Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-10

669 Az Országgyűlés 10. ülése 1964. június 25-én, csütörtökön 670 a déli megyék kínálata szabja meg az itteni árakat, mert ezek a piacon való jelentkezés időpontjában olyan alacsonyak, hogy erősen megfontolás tárgyává teszik a termelés vállalását. Az árak összhangba hozása jelentős mértékben kiküszöbölné a szabadpiaci értékesítés felé való törekvést, és a szerződés nélküli termelést. Véleményem szerint a megye jelentős ipari gócainak ellátása, az éghajlati és talajviszonyok következtében alacsonyabb átlagtermések, a későbbi beérési időpontok miatt indokolt ennek a kérésnek a felvetése. A termelői árak rendezésének felülvizsgálata és megkötése lehetőséget nyújtana a termelés olyan irányú szakosítására, amely által az egy gazdaság részérői szállítandó kis tételű termelés megszüntethető volna, biztosítani lehetne a fogyasztók igényeinek kielégítését, egyes cikkekben nem volna hiány, vagy • jelentős túltermelés. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a kétségtelenül jelentkező áruhiány ellenére jelentős mennyiségek mennek tönkre a termelőnél, de még nagyobb tételek a közvetítő MÉK-nél. A termelés szakosítása lehetőséget nyújtana arra is, hogy egyes nagyüzemek — a közvetítő kereskedelem kikapcsolásával — közvetlenül szállíthassanak a nagyüzemi fogyasztóknak. Ez serkentené a termelést, a fogyasztó pedig időben jutna jobb minőségű áruhoz. Nem lehet az értékesítés problémái között figyelmen kívül hagyni azt a meg nem engedhető gyakorlatot, amely az áruraktározással és a minősítéssel a termelő és fogyasztó kárára történik a felvásárló szerv részéről. A termelő által betakarított termékek több órás, esetleg egykét napos késedelemmel kerülnek átvételre, és ugyanennyi, vagy még hosszabb idő múlva jutnak a fogyasztóhoz. Ez a gyakorlat az áru minőségi romlását okozza, és súlyos vitákra ad alkálimat a minősítésnél. A minősítési viták különösen akkor jelentkeznek, ha a piac telített. Komoly kritika tárgya ilyenkor a tömegáru, például a burgonya, dinnye, paradicsom, uborka átvétele. Az alacsony és még leminősített árak mellett a termelési költségek sem térülnek meg. Az árak felülvizsgálatánál feltétlenül szem előtt kell tartanunk azt a célt, hogy a felvásárlási és az értékesítési ár között szűküljön az árrés. Ennek kettős jelentősége van. A fogyasztó •a termelőt kárhoztatja a magas árak miatt, a termelő pedig a felvásárló szerv eljárása miatt elégedetlenkedik. A meg nem oldott zöldségellátásra jellemzők a következő számok: megyénkben az ellátottság kelkáposztában 40—50 százalékos, zöldbabból 60 százalékos, vegyes zöldségből 40—50 százalékos, zöldpaprikából 20—30 százalékos. Ezek a problémák általában azok, amelyek a mezőgazdaság és a kereskedelem között élesen jelentkeznek, s ez a gazdasági év sem bizonyítja, hogy megoldódnak, sőt a tapasztalatok ez idáig azt mutatják, hogy az ellátottság zöldárukból gyengébbnek mutatkozik, mint az elmúlt gazdasági évben, mert sok gazdasági üzem — a bizonytalan árak kialakulásával kapcsolatban — lemondott a zöldáruk termeléséről. Még egy kérdést kell, hogy megemlítsek — tisztelt Országgyűlés —, amely nem kapcsolódik közvetlenül a kereskedelemhez, de belőle fakad. Gazdasági üzemekben feltétlenül szükséges vetőmagvakkal foglalkozni. Saját gazdaságom is zöldborsó vetőmaggal foglalkozott, azzal a feltétellel, a' termelést azzal emeltük meg, hogy megfelelő borsó-arató gépet biztosítanak az aratáshoz. Ötven százalékos termésemelkedés mellett bekövetkezett az, hogy az ígért, illetve fedezettel biztosított aratógép nem érkezett meg. A vizsgálatok során megállapítást nyert, hogy úgy a fedezet, mint a kiutalás biztosítva van az aratógépre, azonban az a személy, aki illetékes lett volna a gyárból megrendelni az előállítást, megfeledkezett erről. így az írásbeli közlés szerint csak a negyedik negyedévben szállítható le a borsó-aratógép. Meglehetősen hátráltatja ez a termelésünket és igen komoly erőt vont el tőlünk, ami annál inkább érezhető, mert úgy is szoros a fizikai munka ebben az időben a mezőgazdaságban nálunk. De tapasztalható ilyen jelenség a munkagépek alkatrészeinek hiányánál is. Korábban gépesítettek egyes termelőszövetkezeteket, s ma már két-három évet is eltöltöttek nagyobb munkagépek a gazdaságokban: oda jutottunk ezekkel a munkagépekkel kapcsolatban, hogy a következő évben már nem azt a típust gyártja a vállalat, úgy a hazai vállalattól, mint a demokratikus országokból származó gépekkel kapcsolatban inegtörténik az, hogy két évig használtunk egy P-5 fejes ekét, azonban tengelyt egyáltalán nem lehet kapni egy 40 000—50 000 forintos traktorekéhez, mert ránézésre a két eke, amelyet 1962-ben és 1963-ban kaptunk azonos, de mégis, amikor az alkatrészt leszállítják hozzá, az már nem használható az 1963-ban kiadott ekéhez. Ugyanez a tapasztalat és ugyanez a lehetetlen állapot van a leszállított 301 l-es erőgépeknél. 1962-ben keskeny gumiabronccsal érkeztek, 1963-ban pedig széles gumiabronccsal. Széles gumiabroncsot lehet venni az erőgépre, de keskeny abroncsú fellnit nem lehet kapni. így a gazdaság kénytelen a gépet leállítani, mivel két típusú gumival nem tudja hasznosítani. Külön meg kívánom említeni, ami főképpen termelőszövetkezetekben, a sajáterős beruházásoknál jelentkezik, az építőanyagok jogtalan megszerzését, ami a továbbiakban, ha nem vizsgáljuk felül, illetve nem adunk megfelelő keretet, sok esetben visszaélésre vezethet tapasztalatlan vezetőknél. Saját erős beruházásoknál, felújításoknál, a mezőgazdasági szövetkezetek egyáltalán nem kapnak kiutalást. A következő módszerrel vásárolják meg az anyagot és valósítják meg az épületet: személyekre, vezetőségi tagokra elosztva 5—6 személy vásárolja meg az építőanyagot, majd jegyzőkönyvet készítenek arról, hogy feleslegessé vált az általa megvásárolt anyag, s átadja a termelőszövetkezetnek. Kérdezem, általában megtörténik-e, hogy átadja-e minden termelőszövetkezeti, vagy vezetőségi tag az anyagot, nem feledkezik-e meg róla, hogy megvette a szövetkezet pénzén és az anyag otthon marad. Ez csak felvetés, de jó lenne ezt felülvizsgálni, és erre inkább lehetőséget kellene adni a gazdaságokban, mert hiszen el kell ismernünk, hogy egy-egy nagy gazdaságban minden évben van felújítási szükséglet, erre pedig anyagszükséglet is kell.