Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-11
745 Az Országgyűlés 11. ülése 1964. június 26-án, pénteken 746 visszavezető úton. Nyilvánvalóan ilyen módon egyre gyakoribbá válhatna az, ami ma még csak szórványos, hogy az elhelyezkedési és egyéb nehézségekkel küzdő gondozott elsősorban az őt patronáló tömegszervezetekhez fordul és kapja meg azt a segítséget, ami szükséges ahhoz, hogy ne kerüljön vissza, esetleg éppen a róla való gondoskodás hiányában a börtönbe. Ezzel a gyakorlattal tovább lehetne segíteni a felszólalásomban is említett jogpolitikai elvek érvényesülését, végső sorban a börtönből szabadult emberek jó útra térését. Köszönöm. ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A legfőbb ügyész beszámolójához több hozzászóló nem jelentkezett, ezért a vitát bezárom. Dr. Szénási Géza legfőbb ügyész elvtárs kíván szólni. DR. SZÉNÁSI GÉZA: Tisztelt Országgyűlés! Oláh képviselő elvtársam hozzászólásában jogos a bírálat az ügyészséggel szemben, amiért az ügyészség nem tudja eléggé befolyásolni a törvényben biztosított felügyeleti jogánál fogva első fokú bíróságainkat a kormány jogpolitikai határozatának helyes alkalmazása tekintetében. A jogpolitikai határozat éppen azért is született, hogy ráirányítsa a bűnüldöző és jogalkalmazó szervek figyelmét a mindenkori legfontosabb jogi feladatokra és arra, hogy az egyes, bűncselekmény fajták átmeneti emelkedésével kapcsolatban a bűnüldöző szerveknek gyorsan kell reagálniuk és ha szükséges, ennek a reagálásnak szigorúbb ítélkezés formájában, elrettentő formában, generális preventív formában kell jelentkeznie. E tekintetben az ügyészséggel, mint olyan szervvel szemben, amelynek megvan a törvényes ráhatási lehetősége és ezzel nem él teljes mértékben, a bírálat jogos. Ezzel kapcsolatban azt tudom ígérni Oláh elvtársnak és az Országgyűlésnek, hogy az igazságügyminiszter elvtárssal és a Legfelsőbb Bíróság elnökével szoros együttműködésben, akiknek szintén megvannak a törvényes lehetőségeik e tekintetben a munka javítására, erőfeszítéseket fogunk tenni, hogy a bíróságok munkáját, de természetesen a bíróságok munkáját segítő ügyészi munkát is tovább javítsuk. Jelenleg valóban az a helyzet, hogy az első fokú ítélkezés ellen a fellebbezések száma azért is csekély, mert a fellebbviteli bíróságnál rendszerint még ezek az enyhe első fokú ítéletek is további enyhítésen mennek keresztül. Gyakori, hogy az első fokú bíró az ügyésznek csak úgy baráti, elvtársi alapon még egy kissé szemrehányást is tesz azért, hogy fellebbezett, mert mondja: íme, látod, jobb lett volna megnyugodni, mert ez az ítélet szigorúbb volt. Ez általános tapasztalat és itt még van javítási, finomítási lehetősége valamennyi ebben érdekelt szervnek, amit mi szívesen vállalunk is. Tatár Kiss képviselő elvtársam felszólalásában felvetette, hogy a társadalmi bírósághoz az ügyészségtől áttett ügyeknek egy része lényegében eredménytelen áttételnek bizonyul, mert a szakszervezeti bizottság vagy a társadalmi bíróság nem tűzi ki azt tárgyalásra, hanem megszünteti. Ehhez annyit kellene még mondanom, talán kiegészítésül, mert helyesbítésre a megállapítás egyáltalában nem szorul, valóban. az a helyzet, hogy a társadalmi bírósághoz többnyire olyan ügyek kerülnek át, amelyek nem olyan súlyos természetűek, hogy vádat kellene bennük emelni. Nos, ha ezt is figyelembe vesszük, akkor még nagyobb volna az üggyel kapcsolatban a lehetőség, hogy annak nevelő oldalát kihasználjuk. De most már a második törvényerejű rendeletünk a társadalmi bíráskodásról a demokratizmust akarta éppen szélesíteni. Az a véleményem, hogy a demokratizmus szélesítéséhez tartozik az is, hogy annak a kis kollektívának a döntését, mégha az néha helytelen indítékokon alapul is, lehetőleg tartsuk tiszteletben és ne vezessünk be újabb és újabb szuperrevíziókat, ami csak a társadalmi elbírálási oldalát rontja az ügynek. A felvetés jogos és mint a törvényhozó szerv tagjának, Tatár Kiss elvtársnak joga van ezt felvetni, s ha úgy gondolja, ha szükségesnek tartja, ezt a törvényhozásban is szorgalmazni, annak érdekében, hogy egy legközelebbi törvénymódosításnál már ezt is vegyék figyelembe. Én, mint jogalkalmazó és mint jogalkalmazó szerv vezetője azonban jelen pillanatban úgy vélekedem, ahogy azt elmondottam. összegezve, a felszólalásokért köszönettel tartozom, mert azok szakszerű és hasznos iránymutatást adtak a jogalkalmazás számára. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Következik a határozathozatal. Kérdem az Országgyűlést, hogy a legfőbb ügyész beszámolóját jóváhagyólag tudomásul veszi-e? Aki igen, kérem, kézfelemeléssel szavazzon. (Megtörténik.) Köszönöm. Van-e valaki ellene? (Nincs.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a legfőbb ügyész beszámolóját jóváhagyólag tudomásul vette. Az ülést 20 percre felfüggesztem. (Szünet: 15,38—16,01.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tanácskozásunkat folytatjuk. Áttérünk tárgysorozatunk negyedik pontjára, az interpellációk előterjesztésére. Mielőtt az első interpellálónak a s#3t megadnám, bejelentem, hogy az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán Nagy Zoltán képviselőtársunk Ózd város vízellátási problémájának megoldása tárgyában előterjesztett interpellációjára az Országos Tervhivatal elnöke az ügyrend 48. paragrafusának második bekezdése értelmében a választ írásban adta meg. Kérem jegyző képviselőtársamat, hogy a válaszlevelet olvassa fel. HUBER LAJOS jegyző (olvassa): Kedves Nagy elvtárs! Az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán az ózdi vízellátással kapcsolatosan hozzám intézett interpellációjában foglaltakat az Országos Vízügyi Főigazgatósággal együtt megvizsgáltam, és ennek alapján képviselőtársamat a következőkről tájékoztatom. Az ózdi vízellátás' gyors javítását az építés alatt levő Bánpataki felszíni vízkivétel szolgálja. Ebből 1965. év végétől 2000 köbméter/nap ivóvíz szolgáltatható Ózd felé, ez azonban csak kismértékű, átmeneti javulást eredményez. Az ózdi vízellátás helyzetének további javítása a lázbérci tározó megépítésével lehetséges. Ennek a harmadik ötéves tervben történő megvalósítását szükségesnek tartom. Ez a létesítmény kettős célt szolgál: egyrészt mintegy 9—10
