A járás többi községe pedig a negyedik negyedben a földművesszövetkezeti kereskedelem többletkontingenséből szintén körülbelül 200 vagon többletet fog kapni. E mennyiségekkel megnövelt árualap, megítélésem szerint, lehetővé teszi a képviselőtársam által említett, előjegyzett igények kielégítését. Az utóbbi években tett intézkedések eredményeként tovább javul a falusi lakosság tüzelőanyag-ellátása. A hevesi járásban, amelynek érdekében képviselőtársam felszólalt, már az idén elérjük a lakásonkénti húsz mázsás tüzelőanyagellátást, ami meghaladja a mezőgazdasági jellegű települések egy lakásra jutó országos átlagát. A járás tüzelőanyag-ellátásánál figyelembe kell venni azt is — hogy — miután a belkereskedelem szénkontingensének jelentős részét lignitben kapja —, a járás földrajzi helyzete miatt a tüzelőellátásának nagyobb része lignitből áll, amit a közeli Petőfi bányáról és Gyöngyösről kap. Ez ad magyarázatot arra is, hogy egyes vásárlók — jóllehet mód van a tüzelő helyi, vagy közelebbi helységekből való beszerzésére — távolabbi helyeket keresnek fel a jobb minőség elérése miatt. Amint az elmondottakból kitűnik, a tüzelőanyag-ellátás fejlődése a hevesi járásban is szembetűnő, képviselőtársam interpellációja mégis érthető, mert az életkörülmények gyors változása következtében egyre növekvő igényekkel a jelentős mértékű forgalomemelkedés sem tudott, lépést tartani. A távlati energiafejlesztési terv a lakosság növekvő tüzelőanyag-igényeivel számol, a közeli években azonban a lakosság igényének kielégítésében csak az energiatermelés növelésével arányos fejlődés várható. Kérem ezért a tisztelt Országgyűlést, inter-