Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-5

315 Az Országgyűlés 5. ülése 1963. október 25-én, pénteken 316 A megvalósítási időben is nagyok az elhúzódások, részben az alacsony előirányzat miatt. Mindezeken úgy gondolom, nagyban segítene egy olyan intézkedés, amely kötelezővé tenné a meglevő rendeletek hatékonyabb alkalmazásával a beruházások hatásosságának utólagos értékelését. Ez nagyban növelné a beruházó és a jóváhagyó szervek felelősségét is. Ezen túlmenően úgy gondolom, jobban össze kell kapcsolni a beruházások gazdaságosságának félülbírálását a termelési viszonyokkal, mert ez hatékonyabb beruházásra ösztönöz. Nem beruházási kérdés, de kapcsolódik az elmondottakhoz a következő téma. Az országban sok ember dolgozik távol családjától úgy, hogy csak hetente vagy akár havonta utazhat haza. Ez bizonyos mértékben természetes is. Am Győrben most egy vasúti hidat építenek és azt hiszem joggal kérdezik, miért van arra szükség, hogy az egyébként dicséretet érdemlő Ganz-MAVAG készítse, amikor a Győri Vagongyárnak is van hasonló építő részlege. Ez részben felesleges kétoldalú, többletköltséget jelent, ugyanakkor több győri dolgozót átmenetileg a közeli munkaterületről kizár. Hasonló példa. A győri Vagongyár gyártotta és szerelte eddig a timföldipar dorr berendezéseit. Jelenleg Almásfüzitőn egyidejűleg két ilyen berendezés szerelése van folyamatban. Ezekből egyet a Vagongyár gyárt le és szerel, a másikat a Jászberényi Aprítógépgyár gyártja és a Gyárés Gépszerelő szereli. Ez utóbbi mintegy 10 havi idő késedelemmel és 5 millió forint többletköltséggel készül. Életszínvonalunk emelésének egyik előfeltétele az ilyen esetek megakadályozása, pl. kooperáció és komplex tervezés kimélyítése révén. Hasonló céllal kívánom a következőket is elmondani. Ügy gondolom, több képviselő társamat keresték fel a közelmúltban tüzelőanyag ellátással kapcsolatos panaszaikkal a választók. Ezek az észrevételek a szénhiányra és a keverési arányra vonatkoztak. A gyenge minőségű fogyasztási szén gazdasági vonatkozását egyesek értékelték is. Az innen kapott gondolat alapján megközelítő számítást végeztem, amelynek lényege, hogy népgazdaságilag sem célszerű a lakosságot alacsony kalóriajú szénnel ellátni. Ennek jobb hatásfokú, nagy erőművi berendezésekben történő eltüzelése gazdaságosabb. Az eredmény többlet villamosenergia termelés és szénmegtakarítás. Ezenkívül még, mivel a lakosság szénellátása csak jelentős fuvarozással oldható meg, jelentős a szállítási megtakarítás is. Országos statisztikai adatokat nézve és bizonyos hatásfok adatokat becsülve, a számok az alábbi tájékoztató képet mutatják: 1962-ben 3,5 millió tonna szenet használt fel a lakosság: jobb kalória jú szén felhasználásával ez a mennyiség 2,2 millió tonnára csökkenthető. Ez azt is jelenti, hogy 1,3 millió tonnát nem kell a lakosság között szétfuvarozni. E szén erőművi eltüzelésekor 1,7 millió kwó villamosenergia előállítására lenne elegendő. Ez a gondolat lehet, hogy nem illeszkedik bele népgazdaságunk jelenlegi elképzeléseibe, azonban szén vagyonunk kalória-kilátásai előbb-utóbb a lakosság fűtési problémáinak más alapon történő megoldását teszik szükségessé. Ezért célszerűnek tartanám részletes vizsgálat alapján eldönteni annak a gazdaságosságát, nem célszerűbb-e már jelenleg a magasabb fűtőértékű szén-behozatalt növelni, hiszen ismert, hogy 1980-ban az ország összes szénfelhasználásának kb. 50 százalékát már importból kell fedeznünk. Kalória-gazdálkodásunkkal függ össze a következő kérdés is. Beruházási összeg szempontjából jelentős megterheléssel valósíthatók meg csak a távfűtések, ezért megvalósításra eddig csak nagyobb városokban került sor. Meg kell említeni azonban egy olyan lehetőséget, amelyet nem hasz-' nálunk ki eléggé. Ez ipari erőműveink környékén levő lakótelepek fűtése. Üzemünkben a hőgazdálkodás központi kérdés, így jól ismerem azokat a lehetőségeket, melyeket egy ilyen, ipari kalóriákat felhasználó üzem nyújt. Itt nagyon kedvező feltételű távfűtést lehetne megvalósítani, olyan már többszörös munkát végzett gőzök felhasználásával, amelyek jelenleg veszendőbe mennek. Ezeket a lehetőségeket a felettes hatóságok és az OEGH ismerik. Más szervek a kooperációs lehetőségeket nem tartják nyilván úgy, ahogy ezt véleményem szerint egy energiahordozókban szegény országban nyilvántartani kellene. Megemlíteni kívánom, hogy a Tervhivatalban ez év júniusában egy megbeszélés volt, ahol többek között az 1968-ban építésre kerülő mosonmagyaróvári lakótelep fűtését tárgyalták. A tárgyalás vezetője egy-két tájékoztató adat megkérdezése és rövid fejszámolás után úgy nyilatkozott, hogy a gyártól kb. 2 kilométerre levő lakótelepen külön fűtőközpontot kell létesíteni. Ezután az ottlévő szakemberek meggyőző vitájára került sor, aminek eredményeképpen sikerült a tárgyalást oly értelemben befolyásolni, hogy az érintett mintegy 1500 lakás tárgyában a timföldgyári távfűtés és a helyi kazántelep öszszehasonlítására tanulmány készüljön. E példával csak arra kívántam utalni, hogy kevéssé kedvező energia-helyzetünk mellett nemcsak a tüzelőanyagok felhasználása, hanem a felhasználás mikéntje is minden oldalon mérlegelést igényel. Befejezésül szeretnék egy olyan problémát megemlíteni, amely mosonmagyaróvári jelentőségű ugyan, de találkozunk vele úgy gondolom mindenütt, ahol az elmúlt időszakban jelentős lakótelepi beruházás nem volt. Arra gondolok, hogy központi megoldást kellene találni a romossá vált lakások pótlására. Ma a helyzet az, hogy a felújítási hányad költséghatára miatt egyre több lakást kell romossá nyilvánítani. A felújítási költséghatár felemelése semmilyen szempontból nem látszik ésszerűnek. A romos lakások helyébe azonban minimális számú új lakásra feltétlen szükség van. Az igényt bizonyítják pl. Mosonmagyaróvár számai is, ahol jelenleg 100 romos lakást tartanak nyilván, miután idén 24 lakás került átadásra és jövőre 36 van tervezve. Javasolom e tárgyban központi keret felállításának mérlegelését. Hozzászólásomban szándékosan csak hiányosságokról beszéltem. Nem tettem • említést