Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-13

843 Az Országgyűlés 13. ülése 1964. november 20-án, pénteken 844 amely az esetleges befolyásolásból, a termelési érdekek befolyásolásából keletkezik, és éppen ezért az a javaslatom, hogy a 23. paragrafus 1. bekezdése így fogalmazódjék meg: „A part mentén fekvő ingatlan tulajdonosa (kezelője, használója), tűrni tartozik, hogy a vízügyi szervek a termelés érdekeinek figyelembe vételével.. ." és folytatódjék az a.) ponttal úgy, ahogy az a javaslat tervezetében szerepel. Kérem az Országgyűlést, hogy ezt a módosító javaslatomat szíveskedjék figyelembe venni. Ha most örömömnek adok kifejezést amiatt, hogy a végrehajtási utasítás együtt fekszik itt az asztalon a törvényjavaslattal, akkor azt is meg kell állapítanom, hogy a végrehajtási utasítás, illetve az indokolás utolsó bekezdésében hivatkozás történik arra, hogy ezen túlmenően még további jogszabályok szükségesek ahhoz, hogy ezt a komplex kérdést a megoldás felé segítsük elő. A végrehajtási utasítás hatályba lépésének határideje 1965. július 1. Addig körülbelül 8 hónap áll rendelkezésre, és az a véleményem, hogy ez alatt a 8 hónap alatt talán csökkenteni lehetne azoknak a nyitott kérdéseknek a számát, amelyeket a végrehajtási utasítás még meghagy. Az az észrevételem például, hogy a 31. §-nak, amely nagyon fontos, hidakra és átereszekre vonatkozó kérdéseket tartalmaz, nincs végrehajtási utasítása, holott a felmerülhető viták elkerülése érdekében a végrehajtási szabályozás nagyon szükséges volna. A szakemberekkel folytatott tanácskozáson az derült ki, hogy főként az útügyi törvénnyel kapcsolatosan a tanácsok és a vízügyi igazgatóság között rengeteg probléma merült fel amiatt, hogy ezek a kérdések az útügyi törvényben vannak szabályozva. Itt bizonyos ütközés, bizonyos ellentmondások, hatásköri viták vannak azoknak az alapvető kérdéseknek az érvényesítésében, amelyek témakörét a vízügyi törvény szabályozza. E kérdések és a javaslat előrebocsátása után megismétlem, hogy a vízügyi törvény napirendre tűzésével a legmesszebbmenőén egyetértek, azzal kapcsolatosan örömömnek adok hangot, és a javaslatot a módosításokkal elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Dr. Noszkay Aurél képviselőtársunkat illeti a szó. DR. NOSZKAY AURÉL: Tisztelt Országgyűlés! A vízügyről szóló törvényjavaslat keretében az ásvány- és gyógyvizek hasznosításának egyes kérdéseihez szólok hozzá. Az országos vízgazdálkodásban az ásványos gyógyvizek mennyiségileg igen szerény helyet foglalnak el, mégis egészségügyi kihatásuk az egyes jellegzetes megbetegedések kezelésében kiemelkedő helyet biztosít számukra. A törvényjavaslat utal arra, hogy az ásvány- és gyógyvizek hasznosítására külön jogszabályt kell alkalmazni. Ettől a jogszabálytól függ majd, hogy a törvényjavaslat szellemét miként ültetik át a gyakorlatba. Hazánk ásvány- és gyógyvizekben igen gazdag. A geotermikus energia, a föld hőenergiája szempontjából pedig különlegesen kedvező helyzetet foglal el. Hazánkban eddig 400-nál több gyógyforrás és kút körülbelül napi 350 millió liter meleg és langyos ásvány- és gyógyvizet hoz felszínre. Ebből a fővárosunk alatti dolomit- és mészkőre-, tegből napi 57—60 millió liter ásvány- és gyógyvíz tör elő. A vizek viszonylag magas hőfoka, calciumcarbonatos-sulphatos sótartalma és közepes radioaktivitása egyaránt alkalmassá teszik gyógyfürdésre, ivókúrára, és kiváló lehetőséget adnak a mai követelményeknek megfelelő vízgyógyászati, egészségügyi létesítmények életrehívására. Ez utóbbiak helyes gazdasági szemlélet és gyakorlat mellett még jövedelmezőek is lehetnének, mert kedvező természeti adottságaink alapján elismert külföldi gyógyhelyekkel is eredményesen vehetnénk fel a versenyt, és az ilyen célú befektetések értékes valutában térülhetnének meg. A geotermikus energiáról, a földi hőáramról többek között azt is tudjuk, hogy az Magyarország területén jóval nagyobb, mintegy két-háromszorosa a világon másutt mért értékeknek. Gyakorlatilag ez abban nyilvánul meg, hogy amíg máshol lefelé hatolva a föld mélyébe, 30—40 méterenként emelkedik egy C fokkal a hőmérséklet, addig a magyar medencében ez átlagosan 18 méterenként növekszik. Ha ehhez még hozzávesszük azt a kedvező helyzetet is, ami nálunk csaknem az ország területének felére kiterjed, hogy a felszín alatti kőzetek bő víztartalmúak is, akkor e két kedvező körülmény számunkra különleges lehetőséget biztosít a geotermikus energiából származó forró víz felhasználására. 1500—2000 méter mélységből 90—120 Cfokú meleg vizet nyerhetünk, mint például Szegeden is, amit egyes iparágakban, de a mezőgazdaság számos területén és a lakótelepek fűtésében is jól értékesíthetünk. Ha azonban ásvány- és gyógyvizeinkkel kapcsolatban vizsgáljuk meg jelenlegi helyzetünket, azt kell látnunk, hogy azokkal igen pazarlóan bánunk. Ezeket a természeti kincseket egészségügyi szempontból mind ez ideig sok helyen nem használtuk fel célszerűen és gazdaságosan, valamint védelmükről sem gondoskodtunk kielégítően. Ennek következtében komoly károk származtak. Köztudomású például, hogy a budapesti gyógyforrások vízhozama, valamint hőfokuk fokozatosan csökken és kémiai összetételük is kedvezőtlenül változik. A Budapesti Városépítő Tervező Vállalat 1963 szeptember havi jelentésében a Szabadság-, a régi Dagály-fürdő fejlesztési építésével kapcsolatban megállapítja például, hogy „amint ez a budapesti termálvizeknél általánossá vált jelenség, a Szabadság-strand vize is az eredeti 41,5 C-fokról 36,8 C-fokra csökkent". A hiányt a Széchenyi-gyógyfürdő 74 C-fokos vizéből kívánják pótolni, amely jelenleg a Fiastyúk utcai lakótelepet fűti meleg vizével. Az is ismert, hogy a Gellért-gyógyfürdőben a nyári csúcsforgalom idején a megfogyatkozott termálvizet melegített városi ivóvízzel pótolják. Megállapították azt is, hogy az Árpád-híd pesti oldalán, a Margit-szigettel szemben végzett fúrások a sziget gyógyvízhozamát erősen csökkentették.