Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-11

739 Az Országgyűlés 11. ülése 1 is. Az alkohol szerepét a bűnözésben sajnos nem kell statisztikát idézve bizonyítani, hiszen mindenki jól ismeri. Szinte nincs bűncselekményfajta, amelyben nem játszik szerepet, sőt nem egy esetben döntő szerepet, hiszen megszünteti a gátlásokat és így előidézi, vagy fokozza a bűnözés szubjektív okait. Az alkoholizmus elleni küzdelem eredményei egyenes arányban állnak a bűnözés megelőzésének eredményeivel. A megelőzésre irányuló tevékenység célja: kialakítani az emberekben azt a szemléletet, amelyben a bűncselekmények elkövetésének akadályává nem a megtorlástól való félelem válik, hanem az a tudat, hogy a bűncselekmény az emberek és a társadalom egésze elleni vétség. Másszóval: a társadalom rosszallásától való félelem, vagyis az erkölcsi gátlás erősebb legyen, mint a büntetéstől való félelem. Végeredményben az emberszeretet, a társadalom iránti kötelezettség érzése váljon az emberek tettei mérlegelésének alapjává. A megelőzés eszközei között kétségtelenül helye és szerepe van az elkövetett bűntettek megtorlásának. Jogpolitikai elveink a társadalom érdekeit és az emberek túlnyomó többségének igazságérzetét juttatják kifejezésre, amikor kimondják, hogy bűntett ne maradjon felderítés és megtorlás nélkül. Sajnos, vannak még társadalmunkban olyanok, akiket az erkölcsi megfontolások nem tartanak vissza a bűncselekmények elkövetésétől. Vitathatatlan, hogy ezeknél a bűncselekménytől való tartózkodásban szerepe van a megtorlástól való félelemnek és így objektíve helyes irányban, a megelőzés^ irányában hat. Nyilvánvaló, hogy nem erre appeÜálunk elsősorban, de azért legyen mindenki tudatában, hogy a bűncselekményért megtorlás jár, legyen az börtönbüntetés, vagy társadalmi bíróságok révén erkölcsi és anyagi elmarasztalás. Itt jegyzem meg, hogy bíróságainknak és ügyészségeinknek a jelenleginél jobban kell a helyzetet elemezniük abból a szempontból is, hogy az .adott időszakban és adott területen milyen bűncselekmény-fajták ellen szükséges a leghatározottabban fellépni. A beszámolóra támaszkodva teszem fel a kérdést: bíróságaink vajon miért nem járnak el szigorúbban az élet- és testiépség ellen elkövetett bűncselekmények eseteiben és miért nem fellebbeznek az ügyészek az ilyen esetekben hozott enyhe ítéletek ellen? Szükségesnek tartom néhány szóval kitérni a visszaeső — úgy is mondhatnám —, hivatásos bűnözőkre. A statisztika azt mutatja, hogy az összes bűntettesek 40 százaléka visszaeső, vagyis olyan, aki tudatosan vét ax egyén és a társadalom ellen, aki nem hajlandó becsületes munkát végezni, aki mások megkárosítása árán akar élni. Szerintem e bűnözőkkel szemben a jelenleginél nagyobb szigor alkalmazása volna célszerű és szükséges. Jogpolitikai elveink helyesen hangsúlyozzák, hogy a büntetést nevelés céljából kell alkalmazni. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy vannak emberek, akiknél neveléssel eredményt elérni már nem lehet. A humanizmus elvének érvényesítésénél nemcsak az egyénnel, • hanem a társadalommal szemben is humánusnak kell lenni, s a visszaeső bűnözők ese- | )64. június 26-án, pénteken 740 tében szerintem elsősorban a társadalommal szembeni humanitást kell érvényesítenünk és éppen ezért velük szemben a jelenleginél nagyobb szigorral kell eljárni. Ez is bele tartozik a megelőzésbe. Befejezésül: a bűnözés elleni küzdelem, a megelőzés olyan feladat, amelynek elvégzése csak akkor lehet eredményes, ha nem szűkülne egyes szervekre. Ez a feladat a szocialista állam és az egész társadalom tervszerű, összehangolt erőfeszítéseit igényli. Részt kell ebből vállalniuk az állami, társadalmi és gazdasági szerveknek egyaránt. És a sajtó is igyekezzék jobban az erkölcsi oldaláról megfogni ezt a témát és kevesebb szakmai tanácsot adjon a bűnözéshez, vagyis ne a bűncselekmények elkövetésének módszerét ismertesse a szenzáció kedvéért. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Népköztársaság legfőbb ügyészének beszámolójához e gondolatokat kívántam hozzáfűzni. A beszámolót elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Dr. Tatár-Kiss Lajos képviselőtársunk. TATÁR-KISS LAJOS: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! A legfőbb ügyész elvtárs beszámolójával egyetértek, s a magam részéről javaslom annak elfogadását. A beszámolóban szó volt a többi között a társadalmi bíróságok munkájáról is, ezzel kapcsolatban szeretném az elmondottakat néhány, főleg megyei tapasztalattal kiegészíteni, illetve alátámasztani. Szeretném előrebocsátani: megyénkben az a jellemző, hogy a társadalmi bíróságok fejlődnek, ha merülnek is fel működésükkel kapcsolatosan kisebb-nagyobb problémák. Aktivitásukat jellemzi, hogy az elmúlt évben csaknem 300 ügyet tárgyaltak annak ellenére, hogy a megválasztott társadalmi bíróságoknak csaknem fele még egyáltalán nem működött. A társadalmi bíróságok szervezéséről szóló 1962. évi 24. számú törvényerejű rendelet a társadalmi bíróságok szervezését, működtetését, irányítását a szakszervezetekre bízta. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez az intézkedés helyes volt, A szakszervezeti szervek jelentős része már felismerte az ebben az intézményben rejlő nagy társadalomformáló erőt és komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy javuljon szakmai színvonala, személyi összetétele és szélesedjék demokratizmusa, társadalmi jellege. Ennek érdekében megyénkben is többnapos szakmai módszerbeli előadásokat szerveztek a társadalmi bíróságok elnökei részére az ügyészségi és bírósági dolgozók bevonásával. Jó néhány nagyobb üzemben a dolgozók részvételével tanácskozásokat tartottak, s végül megszervezték a társadalmi bíróságok rendszeres patronálását is. Az elmondott jó tapasztalatok mellett, ahogy már említettem, a megyénkben — de gondolom másutt is — vannak még ezen a téren komoly problémák. Említettem, hogy nálunk a megválasztott társadalmi bíróságoknak csaknem a fele a múlt év végéig még egyáltalán nem működött. Hozzátehetem, hogy a működő társadalmi bíróságok munkájában is akad még bőven javítani való. Erről szeretnék szólni.