Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-5

351 Az Országgyűlés 5. ülése 1 esik, hogy egyik oldalon 20 százalékkal magasabb bérért viszi a rudat az Április 4. Gépgyár segédmunkása, mint a cukorgyári a másik végén. Néhány szót az építőiparról, ahol egyéb problémák mellett munkaerő-nehézségekkel is küzdenek. A sok minőségi kifogást az építőipar a megfelelő szakemberek hiányával indokolja. Felmerül a kérdés, hogy hol dolgozik lényegében a nagyszámú építőipari szakmunkás? Különféle intézmények és üzemek saját karbantartási munkáik elvégzéséhez nagy számban foglalkoztatnak kőműveseket, épületlakatosokat, vízvezetékszerelőket és villanyszerelőket. Ezek a szakmunkások szívesen helyezkednek el ezeknél az intézményeknél, mert itt fix havi bérben részesülnek, sőt egyes helyeken prémiumban is. Ezeken a munkahelyeken ezeknek a dolgozóknak megfelelő foglalkoztatottságot kellőképpen biztosítani nem lehet, ugyanakkor építőiparunk kénytelen engedményt tenni a munka minőségében éppen a szakemberhiány miatt. Világos, hogy a kedvező bérrendszer miatt az építőipari munkások szívesebben választják a kényelmesebb karbantartó szerepet. Egészséges lenne, ha bérben is kifejezésre jutna az üzemek közötti kooperáció teljesítése. Sorozatosan dolgozzák fel az üzemek más üzemek termékeit és az általuk előállított alapanyagot.-Mégis hiányzik bérezési rendszerünkből az az összekötő vonás, amely a kooperációs együttműködés feltétlen teljesítésére ösztönözné az üzemeket. Nem részesülnek előnyben a kooperációs kötelességüknek eleget tevő vállalatok azokkal szemben, amelyek ezen a téren hátrányban vannak. Bérezési rendszerünk tagolt, és ez alatt azt értem, hogy egy-egy termelő egységen belül a dolgozók egymástól független bérrendszerben kapják fizetésüket. Emiatt cselekedetüket és munkájukat nem mindig azonos rugók mozgatják. Például egy üzemen belül dolgozó gépkocsivezetőnek egyedüli törekvése, hogy sok kilométert és naponta minél több óraszámot teljesítsen, A vele egy üzemben dolgozó szakmunkások egy része a termelés mennyisége alapján, míg másik része a karbantartási terv alapján kapja bérét. Ezen kívül számos havidíjas ember dolgozik velük együtt, akik sem ebben, sem abban nem érdekeltek. A gépkocsivezető még kitűnően kereshet egy hónapban, amikor a termelési terv nem teljesítése miatt a másik bérezési rendszerben dolgozók jövedelme csökkent. Ebből is látható, hogy egy-egy termelési egységen belül a különböző bérrendszerben dolgozók törekvése más és más lehet, és nem feltétlenül biztos, hogy valamennyi dolgozót ugyanaz a cél hatja át. Előfordul az is, hogy az üzem nem teljesíti tervét, de ugyanezen az üzemen belül kedvezőbb bérrendszerben dolgozók még kiemelkedő fizetésben is részesülhetnek. Hasonló.a helyzet a műszaki dolgozók prémiumrendszerénél is. Egy üzemen belül a műszaki dolgozók a legkülönfélébb mutatók alapján kapják a prémiumot. Előfordulhat egy üzemen belül, hogy a tervezőcsoport á leszállított tervek darabszáma után kapja a prémiumot, a 3. október 25-én, pénteken 352 kivitelező pedig a munka önköltsége után. Felmerül a kérdés, hol van a tervező érdekeltté téve a munka önköltségében és a tervteljesítésben. Igen hasznosnak bizonyult a nyereségrészesedés fizetése. Azonban a későbbiek során ez veszített ösztönző hatásából. Az a vélemény a dolgozók körében, hogy hiába kérdezik meg az üzem vezetőit már az év vége felé, hogy mennyi lesz a nyereségrészesedés, erre pontos választ kapni nem lehet. Közszájon forog, hogy az üzem eredményei csak részben döntik el a nyereségrészesedés mértékét, mert lényegében anynyi lesz kifizethető, amennyi a nagykalapból az , üzemre jut. Egy üzem, főmérnöke vagyok. Egy napon a dolgozók megkérdezték tőlem, hol tartunk ma a nyereségrészesedésben 'és mit kell • csinálniuk, hogy még többet kapjanak. Bonyolult válaszba kezdtem, mert arra, hogy hol tartunk, nem tudtam felelni. Elszaladtam a főkönyvelőhöz, megkérdeztem tőle, hogy hol tartunk ma. Ö még bonyolultabb magyarázatba kezdett, mikor befejezte azt kérdeztem, csak azt mondja meg, hogy hány napnál tartunk. Ő sem tudta. Kérdezem, mit ér az a terv teljesítése szempontjából, ha jövő év áprilisában mondjuk meg, hol tartottunk ma a nyereségrészesedésben? Ügy gondolom, nem sokat. Mivel tudom ösztönözni az embereket a munkára, ha nem tudok választ adni arra a kérdésre, amit ezzel kapcsolatban tőlem kérdeznek? összegezve az elmondottakat, meg kell állapítanom, hogy bérezési rendszerünket tovább kell csiszolni. Ennek szükségességét az egyik Heves megyei vállalatnál szerzett tapasztalataimmal kívánom alátámasztani. A vállalat igazgatója elbeszélte, hogy az elmúlt években hétféle bérezési rendszerrel kísérleteztek. Előfordult az is, hogy egy éven belül kétféle bérezési rendszert is bevezettek. Jelenleg 170 fős kis vállalatnál négyféle bérezési rendszert alkalmaznak, és mint az igazgató elmondta, még a jelenlegi sem az a bérezési rendszer, amit célravezetőnek találnak. Ebből is kitűnik, hogy az üzemek maguk is keresik a helyesebb utat. Egyébként az indított ennek a témának a felvetésére, hogy a dolgozók egy csoportja megkért, mondjam el az országgyűlésben a következő megtörtént esetet: Megyénkből nagy teherbírású gépkocsival munkagépet szállítottak a Dunántúlra. Amikor megrakták a gépkocsit, az egyik dolgozó puszta érdeklődésből megkérdezte a gépkocsivezetőt, hogy mikor érkezik vissza telephelyére, és mit fog visszaszállítani. A gépkocsivezető azt mondta, hogy azonnal visszafordul, mert itthon akar aludni, és nem akar semmit visszaszállítani. Erre megkérdezték tőle, nem kell-e jelentkeznie visszfuvarért. Azt válaszolta, hogy igen, de ő tudja, hol kell jelentkezni az úgynevezett mentesítő papírért. Hozzátette még, hogy a visszfuvarral egyébként is csak a forgalmisták prémiumát növeli és neki ez nem célja. Ha a visszfuvárban maga a gépkocsivezető is érdekelve lenne anyagilag, úgy bizonnyal az összes közbeeső állomásokon megkísérelte volna visszfuvar biztosítását. Befejezésül szeretném összefoglalni azokat