Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-2

63 Az Országgyűlés 2, ülése 1963. március 25-én, hétfőn 64 ápoltak, 1962-ben 22 000-et. Az évi növekedés 1000—1500 főre tehető. A sebészet, traumatológia és urológia egy műtőben dolgozik, s így napi 14—16 műtét általános. Ilyen körülmények között a műtő és a műtőruhák sterilitása, valamint a zavartalan munka a legnagyobb problémát jelenti. A helyzetet maximális zsúfoltság, az ápolási napok erős megrövidülése és a kiszolgáló helyiségek majdnem teljes hiánya jellemzi. Amint értesültem, Kecskeméten és környékén a mezőgazdasági dolgozóknak körülbelül 43 százaléka még nem biztosított. Ezeknek magasabb fokú termelőszövetkezeti beszervezése most folyik. Ezzel kapcsolatban a társadalombiztosítási igény jogosultság természetesen rövidesen megnő. Ezzel a körülménnyel például már ma számolni kell. Tisztelt Országgyűlés! Nem kisebb fontosságú az orvosképzés, valamint a szakorvos- és a középkáder-utánpótlás kérdése sem, amely közismerten csak hosszú évekre terjedő iskoláztatással és tanulással biztosítható. A statisztika szerint országunk orvosellátottsága nemzetközi viszonylatban közép helyen áll. 10 000 lakosra 17 orvos jut. Ez igen kedvező arány. De ha szemléletünket csak a statisztika irányítja és csak százalékokban gondolkodunk, a számítás és a megítélés erősen megtévesztő, mert nem mutatja meg a valóságos helyzetet. A fenti adat ellenére a tény az, hogy a megelőzés és a gyógyítás területén mégis nagy orvoshiánynyal küzdünk. Az év végén a megyékben az üres körzetek aránya 4,5 százalék volt. Jogosan felmerülhet azonban az a kérdés, hogy az orvosok szakmai és területi megoszlása a szükséglethez képest nem aránytalan-e. Ezt a kérdést alaposan meg kellene vizsgálnunk. Jelenleg egy vidéki körzeti orvosra átlagosan 3200 fő jut. Ez is sok. És ha a szomszédos orvos a munkából betegség, továbbképzés, katonai szolgálat, szabadság, vagy egyéb ok miatt kiesik, akkor a helyettesítéssel megduplázódik a feladat és az ellátás természetszerűleg ezzel arányosan romlik. Lényegében ugyanez áll a szakrendelésre és a kórházakra is. Itt a jobb betegellátás érdekében a munkából hosszú időre kiesők helyettesítésére tartalék kádert kellene szervezni. Ez biztosíthatná egyúttal az olyannyira szükséges rendszeres továbbképzést is. Általában olyan létszámfejlesztési tervet kellene kidolgozni és fokozatosan megvalósítani, hogy az egyrészt minden szinten biztosítsa a zavartalan, minőségi betegellátás feltételeit, másrészt azonban lehetővé tegye az egészségügyi dolgozók munkakörülményeinek megjavítását és a törvényes munkaidő betartását. Az egészségügyi dolgozók jelenleg évente még mindig 5,5 millió túlórát kénytelenek teljesíteni, amire a költségvetésből 54 millió forint esik. Ennek megszüntetése csakis létszámemeléssel érhető el, amit azért lenne célszerű már a második ötéves tervben biztosítani, hogy a beállítandó egészségügyi dolgozók megfelelő szakképzettségüket időre megszerezhessék. Az ápolónői munka minőségének megjavítása érdekében kórházi vonatkozásban sürgősen meg kellene szervezni a segédápolói munkakört. Ennek betöltésére rövid előképzés, tanulási idő elégséges, s a segédápolónők átvehetnék képesített ápolónőinktől azt a kórházi, elsősorban fizikai munkát, amely őket most a legnagyobb mértékben leköti és a magasabb szintű ápolásban hátráltatja. Ezenkívül szükséges, hogy a kisegítő dolgozók létszámát, amelynek elégtelensége jelenleg a legszembetűnőbb, emeljék, mert a kórház kulturáltságának színvonala nagymértékben ettől is függ. A kérdéssel kapcsolatban hangsúlyozni szeretném, hogy a fejlesztés jelenlegi üteme mellett a jövőben jelentékeny orvos-, gyógy szerészés középkáder-hiánnyal kell számolni. Tisztelt Országgyűlés! A hálózatfejlesztésen kívül azonban nagy jelentőségű az egyidejű átfogó szervezés is. Az Egészségügyi Minisztérium 1962. évi beruházási tervét az építési rovaton 94,7 százalékban teljesítette. A lemaradás 18,4 millió forint fel nem használt hitelt mutat és 7 beruházás befejezése áthúzódik erre az évre. De jelentős a lemaradás az átmenő nagyobb építkezéseknél is, mint például a pécsi klinikánál, a pécsi, nyíregyházi tbc-intézetnél, a veszprémi, a móri kórháznál stb. Az 1963. évi beruházási terv fő feladatai azonban igen jelentősek. Az erős tél következményei népgazdaságunk minden területén jelentkeznek és ez a körülmény máris veszélyezteti több új beruházási tervünk végrehajtását, így például a kazincbarcikai kórház építésének megkezdése az Építésügyi Minisztérium döntése alapján bizonytalanná válik, hasonlóképpen a siófoki kórház építési ütemét is nagymértékben csökkenteni kívánják, vagy a múlt évben megkezdett berettyóújfalui kórházépítés folytatására tudtommal anyaghiány miatt egyenlőre nem kerülhet sor. Kívánatos lenne, hogy az amúgy is erősen lemaradt egészségügy már betervezett fejlesztése — a különben nagyon is érthető nehezítő körülmények ellenére — se szenvedjen további halasztást. Tekintettel azonban arra, hogy a múltban az egészségügyi építkezések tervezése és kivitelezése erősen elhúzódott, ezenkívül a terület még különleges felkészültségei és tapasztalatot is igényel, önálló egészségügyi tervező intézet létrehozását tartom célravezetőnek és szükségesnek. Az egészségügyi szervezés vonalán, úgy gondolom, időszerű volna például azt is megvizsgálni, hogy a területen észlelhető párhuzamos ténykedéseket miként lehetne összevonni és a feleslegeseket megszüntetni. Meg lehetne például vizsgálni, hogy egyes járási, kisebb városi, vagy kerületi egészségügyi osztályok szervezeti felépítése a jelenlegi követelményeknek megfelel-e, fenntartásuk a mostani mértékben célszerű-e és munkamódszerüknek mennyi a gyakorlati, reális értéke. Hasonlóképpen nem lenne-e időszerű a járási, városi egészségügyi osztályokat összekapcsolni a területi kórházak munkájával anélkül, hogy ez a tanácsok hatáskörét lényegesen csorbítaná. Ügy vélem, bizonyos szervezéssel, jó néhány felesleges adminisztratív állást és párhuzamos munkát fel tudnánk szá-