Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-12

781 Az Országgyűlés 12. ülése 1964. november 19-én, csütörtökön 782 és a 60/1962. ÉM—ÁH számú építési utasítás 2. §-ában. Az építményre is hasonlóan kétféle érvényes meghatározás van. Az egyik az OT és a KSH elnöke által 252/1961-ben kiadott építményjegyzék, a másik pedig a már fent hivatkozott «0/1962-es ÉM—ÁH rendelet. Eldöntendő kérdés, hogy az építésnek korábban említett megfogalmazása alkalmazható-e az építésügyről szóló törvény vérgehajtásánál és az építőipari munkára, valamint az építményre vonatkozó meghatározások melyike legyen irányadó, és melyike alkalmazható célszerűen. A végrehajtásról kiadandó rendeletnek mindenképpen állást kell foglalnia ebben a kérdésben, hogy megelőzze a későbbi jogvitát. Az építésügyi igazgatás körének megvonása a törvényjavaslat 2. §-a szerint úgy történik, hogy ebbe beletartozik az építéstervezés is. Az építéstervezés merőben új fogalom, amelyet a jogalkotás eddig nem ismert és nem is alkalmazott, ezért ez is pontos körülhatárolást igényel. Ez a körülhatárolás a hivatkozott paragrafus első mondatában hiányosan történik és bizonytalanságot hagy maga után. Kétségtelen az, hogy az építéstervezés a műszaki tervezés tágabb fogalomkörébe tartozó bizonyos része a műszaki tervezésnek. A törvényjavaslat nem végzi el megnyugtató pontossággal a fogalomkörön belül az építéstervezés és a technológiai tervezés közötti határ kijelölését. így azután nem is tisztázott hovatartozás szempontjából a földtani és hidrogeológiai kutatás talajmechanikai kutatás-tervezés, a beruházási program kidolgozása, a mezőgazdasági nagyüzemek hálózatával kapcsolatos távlati fejlesztési, a vízkészletek feltárásával öszszefüggő vízépítési munkák stb. tervezése. Ezeket a munkákat be kellene sorolni az építéstervezés, vagy a technológiai tervezés alcsoportjaiba. A törvényjavaslat a második fejezetben szabályozza a telekalakítás kérdését, amely lehetővé teszi, hogy az építésügyi hatóság kisajátítási eljárás nélküli olyan változást eszközöljön, amely együtt jár a meglevő tulajdoni jogviszonyok megváltoztatásával. Ezért a javaslat foglalkozott az ezzel szükségképpen együtt járó kártalanítás kérdésével is. Eszerint a kérelemre indított eljárásoknál a kártalanítás összegét a polgári jog szabályainak megfelelően kötött megállapodás határozza meg. A telekalakítást a 9. § értelmében állami szerv, társadalmi szerv, vagy szövetkezet kérelmére is végre kell hajtani, ezért nem látszik megnyugtatónak a kártalanítási javaslatban foglaltaknak, megfelelő rendezése. Az esetleges visszaélések felmerülését előzné meg, ha a kérelemre indult eljárásban a felek által megkötött kártalanítási egyezség csak akkor válnék joghatályossá, ha azt hatósági szerv jóváhagyja és érvényesülnek az állami szervek ingatlanvásárlási előírásai. A közérdek és az egyéni érdek megkívánhatja belterületen vagy külterületi telepítés beépítésére szánt területen, a közút mellett, esetleg a vasútépítés szükségességét is. Indokoltnak látszik, hogy a szükséges területen a vasútvonal mentén fekvő ingatlanokból, hasonlóan a közút megvalósításához, az építési hatóság kisajátítási eljárás nélkül vegye igénybe a szükséges területet, már csak az egyöntetű eljárás érdekében is. Az állampolgárok és a szocialista állam kapcsolatának megfelelően a végrehajtás során ügyelni kell arra, hogy a különféle tilalmak és korlátozások a telekkönyvbe bejegyzést nyerjenek, mert közérdek is az, hogy a telekkönyv a tulajdoni állapot hű képe legyen és ki kell zárni annak lehetőségét, hogy az ingatlant a telekkönyvbe be nem jegyzett bármilyen teher és korlátozás terhelje. A tűrési kötelezettségeknél pedig a végrehajtási utasítás csak azt engedje meg, ahol kellő műszaki gondossággal sem lehet azt elkerülni és akkor is csak időben meghatározott mértékét engedje meg. Még egypár gyakorlati igényt és észrevételt tennék, amire a végrehajtási rendelet készítőinek figyelemmel kellene lennie. Ilyen például az árszabályozás és a típustervek alkalmazásának kérdése. Az árszabályozási hatáskör gyakorlása tárcán belül — még a vonatkozó jogszabályok keretein belül is — rendkívül felelősségteljes és nagy objektivitást kíván, mert ellenkező esetben óhatatlanul a vállalati eredményjavítás szolgálatába kerülhet. Az ÉM árpolitikája az előregyártott szerkezetek árát magasabban állapította meg, mint a tényleges költséget, ezáltal kívánja a kivitelező vállalatokat érdekeltté tenni az előregyártott szerkezetek alkalmazásában. Ebben az esetben ugyanis a kivitelező vállalatok magasabb termelési értékre tesznek szert. A kivitelező vállalatok megújítják az előregyártott szerkezeteket monolit szerkezetre. így a mesterségesen magas árszinten tartott előregyártott szerkezetekkel szemben papíron megtakarítást tudnak kimutatni. A valóságban azonban megtakarítás nincs, mert hiszen a gyárilag előállított szerkezet nyilvánvalóan kisebb önköltségű, mint a helyszínen gyártott. A típusszerkezetek kérdése országos ügy. Megoldása nem egyedül árkérdés, hanem az előregyártó vállalatok kapacitásának olyan mértékű felfuttatása, amely fedezi a mezőgazdaság, ipar és nagykereskedelem variálható típuselemekből történő raktár, istálló, kisfesztávú, nem nagy magasságú üzemi épület igényeit. Ehhez a kérdéshez kapcsolnám az állami építőipar szakmunkás hiányát és a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban foglalkoztatott építőipari szakmunkáskapacitás ki nem használtságának ügyét. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatban országosan egyidőben jelentkezett a mezőgazdasági építés igénye. Ezt az állami ipar kapacitással nem győzte, s amit vállalt, az esetek zömében ott is lemaradásban van. Fejér megyében a termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban foglalkoztatott építőipari szakmunkások száma mintegy ezer főre tehető. Országosan ez a szám ennek jóval többszöröse, megüti a közel tízezer főt. Ez a létszám azonban nem vihető át minden további nélkül az állami építőiparba, nem azért, mert ez nemcsak