Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-7
477 Az Országgyűlés 7. ülése 1964. január 30-án, csütörtökön 478 A módosítások között a legjelentősebb, hogy a bevonulási alsó korhatárt a korábbi 19 évről, 18 évre szállította le. Miért volt szükség e módosításra és mi a módosítás lényege? Az eddigi sorkatonai kor alsó határa 19 évben volt meghatározva, a gyakorlatban azonban a sorkötelesek 20. életévük betöltése után öltötték magukra az egyenruhát. A 20. év után történő bevonulás — fejlődésünk következtében — több vonatkozásban ellentétbe került mind a közösség, mind az állampolgárok egyéni érdekeivel. Oktatási rendszerünkből következik, hogy a középiskolát vagy technikumot általában 18 éves korban fejezik be fiataljaink és közülük évről évre egyre nagyobb számban kerülnek egyetemre, főiskolára, ahol tanulmányaikat általában 23 éves korban fejezik be, amikor már az egyén és a közösség szempontjából is hátrányos hosszabb sorkatonai szolgálatra való behívásuk. A helyzet tehát úgy alakult, hogy a főiskolát végző fiatalok sorkatonai szolgálatot nem teljesítenek, csupán egy részük kap rövid tartalékos tiszti kiképzést a főiskola befejezése után. Ez morális feszültséget idézett elő a fiatal állampolgárok között. A katonai szolgálatot teljesítők számos esetben felvetették: összhangban van-e az alkotmány szellemével, hogy akik a társadalomtól lehetőséget és nem kevés anyagi támogatást kapnak a magasabb műveltség megszerzésére, azok nem vagy aránytalanul csökkentett mértékben viselnek kötelezettséget honvédelmi vonatkozásban. A morális feszültségen túlmenően a honvédelem fejlődésével összefüggően is jelentős probléma, hogy a középiskolát, tecnikumot végzett fiatalok jelentős — a főiskolára kerülő — része nem teljesít katonai szolgálatot. Képviselőtársaim ismerik, hogy a honvédelmi törvény három évben szabja meg a sorkatonai szolgálati időt, ténylegesen azonban két évre hívjuk be a fiatalokat ma is éppen úgy, mint a korábbi években. A hadsereg felszerelése pedig egyre korszerűbb, bonyolultabb, s ennek megismerése, kezelése — különösen a technikai fegyvernemeknél — vagy a katonai szolgálat felemelését kívánja, vagy pedig azt, hogy az ilyen fegyvernemekhez magasabb műveltséggel, bizonyos technikai ismeretekkel rendelkező fiatalok vonuljanak be. A tényleges szolgálati időt nem volna célszerű felemelni — sőt ha lehetne szeretnénk csökkenteni — azért az a célszerű megoldás, hogy a középiskolát és technikumot végzett, fiatalok is teljesítsenek katonai szolgálatot, főiskolai tanulmányaik megkezdése előtt. Gyakorlatilag a következőképpen nyer megoldást a katonai szolgálata azoknak, akik főiskolára nyernek felvételt, illetve akik középiskola elvégzése után szakmát tanulnak: a középiskola elvégzésével nagyjából egyidőben sorozásra kerülnek. Akik tovább kívánnak tanulni és felveszik őket egyetemre, illetve főiskolára, a Művelődésügyi Minisztérium rendelkezése biztosítja részükre a következő év őszén induló évfolyamon a helyet. Bevonulnak katonai szolgálatra, egy esztendőt leszolgálva olyan időpontban szereljük le őket, hogy egyetemi tanulmányaikat, időben, rendben megkezdhessék. További katonai kiképzésük részben az egyetemi tanulmányok alatt, részben az egyetem befejezése után történik, egy részük tartalékos tiszti kiképzést kap. Biztosítani fogjuk a hadseregben, hogy-lehetőleg a választott egyetemi szaknak megfelelő, vagy ahhoz közelálló fegyvernemhez kapjanak beosztást, ezzel is elősegítve felsőfokú tanulmányaikra való felkészüléseket. Akik nem kerülnek főiskolára, hanem valamilyen szakmát kívánnak tanulni, azok szakmunkásképzésük, illetve első szakmunkás éveik idejére szolgálathalasztást kapnak és csak ezt követően vonulnak be katonai szolgálatra. Amint látják, képviselőtársaim, arra törekedtünk, hogy a katonai szolgálatot összhangba hozzuk oktatási rendszerünkkel: egyrészről biztosítjuk, hogy minden katonai szolgálatra alkalmas fiatal eleget tegyen honvédelmi kötelezettségének; másrészt, hogy e kötelesség teljesítése ne gátolja, ne hátráltassa az egyén, a népgazdaság, de a honvédelem szempontjából is fontos tanulás folytatását, a magasabb képzettség megszerzését. Fontos része az új rendelkezésnek, annak az elvnek az érvényesítése, hogy tanulást nem szakítunk meg. Például, ha valaki 18 éves. korára nem fejezi be a középiskolát, szakmunkásképzését, annak befejezéséig szolgálathalasztást kap. A 20 éves bevonulási életkorral összefüggően egy másik, lényegesen kevesebb állampolgárt érintő, de mégis jelentős kérdéssel kívánok még foglalkozni, ami szintén azt kívánta, hogy rendezzük az életkorral öszefüggő problémákat. Szocializmust építő társadalmunkban sok minden megváltozott. Régen a 18—20 éves fiatalemberek döntő többsége nem volt olyan helyzetben, hogy önálló anyagi alappal rendelkezzék, esetleg családalapításra gondolhasson. Ma pedig a 20 éves életkorú fiataljaink nagy része önálló keresettel bír, közülük nem kis számban erre az időre megnősülnek, családot alapítanak. Adataink szerint az 1942/1943-as évfolyamból átlag 5000 fő volt nős, illetve családos. Közülük nagy számban bevonultak katonai szolgálatra, s ez nem kevés problémát okozott. Az ilyen fiatal emberpár alighogy egybekelt, a közöttük levő kapcsolat sem szilárdult meg oly mértékben, hogy az minden esetben törés nélkül bírja ki a katonai szolgálattal együtt járó különélést. Ez a különélés a családok nagy részénél anyagi problémával is jár, és mindez együttvéve a katonai szolgálat teljesítésére is hátrányos. A nős, családos sorkatona számára a hosszú távollét, a családban jelentkező anyagi gond jelentős lélektani problémákat okoz, ami zavarja a szolgálat ellátásában. Az otthonmaradt, az esetek jelentős részében piciny gyermekkel rendelkező feleség pedig igyekezett mindent megmozgatni férje leszereltetése érdekében. E problémát vizsgálva is olyan meggyőződésre jutottunk, hogy előnyösebb, ha ifjúságunk fiatalabb korban, 18 éves korban kezdi el, illetve tölti le katonai szolgálatát, és úgy gondoljuk, hogy a fent jelzett problémák nagy része is ennek során megoldódik, illetve elesik. Felmerülhet bárki részéről olyan kérdés,