Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-9
597 Az Országgyűlés 9. ülése 1964. február 1-én, szombaton 398 foglalkozott az egyik legdinamikusabb iparág, a vegyipar problémáival. Néhány szóval szeretnék kitérni á vegyipari problémákra, részben azért is, mert ezek között olyanok merültek fel, amelyek általánosak, szélesebbek a vegyiparnál, az összipar problémáival függnek össze. Vargáné elvtársnő, Ollári elvtárs, Szabadyné elvtársnő vetettek fel a vegyiparral kapcsolatos kérdéseket. A helyzet az, hogy a vegyipari termelés valóban valamivel kisebb mértékben nő 1964-ben, mint ahogy 1963-ban történt, azonban mindjárt hozzá kell fűznöm ehhez, hogy itt nincs szó valamiféle visszaesésről, hanem ellenkezőleg, arról van szó, hogy igen nagy - beruházási munka folyik, hogy az 1963. évi 3,6 milliárdos beruházási kerettel szemben 1964-ben 4,7 milliárd összegű beruházás folyik a vegyiparban. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben, 1964-ben az újonnan belépő létesítmények az év vége felé készülnek el, illetőleg egy részük ekkorra készül el s-ezeknek az eredménye a jövő évi felfutásban fog megmutatkozni. Természetes, hogy ha egy iparág felfutását szemléljük, azt nem lehet évenként nézni, hanem hoszszabb perspektívában. Ezeken a beruházásokon belül jelentős helyet foglalnak el a műtrágyagyárak. Kazincbarcikán, Péten, Tiszapalkonyán van ilyen munka tervbe véve, illetve folynak ilyen munkák, — és ez részben válasz is néhány, ezzel kapcsolatos kérdésre. Jelentősen nő a műanyaggyártás ahol valóban a legfejlettebb ipari országokhoz képest az egy főre eső felhasználás még alacsony, bár ha itt a dinamikát is nézzük az elmúlt néhány év alatt, és a terveinkben szereplő célkitűzéseket, hát határozottan lehet azt mondani, hogy rohamos fejlődés van ezen a területen. A vegyipari problémák között felmerült az is, hogy műszaki fejlesztésre nagyobb összeget biztosítsunk. Itt közölhetem az illető képviselő elvtárssal, hogy a műszaki-fejlesztési alapoknál az esetleges árcsökkenést, mint például a gyógyszeriparban, figyelembe vesszük és ennek megfelelően korrigáljuk, növeljük a műszaki-fejlesztési alapot, tehát árcsökkenés miatt a műszaki-fejlesztési keretekben csökkenés nem lehetséges. Ami a vegyiparról szóló felvetésekben és más, iparral kapcsolatos hozzászólásokban is általános volt — az újabb beruházási igények felvetése — erről szeretnék néhány szót szólni. A beruházásoknál — minden'ellenkező véleménnyel szemben — vannak határok, amelyeket az anyagi, műszaki, pénzügyi kapacitások szabnak meg. És éppen ezért van rendkívül nagy jelentősége annak, hogy koncentráltan használjuk fél-, ezeket a rendelkezésre áHó kapacitásokat. Jogos beruházási igény majdnem mindenütt van. Az ipar, a mezőgazdság és az egész gazdasági élet,." közületi fogyasztás területén úgyszólván kivétel nélkül vannak jogos beruházási igények; ha azonban arra az útra lépnénk, hogy minden jogos igényre valamit adjunk, abból nagy bajok származnának, abból a beruházási kereteknek szétszórása származnék. Még lassabban készülnének el a létesítmények és ez az a pontja a gazdasági politikának, ahol a legcéltudatosabb felhasz.nálás szükséges a legfontosabb pontokon, hogy úgy mondjam, a legdöntőbb láncszemeknél. Ebben a tekintetben a gazdasági életünkben van fejlődés. A fejlődést jelzi az is, hogy a mezőgazdaságra, a vegyiparra sokkal többet koncentrálunk, mint azelőtt bármikor. Ez azonban önmagában nem kielégítő, és itt úgy gondolom, hogy nemcsak a központi szerveknek, hanem az ipari minisztériumoknak, a megyei tanácsoknak is sok tennivalójuk van a beruházások rangsorának eldöntésében, abban, ho^y valóban, melyek a lánc legfontosabb szemei, melyeket kell előbbre hozni. Ez tulajdonképpen, egy kicsit., ha szabad azt mondani, — ilyen, filozófiai síkon —, a résznek és az egésznek a viszonya egymáshoz: a részérdekeket alá kell rendelni az egész érdekeinek, a saját fejlődésünknek a meggyorsítása érdekében, mert azokon a pontokon tudjuk legjobban előrevinni a népgazdaságot. Azért időztem egy kicsit részletesebben ennél a kérdésnél, mert kérem az elvtársaktól, hogy ezt a szemléletet az egész beruházási politikánkban és gyakorlatunkban, építkezéseinknél az eddiginél nagyobb mértékben érvényesítsük. Ez szorosan Összefügg az építőipari problémákkal is, ahol jelenleg olyan rendszer van, hogy ami benne van a tervben, ott az építési vállalatnak — ha megrendelik nála — el kell kezdenie az építkezést. (Egy kicsit leegyszerűsítve a dolgot.) Ez azonban magában hordja azt is, hogy elaprózódnak a kapacitások, hogy túl sok helyen kezdjük meg az építkezést. Nemcsak a nagyokról van szó, mert azokat viszonylag jobban kézen tartja a Tervhivatal, hanem a limiten aluli építkezéseknél. Ügy gondolom, gazdasági módszereinkben ezen bizonyos változtatás szükséges. Az építőiparral kapcsolatban itt számos kritika hangzott el a mezőgazdasági építkezések részéről, az egészségügyi és más építkezések részéről. Én úgy gondolom, hogy a kritikák nagyrésze jogos. Meg kell mondanom, hogy igen nagy a felfutás az építőipari termelésben, ez egyike a legdinamikusabban fejlődő iparágaknak, ami azt jelenti, hogy az erőt is jobban meg kell feszíteni, hogy ezeket a feladatokat végre tudjuk hajtani. Számos hozzászóló érintette a munkaerőgazdálkodás, a termelékenység kérdését, így Kónyi elvtárs, Jakab elvtárs és mások. Ügy gondolom, hogy itt több olyan kérdés van, amelyet majd napirendre kell tűzni, amit a Munkaügyi Minisztériumnak és a többi érdekelt szervnek — a Pénzügyminisztériumot is beleértem — meg kell vizsgálnia. Ilyen kérdésnek tekintem, amit Jakab elvtárs említett, a felesleges emberek és a műszaki fejlesztés között ittott megmutatkozó ellentmondást, hogy a műszaki fejlődés feleslegessé tesz embereket. Ez a fejlődésnek egy természetes következménye, és. azt hiszem, valóban olyan fázisban vagyunk, amikor ez a kérdés nagyobb súllyal jelentkezik, mint eddig. Érdemes felfigyelni rá, ha túl sok az ilyen, úgynevezett „szociális" foglalkoztatott, vagy „felesleges" ember, meg kell vizsgálni ezt a problémát, mert a másik oldalon meg éppen
