Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-12
801 Az Országgyűlés 12. ülése 1964. november 19-én, csütörtökön 802 azokkal szemben, akik a rájuk háruló óvintézkedéseket elmulasztják, s veszélyeztetik vízvagyonunk állagát, a törvényjavaslatban meghatározott felelősségre vonástól nem lehet eltekinteni. A vízvagyonunk tervszerű felhasználása és védelme mellett fontos feladatunk a hasznosítható vízkészletek növelése és gyűjtése. Ennek fő módszere a víztározók építésének fokozatos, további kiterjesztése. Az elmúlt tíz évben megépítésre került mintegy 60 víztározó, amelyből 20 tározó félmillió köbméter térfogatú. Emellett örvendetes, hogy termelőszövetkezeti parasztságunk is mind nagyobb mértékben ismeri fel és használja ki a völgyi víztározás lehetőségét. A víztározókkal elérhető vízvisszatartás nemcsak a vízkészletek gyűjtése, hanem az árvíz- és belvízvédelem szempontjából is nagy jelentőségű, mert csökkenti az elvezetendő vizek mennyiségét, így a vízelöntés veszélyét is. Az öntözés lehetőségének növelése és a fokozott bel- és árvízvédelem érdekében a víztározók építését a harmadik ötéves terv során tovább folytatjuk. A mezőgazdaságban a vízkészletek megőrzésének fontos módszere a korszerűbb gazdálkodás, elsősorban a helyes talajmüvelés, a mélyszántás és a talajvédelmi módszerek fokozott elterjesztése. . A beterjesztett törvényjavaslat a vízgazdálkodás állami irányító szervezetét és szerepét változatlanul hagyja, és törvényszinten a jelenleg hatályos jogállapotot rögzíti. A vízügyért felelős állami szervek munkája azonban csak akkor lehet eredményes, ha a vízgazdálkodással kapcsolatos feladatok sikeres megvalósítása az egész társadalom ügyévé válik. Ezért különösen a helyi jelentőségű vízgazdálkodási feladatok sikeres megoldásában az érintett lakosság, a mezőgazdasági és ipari üzemek közös összefogása, az érdekek helyes egyeztetése, a saját erőforrások feltárása az alapja a most beterjesztett törvényjavaslat, majd elfogadás esetén, a törvény következetes érvényesítésének. A vízgazdálkodás megnövekedett szerepe társadalmi és gazdasági életünkben időszerűvé és szükségessé tette a vízügyről szóló törvényjavaslat előterjesztését. A törvényjavaslat elfogadásával lehetővé válik rendkívül nagyszámú különféle jogszabály — köztük az 1855. évi 23. törvény egyes, még hatályban levő rendelkezéseinek hatálytalanítása, és a vízügy fontosságának megfelelően törvényerejű szabályozása. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat korszerű, tudómányos elveken, széles körű tapasztalatokon felépülő vízgazdálkodás gyakorlati megvalósításához ad jogi keretet, iránymutató módon támasztja alá a szocialista viszonyok között a vízgazdálkodás további eredményes fejlődését, ezért kérem az Országgyűlést, hogy a vízügyről szóló törvényjavaslatot fogadja el (Taps.) ELNÖK: Dr. Molnár Frigyes elvtársat, a törvényjavaslat előadóját illeti a szó. DR. MOLNÁR FRIGYES: Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés bizottságai, a'jógi,. igazgatási és igazságügyi, valamint ipari és mezőgazdasági bizottsága együttes ülésükön tárgyalták a vízügyről beterjesztett törvényjavaslatot. Meghallgatták az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjének tájékoztatását a törvényjavaslatról, a végrehajtási rendeletről és a vízgazdálkodás terén az elmúlt időszakban végbement jelentős fejlődésről. A bizottságok a törvényjavaslatot megvitatták, azt időszerűnek, alaposan kidolgozottnak és iránymutatónak, tehát jónak tartották. A törvényjavaslat átfogóan szabályozza a vízgazdálkodás egészét: a vizek kártétele elleni védekezést, a vízhasznosítási teendőket, a felszíni és felszín alatti vízkészletek feltárására, valamint mennyiségi és minőségi védelmére vonatkozó rendelkezéseket. Az ipar, a mezőgazdaság és a lakosság vízszükségletének kielégítésére irányuló intézkedéseket. A jogviszonyok és a vízügyi igazgatás elvi kérdéseinek szabályozásánál figyelembe veszik a korszerű vízgazdálkodás sajátosságait. Azt, hogy a vízgazdálkodás természeti és népgazdasági összefüggései igen sokrétűek, ezek mégis egymással szorosan összhangban vannak, valamint azt, hogy a felszíni és a felszín alatti vízkincs olyan összefüggő, egységes rendszert alkot, amellyel egységes terv szerint kell gazdálkodni. A bizottságok — beható vita alapján — néhány, a törvény alapvető célját nem érintő módosító javaslatot terjesztenek az Országgyűlés elé. E javaslatokat a tisztelt képviselőtársak írásban megkapták. Ezért a módosító javaslatok közül a következőket kívánom kiemelni. A törvényjavaslat a szocialista társadalom elsődleges céljának megfelelően, az emberről való gondoskodás szellemében helyesen szabályozza az ivóvíz-ellátás kérdéseit, amikor a vízigények kielégítésének rendjét úgy állapítja meg, hogy minden más szükségletet megelőző sorrendben az ivó- és háztartási vízigényeket kell kielégíteni. Ismeretes ezen a téren a gyors fejlődés. A lakosság vízfogyasztása az elmúlt 10 év alatt megkétszereződött, az évi 300 millió köbméterről 600 millió köbméterre emelkedett, s az összlakossághoz viszonyítva a közműves vízellátottság aránya 19 százalékról 39 százalékra nőtt. A fejlődés ellenére azonban még nem kielégítő a lakosság vízellátása. Kívánatos, hogy lényegesen meggyorsítsuk városaink és főleg az e téren elmaradt falvaink ellátását egészséges ivóvízzel. A fejlődésnek azonban nemcsak a népgazdaság teherbíróképessége szab határt, hanem egyre nagyobb mértékben a vizek fokozódó szenyeződése, ami az úgyis szűkös vízkészletünkkel való gazdálkodást megnehezíti és ugyanakkor súlyos egészségügyi ártalmakat is okoz. A bizottságok ezt a kérdést behatóan megvitatták. Helyeselték a törvénytervezetnek a víztisztaság megőrzésére vonatkozó javaslatait. Szükségesnek tartották azonban a vízkincs megóvásához fűződő nagy népgazdasági és lakossági érdekekre tekintettel még határozottabban kifejezésre juttatni a felelősségre vonás és a gazdasági szankciók fokozottabb érvényesítését. Ezért javasolták a szenny víz-bevezetési díj fo-