Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-4

271 Az Országgyűlés 4. ülése 1963. október 24-én, csütörtökön 272 ahogy mondani szokták, bedöglik a cement, nem tudják felhasználni. Ugyanez van a mészszel, a tervszerűtlenül fel nem használt malterral is. Még súlyosabb ezen a téren az, hogy egyes készárukat az építkezésnél a falak szárításához használják fel, és ha más fűtőanyag nem kerül, előfordult már és előfordul az is, hogy a lerakásra elkészített parkettát tüzelik el. Később a lerakásnál derül ki, hogy nem elég és ezzel hátráltatják az építkezés menetét. Sorolhatnám tovább a takarékosság egyéb területén való tennivalókat. Egyet még: ahogy társadalmi kérdés a kenyérrel való takarékosság, úgy társadalmi feladattá kell tenni az iparban való takarékosság kérdését is. Befejezésül egy emlékezés. A takarékosságról való beszélgetéskor mondta egy idős bácsi többek között a következőket: fiam, jegyezd meg, amelyik házban kenyér van és hús van, ott békesség van. Amelyik házban kenyér van és hús nincs, még ott is békesség van, de amelyik házban se kenyér se hús nincs, ott már vihar van. —• A mi országunkban mindkettő biztosított és erre vigyázunk. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Zsigmond László. DR. ZSIGMOND LÁSZLÓ: Tisztelt ^Országgyűlés! Én a mezőgazdaság kérdésével szeretnék foglalkozni. Ezzel kapcsolatban néhány gondolatot fűznék a kormány beszámolójához. Amikor a mezőgazdaság átszervezéséről a nagy gondok közepette szó esett, feladatunk az volt, hogy a mezőgazdaságot úgy szervezzük át, hogy közben a termelés arányosan emelkedjék. Amikor erről a kérdésről volt szó, akkor azt hittük, hogy szinte megoldhatatlan ez a két feladat együtt. Ma a kormány beszámolójában azt hallottuk, hogy 1962-ben 13 százalékkal és a folyó évben, ha nem ennyivel, de bizonyos százalékkal emelkedik a mezőgazdaság termelésének eredménye. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a nagy forradalmi átalakuláson túl a forradalmi vívmányok megszervezésében is értünk el bizonyos eredményeket. És hogy ezeket az eredményeket néhány gondolattal fessem alá, emlékezni szeretnék három évvel ezelőtt a krakkói egyetemen egy professzorral folytatott megbeszélésemre, amikor ez az egyetemi professzor a legnagyobb gondok között azt mondta: Hogyan mertek önök erre vállalkozni? Lengyelországban ehhez a kérdéshez azért nem mernek hozzányúlni, mert attól félnek, hogy a mezőgazdaság átszervezésével kapcsolatban éhínség keletkezik. Ez három évvel ezelőtt volt. S az idén egy dán mezőgazdasági küldöttség járt Magyarországon. E szövetkezeti küldöttség két tagjával módom volt beszélgetni. A dán szövetkezeti kérdéssel tisztában levő mezőgazdasági tanár azt mondotta, hogy: maguk óriási előnyben vannak velünk szemben, mert Dánia mezőgazdasága 175 éven keresztül egyenes vonalban emelkedett és most nem tudjuk, hogy fogjuk továbbfolytatni. Viszont maguknál az átszervezett mezőgazdaságban nyitva áll a jövő, tervezhetnek, mert a tervezés alapjai rendelkezésre állnak. Visszatérve az előző beszélgetésre én azt feleltem a lengyel professzornak, hogy ez a kérdés a tyúk meg a tojás kérdése. Először felszerelni a termelőszövetkezetet és azután életrehívni, vagy először termelőszövetkezetet alapítani és azután felszerelni. Az én véleményem az, hogy először valaki gazdájának kell lennie az üzemnek és azután lehet neki rendelkezésére bocsátani azokat az anyagi javakat, amelyekből felelősen fel lehet építeni a mezőgazdasági üzemet. Ennek folytán természetes, hogy elsődleges az üzem megszervezése, a mezőgazdaság átszervezése. És jó érzés hallani azt- egy másik irányban gondolkodó embertől, hogy ez a vállalásunk, a mezőgazdaság átszervezése az ő szemszögükből nézve is hatalmas forradalmi lépés volt. Nos, ha eddig eljutottam, most szeretnék néhány gondolatot felvetni, hogy éppen ez a helyzet ró ránk egy csomó kötelességet, amely kötelességből viszont úgy látom, hogy az a nem lekicsinylendő beruházási összeg, amit Fock elvtárs úgy hiszem 21 milliárd forintban jelölt meg beszámolójában, valahogyan nem olyan gyorsan térül vissza a mezőgazdaságban, mint ahogy azt az emberek felkészültsége, mint ahogy annak a földnek az állapota és a mezőgazdaság felszereltsége vonatkozásában várhatnánk. Ha elemezzük azokat a kérdéseket, amelyek a mezőgazdaságot előre viszik, akkor én öt kérdésben hozhatnám össze a fő kérdéseket, amikkel a mezőgazdaság fejleszthető. A tudományos felkészültség, a technikai alap, az anyagi bázis, amin állunk, az embereknek a hozzáértése, felkészültsége, s nem utolsósorban az emberek érdekeltsége a mezőgazdaság kérdéseinek megoldásában. És most szeretnék erre az öt kérdésre néhány rövid gyakorlati példával reflektálni. Vas megyében ezelőtt 10 esztendővel a megyei pártbizottság meglátta azt, hogy az örséghetési vidék mezőgazdasági kérdéseit csak akkor tudjuk megoldani, ha ott nagy változásokat viszünk véghez. Éppen ezért ehhez a tájhoz egy kísérleti telepet állított fel — segített felállítani — és ez a kísérleti telep az elmúlt 10 éven belül nyolc év alatt produkálta azt a technológiát, amellyel ennek a vidéknek az egész mezőgazdasági képét megváltoztathatjuk. A kormány és a párt rendelkezésre bocsátotta az anyagi erőt. Azonban két évig húzódott, ameddig kijelölték generál-tervezővé azt az intézményt, amely ezt a tervet létrehozta. A minisztérium különböző osztályain belül az OMI és az AGROKER egymásra dobták, hogy ki legyen a generál-tervező. Ezzel a vitával minimálisan egy esztendőt vesztettünk. Ebben a technológiában ki van dolgozva, hogy milyen gépekre van szükség. És most, amikor már egy éve dolgozunk ebben a kérdésben, azt tapasztaljuk, hogy a különböző gyárak, amelyekről itt az ülésen már szó volt, nem állították elő belföldön, illetve nem szerezték meg a szocialista táboron belülről azokat a gépeket, amelyekre szükség van, s most meg kell alkudni a helyzettel. A kompromisszum oda irányul, hogy ne a technológiához alkalmazzuk a gépeket, hanem a gépekhez a technológiát. Ennek a második megoldásnak a kimenetele viszont erő-