Országgyűlési napló, 1963. I. kötet • 1963. március 21. - 1965. február 12.
Ülésnapok - 1963-4
229 Az Országgyűlés 4. ülése 1963. október 24-én, csütörtökön 230 jövő évre való felkészülésről, s azok megvalósításának lehetőségeiről. Minden jelenlévő képviselőtársam jól tudja, milyen hallatlan nehézségeket okozott ebben az esztendőben gazdaságunk szinte valamennyi ágában a váratlanul ránk tört, az elmúlt évekhez képest rendkívül zord tél. Különösen érzékenyen érintette ez az építőipart. Külső munkákat szinte lehetetlen volt végezni, az erős fagyok miatt megbénult az anyagmozgatás, erősen lecsökkent az építőanyag termelése, és ezt a helyzetet tovább rontotta az egyébként szükségszerű energia- és fűtőanyag korlátozás is. Ilyen előzmények után az építőipar az első negyedévi termelési előirányzatát csak részben teljesíthette, vagyis évi kapacitásának egy részét elvesztette. Az Építésügyi Minisztérium — látva a rendkívüli helyzetet — a várható nagymértékű lemaradás pótlása céljából már február második felében részletes intézkedési tervet dolgozott ki, hogy a kieső kapacitást egyéb intézkedések révén csökkenthesse. Itt kell megjegyeznem azt, hogy az idei terv szerint a tavalyihoz képest közel 15 százalékkal nagyobb értékű építési feladatot kellett volna az Építésügyi Minisztérium építőiparának megvalósítania. Erőfeszítéseink alapján az Építésügyi Minisztérium kivitelező építőipara a sokszor szinte elháríthatatlan nehézségek ellenére háromnegyed év alatt az éves terv 66 százalékát teljesítette. A ' háromnegyed évi termelési volumen 6 százalékkal magasabb az 1962. évi első háromnegyed év termelési értékénél, holott szinte teljesen azonos műszaki feltételek mellett 1,4 százalékkal kevesebb munkaerő állt rendelkezésünkre. Elsősorban azokra az 1963. évben üzembe helyezendő legfontosabb beruházásokra fordítottuk a figyelmet, amelyek üzembe lépésének elmaradása a népgazdaság számára különösen hátrányos lenne. Az Építésügyi Minisztérium építővállalatai a kormány által befejezésre, illetőleg részleges átadásra előirányzott — kiemelten kezelt -— építkezéseket kevés kivétellel ez évben befejezték, illetőleg befejezik. Ennek során olyan jelentős termelőkapacitások léptek üzembe, mint a Lenin Kohászati Művek nagykovácsoló müvének bővítése, az oroszlányi Hőerőmű 2. sz. gépegysége, az angyalföldi és soproni Hőerőmű, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár üzembővítése, a Békéscsabai Hűtőház, a Tatabányai Cement- és Mészművek aknakemencés mészüzeme. Az év végéig további ipari üzemek átadása biztosított, olyanok, mint a Berentei Vegyiművek PVC üzemének első üteme, a Csepeli Vasmű Hideghengerműve, a Fémlemezipari Művek sátoraljaújhelyi gyára, a Kecskeméti Reszelőgyár, a Pécsi Porcelángyár szigetelő üzeme stb. Az építőipar anyagi-műszaki bázisának nagyarányú fejlesztését szolgálja hazánk legnagyobb cementgyárának, a Dunai Cement- és Mészművek november elején történő üzembe helyezése, amit Fock elvtárs is oly meleg szavakkal méltatott, az orosházi új üveggyár öblösüveg termelőüzemének, a berentei könnyűbeton gyár gázbeton-gyárának, a pécsi födémpanel gyártó üzemnek, az alsózsolcai épületelem gyárnak részleges üzembe helyzése is. Az ipari létesítmények mellett jelentős számú lakás, kereskedelmi, oktatási és kommunális jellegű építkezés is befejeződött. Szeptember végéig 11 ezernél több lakást adtunk át, s az év végére további ezrek átadása várható. Átadtuk a kecskeméti Aranyhomok Szállodát, az egri szállodát, a Hajdúszoboszlói Gyógyüdülőt, a tihanyi szállót. Az iskolaév megkezdése előtt került átadásra 46 iskolaépület, köztük a Pöltenberg utcai 16 és a jászberényi 12 tantermes gimnázium. Rövid idő alatt biztosítottuk a fővárosi diákélelmezési létesítmények rekonstrukcióját. Felavatásra került a szombathelyi művelődési ház és átadtunk még sok száz egyéb létesítményt is. Az országot járó, megszépült városainkat, településeinket meglátogató emberek lépten-nyomon új épületek egész sorával találkozhatnak. Az intézkedések zavartalan végrehajtását, illetve a terv teljesítését azonban több körülmény gátolta. Az akadályozó tényezők közül elsőnek természetesen az építőiparon belüli, szervezetlenségből fakadókat szeretném kiemelni. Az építkezések, az egyes munkahelyek előkészítése még sok helyen nagyon hiányos. Műszaki dolgozóink képzettség szerinti összetétele csak nagyon lassan változik, s ezért nehéz az építkezések többségénél korszerű szervezési előkészítést megkövetelni. Az elmúlt évek kísérleti tapasztalatai nyomán az idén szélesebb körben kívántuk bevezetni a nagyobb termelékenységet biztosító folyamatos építésszervezést, a kijelölt építkezéseket már elő is készítettük, az ott dolgozó munkások és műszakiak megismerték feladataikat, azonban az ismert körülmények felborították az ütemtervet. A munkahelyek technológiai és munkafegyelme szintén többfelé kívánni valót hagy maga után. Ezeken különböző módon igyekszünk a szakszervezettel közös erőfeszítéssel segíteni. Tanfolyamok, nevelés, ráhatás, fegyelmező módszerek, korszerű norma, és még sorolhatnám azokat az eszközöket, amelyek mind-mind a fegyelem megszilárdítását hivatottak elősegíteni. Leggyengébb pontunk a vállalati irányító munkában jelentkező fogyatékosság. Ez mutatkozott meg az első félév során is, amikor a váratlanul bekövetkező nehéz körülmények közolt az építőipari vállalatok vezetői nem találták meg kellő időben a munkahelyek sorolása, a rendelkezésre álló munkaerő- és építési anyagellátás vonatkozásában szükséges intézkedések közötti összhangot, és saját maguk is hozzájárultak a kapacitás kieséshez. Ezek a jelenségek arra figyelmeztetnek bennünket, hogy az építőipar felső irányításában végrehajtott átszervezés után soron levő egyik legfontosabb feladatunk az építőipari vállalatok vezetésének megszilárdítása, a kulturáltabb irányító munka megszervezése, a korszerűbb generál- és alvállalkozói koordináció kialakítása. Jellemző erre, hogy azok a vállalataink, amelyek a legjelentősebb ipari létesítményeket hozzák létre, s e téren sok éves gazdag tapasztalattal, rugalmas vezetéssel és összeszokott törzsgárdával rendelkeznek, sokkal kevesebb zökkenővel, termelési kieséssel vészelték át az idei problémákat, mint a többi vállalat.