Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-8

559 Az Országgyűlés 8. ülése 19i szolgálja és ezért azt a magam részéről elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Kónyi Gyula képviselőtársunk. KÓNYI GYULA: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ha figyelemmel kísérjük a népgazdaság éves költségvetéseit, akkor azt látjuk, hogy a bevételek és a -kiadások évről évre nőnek, nő a nemzeti jövedelem. A nemzeti jövedelem állandó növekedése, a nép vagyonának gyarapodása azt mutatja, hogy a párt és akormány gazdaságpolitikája helyes. Népgazdaságunk gazdasági alapja szilárd, gazdaságpolitikánk mentes a cikk-cakkoktól, gazdasági életünk irányításából tartósan kiküszöböltük a meggondolatlanságot és a „vakmerőséget", de kiküszöböltük a liberalizmust és az opportunizmust is. A pártnak és a kormánynak egész politikája — így gazdaságpolitikája is — adottságaink és lehetőségeink messzemenő figyelembevételén, gazdasági életünk tudományos elemzésén, a helyes következtetések levonásán és nagyfokú határozottságon nyugszik. A központi célkitűzések egybeesnek a dolgozó tömegek mindennapi érdekeivel, ezért ezt a politikát magukénak vallják és a gyakorlatban támogatják. Az 1964. évi költségvetési javaslat tanulmányozásakor bennem — és gondolom, tisztelt Képviselőtársaimban is — felvetődött az a gondolat, nem lehetne-e a nemzeti jövedelem elosztásából nagyobb részt fordítani az egészségügyi, szociális ellátásra, vagy a tudományos kutatásra. Hiszen mindannyian azt szeretnénk, hogy egészségesebb, kulturáltabb legyen az ember élete, munkakörülményei. Mindannyian ismerjük azonban azt az örök igazságot, hogy a népgazdaság kasz- . szájából csak annyit vehetünk ki, amennyit abba beletettünk, illetve annál valamivel kevesebbet. Ezért engedjék meg tisztelt Képviselőtársaim, hogy a költségvetési vitában hozzászólásom során a nemzeti jövedelemnek ne az elosztási, hanem a létrehozási oldaláról beszéljek. Tekintettel arra, hogy az állami bevételek túlnyomó része az ipari vállalatoknál realizálható jövedelemből származik, ezért felszólalásomban az ipar néhány kérdésével szeretnék foglalkozni, különös súllyal a vállalatok belső tartalékainak kihasználási lehetőségeiről. Az 1963-as esztendő komoly próbára tette a népgazdaság egészét, ezen belül az ipart és egyes üzemeket is. Az év elejei kemény, hosszan tartó tél anyag-, energia-, szállítás- és egyéb gondokat okozott. Az időjárás okozta nehézségeken túl üzemeink kollektíváinak meg kellett birkózniuk a rendelésállomány és a munkaerő hiánnyal, de nem kevesebb energiát kötött le az üzemek átszer- * vezésével kapcsolatos f eladatok'megoldása sem. A Budapest XIII. kerületében levő üzemek 100,7 százalékra teljesítették az 1963-as teljes termelési tervüket; ez 3,8 százalékkal több, mint az 1962. évi teljesítmény volt. A tervek mennyiségi teljesítése mellett bizonyos eredmény van a minőségi mutatók teljesítésében is. Az e téren • elért eredmények azonban távolról sem kielégítők. A XIII. kerületi vállalatok nagy többségére is áll az az értékelés, amelyet Timár elvtárs referátumában elmondott. A Vállalati tervek menyei, január 31-én, pénteken 560 nyiségi teljesítése mellett nem alakultak megfelelően a munkatermelékenységi, önköltségi mutatók, a tervezett termelési költségeket 0,5 százalékkal túllépték, a műszaki fejlesztés pedig lassúbb volt a tervezettnél. Az elmúlt évben majdnem minden vállalatot érintő probléma volt a munkaerőhiány és a nagymértékű túlórázások. Az ipari vállalatok jelentős része már 1963 elejétől vitában volt az illetékes állami szervekkel a létszámot illetően, ugyanis a vállalatok nagyobb munkáslétszámmal akarták elérni a rájuk kirótt termelési tervet. Ugyanakkor sok vállalat az engedélyezett fizikai állományt sem tudta feltölteni, miután munkaerőhiány lépett fel. A munkaerőhiány okairól Timár elvtárs beszélt. E probléma jelei már 1962-ben jelentkeztek, a kérdés rendezésére pedig sem állami szervek, sem vállalatok nem tettek megfelelő intézkedést. A fellépő munkáshiány nagyfokú fluktuálást és vállalaton belüli fegyelmezetlenséget eredményezett. Nem kevés az olyan vállalatok száma, ahol 1963-ban a fizikai létszámnak 40—50 százaléka mozgásban volt. Komoly nehézséget jelentett a túlórák számának kedvezőtlen alakulása is. A termelés felfutása mellett lényegesen jobban nőtt a túlórák száma. Például a Belkereskedelmi Hűtőgépgyár teljes termelése 1963-ban 1962-höz viszonyítva. 1,2 százalékkal nőtt, a túlóra növekedés ugyanebben az időben 72 százalékos volt. Az Építésügyi Minisztériumhoz tartozó Fémmunkás Vállalat teljes termelése 1963-ban 1962böz viszonyítva 18 százalékkal, a túlórák száma pedig 500 százalékkal nőtt. A túlórák növekedése nem „isten csapása". Annak megvannak a maga objektív és szubjektív okai; gyáron belüli szervezetlenség, nem kielégítő munka- és üzemszervezés, munkaerővel való nem megfelelő gazdálkodás. A valósághoz az is hozzátartozik, hogy az ipari minisztériumok már a vállalatok részére kiadott éves tervekben törvényesítették a nagymérvű túlórák számát. Szükségesnek tartom felhívni a figyelmét az ipari minisztériumok vezetőinek erre a kérdésre, mert ami ezen a téren megy, az szinte súrolja az erkölcstelenség határát. Lakkozzák a termelési eredményeket, elrejtik a vállalaton belüli szervezetlenséget, nő a fekete túlórák száma. De mindezen túlmenően a nagy túlórázás a dolgozók munkám óraijára és egészségére is ártalmas. Az 1964. évi célkitűzések nem kis feladat elé állítják gazdasági vezetőinket, a mozgalmi szerveket: ez évben lényeges munkaerő gyarapodással nem lehet számolni. Ha azt akarjuk, hogy a termelés felfutása nagyobb részt termelékenységből adódjék, és megfelelő százalékban csökkenjen a költség, akkor a túlórák mennyiségét is csökkenteni kell. . A munkaerő helyzet nehézségei nemcsak Angyalföldön, hanem Budapesten és az ország többi ipari centrumában is jelentkeznek. A termelékenység fokozottabb mértékbeni emelésének szükségességét a munkaerő helyzet a jövőben még jobban aláhúzza. Az ipari termelés rendszeres emelését egyre kevésbé tudjuk több munkáskézzel biztosítani, kénytelenek vagyunk az eleven munkával, vagyis a munkaerővel egyre jobban takarékoskodni, a termelékenységet jobban