Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-5
365 Az Országgyűlés 5. ülése 1963. október 25-én, pénteken 366 nagy területnek milyen szoros összefüggése van a gazdasági élet fejlődésével. A kormány ezt természetesen tudja, de ezen az ülésszakon szigorúan és kifejezetten gazdasági kérdésekről kívántunk szólni. Amit a felszólalásokkal kapcsolatban mondottam, az természetesen érvényes az ilyen felszólalásokra is. A minisztériumi vezető elvtársak vegyék figyelembe a felszólalásokat, és ha valamelyik nem is gazdasági felszólalás volt, arra is térjenek ki, adjanak választ, tegyenek intézkedést. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Az ezévi terv teljesítéséért még komoly erőfeszítéseket kell tennünk, de emellett most már mindinkább a jövő évre kell függesztenünk tekintetünket. A jövő évi terv jó kidolgozása, megfelelő jó indítása és előkészítése fontos feladatunk. Készül a jövő évi állami költségvetés is. Ez a tárgyalás alatt nem került szóba, de szeretném felhívni a figyelmet — éppen a mostani kétnapos tárgyalás szellemében — arra, hogy a minisztériumok, általában a költségvetési szervek több mint 2 milliárd forinttal többet kérnek az ellátására, mint amennyit egyáltalán lehetséges adni a számukra. Az a kérésem, gondolják át még egyszer igényeiket, csökkentsék ezeket, hogy minél kevesebbet legyen szükséges csökkenteni a Gazdasági Bizottságban, a Pénzügyminisztériumban és a kormányban. összefoglalva: a népgazdaság — amint a kormány jelentésében is hangsúlyoztuk — egészségesen fejlődik, le fogjuk küzdeni a most felgyülemlett nehézségeket, teljesíteni fogjuk 5 éves tervünket. Végül köszönetet mondok, hogy ehhez az országgyűlés mostani ülésszakán az elvtársak hathatós segítséget adtak a kormánynak. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Kérem mégegyszer a kormány jelentésének és a vitában elhangzottakra adott válasznak a tudomásul vételét. (Nagy taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Következik a határozathozatal. Kérdem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Minisztertanács beszámolóját és válaszát az ország gazdasági helyzetéről jóváhagyólag tudomásul veszi-e. (Igen.) Aki igen, kérem szavazzon kézfelemeléssel. (Megtörténik.) Köszönöm. Van-e valaki ellene? (Nincs.) Tartózkodott-e valaki a szavazástól? (Nem.) Köszönöm. Kimondom a határozatot: a Minisztertanács beszámolóját az ország gazdasági helyzetéről az országgyűlés egyhangúlag tudomásul vette. Tisztelt Országgyűlés! Napirend szerint következik a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolója. Dr. Szalay József elvtársat, a Legfelsőbb Bíróság elnökét. illeti a szó. DR. SZALAY JÓZSEF, a Legfelsőbb Bíróság elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Alkotmánytörvényünk értelmében a Legfelsőbb Bíróság elnökének időszakonként visszatérő kötelezettsége, hogy az Országgyűlésnek beszámoljon a Legfelsőbb Bíróság működéséről. E kötelességnek teszek eleget, amikor számot adok arról, hogy az elmúlt időszakban a Legfelsőbb Bíróság hogyan végezte munkáját, ítélkezésében és elvi irányító tevékenységében hogyan tükröződtek a gazdasági és társadalmi viszonyokban beállott változások, mennyiben segítette elő munkája további fejlődésünket, népi demokráciánk célkitűzéseinek valóraváltását. • . A Legfelsőbb Bíróságnak az Alkotmányban meghatározott fő feladata az elvi irányítás gyakorlása az összes bíróságok ítélkezése tekintetében. Éppen az elvi irányítás terén jelentkező feladatok teszik rendkívül felelősségteljessé a Legfelsőbb Bíróság munkáját. A Legfelsőbb Bíróság tevékenysége közvetlenül kihat az ország összes bíróságaira. A polgári és büntető ügyekben hozott határozatai az elbírált konkrét ügyek kereteit meghaladóan kihatással lehetnek a társadalmi és gazdasági viszonyok mikénti alakulására, s ennek folytán fontos eszközei szocialista fejlődésünk előbbrevitelének. Törvényeinkben dolgozó népünk akarata jut kifejezésre. Ezért a szocialista törvényesség szigorú megtartása a népi demokráciánkban folyó szocialista építőmunka nélkülözhetetlen eszköze. Az ítélkezést alapvetően a szocialista törvényesség megtartásának kell jellemeznie, s az erről való gondoskodás terén — éppen elvi irányító tevékenysége folytán — döntő szerepe van a Legfelsőbb Bíróságnak. A szocialista törvényesség megerősítését célozzák a pártunk VIII. kongresszusának határozatai alapján kimunkált és pontosan megfogalmazott jogpolitikai elvek, s ezért ezeknek állandó szem előtt tartása és feltétlen érvényre juttatása a Legfelsőbb Bíróság elsőrendű feladata. A jogpolitikai elveknek döntő jelentőségük van a jogalkalmazásban, mert megszabják azt a határozott irányvonalat, amelyet követve népi demokráciánk joga fejlődésünk jelenlegi szakán s társadalmi rendeltetését a legmegfelelőbben tudja betölteni. Ebből következően a Legfelsőbb Bíróság munkájának is az értékmérője csak az lehet, hogy a jogalkalmazás jogpolitikai elvei megfelelően érvényesülnek-e a Legfelsőbb Bíróság tevékenységében, s hogy . azokat az elvi irányító tevékenysége útján érvényre tudja-e juttatni az összes bíróságok ítélkezési gyakorlatában. A 'társadalom szerkezetében végbement mélyreható változás előtérbe helyezte népi demokratikus államunk gazdasági-szervező és kulturális-nevelő funkcióját. Ez pedig szükségszerűen maga után vonta a polgári ítélkezéssel szemben az igények növekedését. Ezért elsősorban arról kívánok beszámolni, hogy a Legfelsőbb Bíróság milyen tevékenységet fejtett ki a polgári jogalkalmazás terén, hogyan érvényesültek e munkájában a jogpolitikai elvek, mennyiben hangolta össze polgári jogalkalmazói tevékenységét a gazdasági és társadalmi viszonyokban bekövetkezett változásokkal és azokkal a célokkal, amelyeknek az elérésén való munkálkodást pártunk VIII. kongresszusa népi demokráciánk minden szervének kötelességévé tette. A szocializmus további sikeres építése szükségessé teszi fokozott követelmények támasztását mind az állampolgárokkal, *aind pedig az állami szervekkel, szövetkezetekkel és társadalmi szervezetekkel szemben. A népgazdaság erősítése érdekében fokozott gondot kell fordítani a társadalmi tulajdon megóvását és gyarapítását szol-