Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-4

277 Az Országgyűlés 4. ülése 1963. október 24-én, csütörtökön 278 árak magasak, sokszor elriasztják a lakosságot. Helyesnek tartanám, ha a javító-szolgáltatásnál az eddigi kalkulációs árrendszer helyett fix-áras díjazást léptetne életbe kormányzatunk minden területre, és az árak olcsóbbá tétele érdekében a lehetőségekhez mérten a javító-szolgáltató tevékenységet mentesíteni kellene az illetmény- és forgalmi adótól. A javító-szolgáltató tevékenység gyors ütemű növekedése következtében több szakmában szakemberhiányunk van. Nincs elegendő jó szakemberünk a rádió, a televízió, a háztartási gépek, a gépkocsi és építőipari-szerelő szakmában. E szakmákban az ipari tanulók beiskoláztatása, valamint a szakmunkásképzés különösen sok problémát vet fel falun, mivel ott szövetkezetek vagy vállalatok nincsenek. Javasolnám a megnövekedett szolgáltatási igény kielégítése céljából központosított iparitanuló-képzéssel a szakemberutánpótlást megoldani. Sok szó esett itt az építőiparról. Mivel megyénk iparában is jelentős helyet foglal el az építőipar és az építőanyagipar, ezért néhány kérdésről szeretnék ezzel kapcsolatban is beszélni. A rendkívüli téli időjárás legsúlyosabban az építő- és az építőanyagipar területét érintette. Káros kihatása még jelenleg is érezhető. A téli hónapok lemaradását sem az építő- sem az építőanyagiparban nem tudták pótolni az első félév folyamán. Csökkent a tégla- és cseréptermelés 1962-höz képest, bár a túlórák száma 14 százalékkal meghaladta az elmúlt év azonos időszakát. , A Tégla- és Cserépipari Vállalat első félévi égetett-tégla tervét csak 89 százalékra teljesítette. Hasonló mértékű volt a középfalazó blokk tervteljesítése is. Az 1963. évi beruházási program alapján az építőipar is nagyobb tervfeladatot kapott, mint 1962-ben. A féléves tervet a megye szocialista építőipara 79 százalékra, az állami építőipar csak 77 százalékra teljesítette. Az állami építőipar az 1963. évre 28 százalékkal magasabb tervfeladatot kapott az 1962. évinél, melynek megvalósításához az első félév folyamán a létszámot 24 százalékkal növelték. A tervtől való lemaradás nemcsak a kedvezőtlen tél következménye, hanem a munkatermelékenység nem kellő alakulása is befolyásolta, amelynek oka egyrészt az új munkavállalók beállítása, másrészt az építőipar kapacitásának nem megfelelő koncentrálása, amit még az anyaghiány is befolyásolt. Például júniusfól szeptember 30-ig csak kavicsból 12 000 köbméter a lemaradás az állami építőipar felé, jóllehet ez a szállítás hiányossága miatt történt, de az iparban mégis jelentkezik. Éppen ezért szükségesnek mutatkozik az építőipar jelenlegi helyzetének, illetve szervezetének felülvizsgálata. Jelenleg minden megyében működik az ÉM állami építőipari vállalata, amely nagy munkákon dolgozik, mellette működik a tanács építőipari vállalata, amely egymillió forint értékhatárig terjedő építkezéseket és lakóház javításokat, valamint tatarozásokat végez. Az építőipari szervezeten belül a harmadik kategória a szövetkezeti építőipar, amelynek feladata családi házak építése, valamint a 100 000 forinton aluli javítások, karbantartások végzése. A továbbiakban jelentős számú építőipari szakmunkás dolgozik a termelőszövetkezeti házilagos építő brigádokban, valamint megtalálható úgyszólván minden nagyobb vállalatnál, egy-egy úgynevezett javító-karbantartó brigád, amelynek létszáma váltakozó, a legtöbb esetben egy-két szakmunkásból és három-négy segédmunkásból áll. Véleményem szerint az építőipar szakmunkásai túlzott mértékben széjjel vannak szóródva. Ez káros kihatással van az egy építő- . ipari munkásra eső termelési érték alakulására. Példaképpen megemlítem, hogy az állami építőiparban megyénkben az egy építőipari munkásra eső éves termelési érték meghaladja a 150 000 forintot, a tanácsi építőiparban eléri a 100 000 forintot, ezzel szemben a házilagos építőipari brigádoknál mindössze 50 000 forint körül mozog. Nem beszélve arról, hogy míg az állami építőiparban az egy köbméter falra eső munkadíj 42 forint, addig a házilagosan szervezett építőipari szakmunkások 72 forintot kapnak egy köbméter fal felhúzásáért. Ez magyarázza az építőipari szakmunkások vándorlását is. Az elmondottakkal kapcsolatban javaslatom az, hogy a kormány vizsgálja felül az általam felvetett problémákat és hozzon megfelelő intézkedéseket az építőipar koncentrálása érdekében. Tisztelt Országgyűlés! A közelmúltban tárgyalta a megyei pártbizottság és a megyei tanács együttes ülése megyénk 20 éves távlatifejlesztési tervtanulmányát. E tanulmány egyrészt tükrözi a népesség szaporodásának adatait, másrészt a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerő számának alakulását, következésképpen már 1966 január l-ig a számítások alapján 1961hez képest több mint 15 000 fővel növekszik a lakosság száma. Emellett a mezőgazdaság gépesítése következtében mintegy 50 000—60 000 fő lesz az a létszám, akiket a népgazdaság más területen kell hogy foglalkoztasson. A második ötéves terv beruházásainak eredményeként a megyében ugyanakkor a foglalkoztatottságot csak 5400—5500 új munkahellyel lehet növelni. A fentiek figyelembevételével 1966. január 1-én a megyében biztosított munkahelyek alapján a férfiak foglalkoztatottsági aránya még a 91 százalékot sem éri el, ugyanakkor a nőké csak 47 százalékos lesz. Éppen ezért nagyon indokolt megyénkben az ipari bázis fejlesztése, telepítése, elsősorban azokban az ágazatokban, amelyeknek megvan az alapanyaga, vagy amelyekben tradíció miatt megfelelő kvalitású és létszámú szakmunkásgárda fejlődött ki. Elsősorban a könnyűipar fejlesztésére kellene nagy gondot fordítani, ezen belül is a pamutszövő s kötöttárugyárak rekonstrukciójára, illetve új létesítményekre. Az új pamutszövő létesítését külön ki szeretném hangsúlyozni, miután a jelenlegi üzem oly annyira elavult és anynyira rosszak a munkakörülmények, hogy feltétlenül szükségesnek látszik az ottani helyzet javítása. Ezt megemlíteni bátorkodom annál is inkább, mert ez a vállalat a rossz körülmények