Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.

Ülésnapok - 1963-4

269 Az Országgyűlés 4. ülése 1963 szén a fővárosig az OTP útján megtakarított pénzükön lakóházak épülnek, szépülnek a családi otthonok és nap mint nap növekszik a gépkocsitulajdonosok száma. Ez így jó, ezt továbbra is segíteni kell. Ezen kis bevezető után engedjék meg, hogy ne csak a magam véleményét és tapasztalatait, hanem választóim hangját és javaslatait is tolmácsoljam itt az Ország-gyűlésen. Ismert dolog mindannyiunk számára, a kemény, hosszú tél és a forró nyár következtében a népgazdaságunkat érintő területe, a kenyérgabona-termelés kedvezőtlenebb eredménye. Éppen ezért akarom felvetni többek között a kenyérrel való takarékosság kérdését. Elöljáróban hangsúlyozni kívánom, nem azzal a céllal teszem, hogy a mai naptól talán kevesebb kenyeret fogyasszanak az emberek és a gyermekek. Ellenkezőleg azért, hogy a fogyasztás során ne pocsékoljanak el annyit. Ha figyelembe vesszük, az indokolatlanul magas, el nem fogyasztott kenyér mennyiségét, amit azután az 'állatok etetésére használnak fel, akkor feltétlenül meg kell említeni, hogy csak Szombathely fűszerüzleteiből havonta 80—85 mázsa 2 kilogrammos fel nem vásárolt és fel nem vágott kenyér kerül a hizlaldákba. Emellett meg kell említeni azt is, hogy a háztartásokban, ha egy kicsit is megszárad a kenyér, már félreteszik és a jobbik esetben az állatok etetésére használják, rosszabb esetben a szemétbe vagy a tűzre kerül. Ha jól meggondolom — amit Fock elvtárs is mondott—, hogy mennyi import-gabonát kell behoznunk, akkor azt kell mondanom, hogy szinte forintjainkat szórjuk ki az ablakon azzal az eldobott kenyérrel. Miért van ez? Ha kissé szemügyre vesszük a piacot, akkor a háziasszonyok szatyorba vásárolnak burgonyát, egy pár csirkét, utána hazafelé menet vásárolnak még egy kilogramm kenyeret, amit kétkilós kenyérből vágtak le, s mindjárt hozzáteszem: papír nélkül — sa vásárolt krumpli és csirke mellé teszik. Odahaza aztán nyilván az az első, hogy levágják a kenyér elejét. És ezt a módszert a gyerekek is már így szokták meg. Ezt látván, többen jöttek hozzám ezzel a kérdéssel és elmondották; a kenyér megbecsülésével kapcsolatosan volt időszak, amikor azt mondták a kenyeret kérő gyereknek, hogy „Fiam, a kenyér elment aludni." Ma már ilyent nem lehet hallani és ez a jó. De azért még számtalanszor mondjuk, valami nagyon várt dolog — például egy jó nyári eső — megérkezése után azt, hogy ez már úgy kellett, mint egy falat kenyér. És sok esetben éppen ezt a falat kenyeret nem becsüljük meg kellőképpen. Ismételten hangsúlyozni kívánom, hogy nem valami kenyérfogyasztási korlátozásról van szó, csupán arról, hogy a takarékosság területén mit kérünk és mit javasolunk. Javasolom a Belkereskedelmi Minisztériumnak, hogy a sokat hangoztatott csomagolt kenyér árusítását a lehetőség szerint oldja meg. Vannak már ezzel kapcsolatosan külföldi tapasztalatok is, tehát kísérletezgetni sem kell. A csomagolt kenyér a háztartásban is hosszabb ideig élvezhető állapotban tartható és köztudott, hogy . október 24-én, csütörtökön 270 sokkal higiénikusabb is, mint a jelenlegi módszerrel, egy kis papírfecnivel eladott kenyér. Nyomdász vagyok és tudom jól, hogy a papírral milyen problémáink vannak. Ennek ellenére is tenni kellene valamit ebben a kérdésben. Továbbá javaslom az Élelmezésügyi Minisztériumnak, hogy a kenyér szállítását vidéken is korszerűbb szállító eszközökkel oldja meg. Tudjuk, hogy ezen a téren az elmúlt években történtek komoly erőfeszítések, de sajnos, még mindig gyakran előfordul, hogy nyitott tehergépkocsik szállítják a kenyeret a járások területéri. Az is előfordul, hogy előzőleg, téglát vagy egyéb anyagot szállított a gépkocsi, aztán később — mivel más szállítási eszköz nem állt rendelkezésre — megrakják kenyérrel. Javasolom megfontolás tárgyává tenni a kétkilogrammos súlyú kenyerek sütésének lehetőség szerinti korlátozását. Az a tapasztalatunk ugyanis, hogy a legtöbb visszamaradt kenyér az üzletekben ebben a súlycsoportban jelentkezik. Javasolom a Művelődésügyi Minisztériumnak, hogy az iskolákban több szó essék a kenyér megbecsüléséről, hogy a mai felnövő nemzedék is tanulja meg becsülni a kenyeret, mint mi megtanultuk. Igaz, hogy velünk részben a nincstelenség taníttatta ezt meg és a mai ifjúságnak nem kell már félnie a nincstelenségtől. A kenyér azonban most is a legfontosabb élelmünk és a szemétbe dobni ma is olyan vétek, mint régen. Azt gondolom, hogy érdemes az elmondottakkal foglalkozni, annál is inkább, hiszen Fock Jenő elvtárs is többször aláhúzta beszámolójában a kenyérgabona külföldi behozatalát. Takarékosságunk más területen is érvényesülhet. Például az energia-, a szénfogyasztás és nem utolsósorban az importanyagok területén. Tudjuk, hogy az idén jóval több SZOT-utalványra beszerzett szén áll dolgozóink rendelkezésére, mint 1962-ben. És mondhatjuk, hogy a tavalyinál valamivel jobb minőségben is. Ugyanígy a vállalatok és az üzemek szénellátása is javult. Mégis nagyon jó volna, ha az illetékes minisztériumok és más irányító szervek már a kezdet kezdetén utasítást adnának a tüzelési normák szigorú betartására. Miért mondom ezt? Ha a közlekedést veszszük csak figyelembe, már most is észrevehetők, hogy a vonaton utazók vagy ingre vetkőznek, mert olyan meleg van, néha pedig fáznak, mert nem fűtenek. Itt is meg kellene oldani, hogy az egyik ne történjék a másik rovására. Még egy gondolat a takarékosságról, amely vonatkozik mind a mezőgazdaságra, mind az iparra és a kereskedelemre. Valamikor a gazda nagyon vigyázott a vagyonára, és mi ezt éreztük is az ő módszerei révén. Ma mi vagyunk mindannyiunk gazdája, éppen ezért nem fordulhat elő az, hogy nem töltjük be a gazda szerepét a mezőgazdaságban és az iparban. Rövid felszólalásomban az anyaggal való takarékosság szemléletéről egy-két példát. Elkészült mondjuk egy útjavítás és ott maradnak a félhordó aszfaltok. Vagy az építkezéseknél az egyébként is nagy nehézségek árán biztosított cement pazarlása tapasztalható. Sok esetben,